Az Egri Dobó István Gimnázium egy nagy múltú gimnázium Egerben.

Története A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1891-92-es tanévtől engedélyezte Egerben reáliskola létrejöttét. Az iskolaalapítással Orlovszky István beregszászi polgári iskolai tanárt bízta meg. A tanítás tényleges indulásakor, 1891-ben Kemény Ferenc vette át mint megbízott igazgató az intézmény irányítását. Kemény igazgatói kinevezésére 1893-ban került sor, de 1894-ben már a budapesti Főreáliskolában (Eötvös József Gimnázium) tanított.

Az intézmény 1921-ben vette fel az egri vár hős védőjének, Dobó Istvánnak a nevét. Az iskola hivatalos elnevezése „Egri Magyar Királyi Állami Dobó István Reáliskola” lett. Ezzel egy időben azonos nevű cserkészcsapat is alakult az iskolában. Az 1936-os tanév végén az iskola neve és oktatási rendje ismét változott, hivatalos elnevezése „Egri Magyar Királyi Állami Dobó István Gimnázium” lett. Ezzel együtt a humán tárgyak oktatása nagyobb szerepet kapott, s ettől kezdve tanították az iskolában a latin nyelvet.

1949-ben először a Ciszterci Gimnáziummal egyesült, majd 1950-ben az Angolkisasszonyok leányiskoláját is a Dobó István Gimnáziumhoz csatolták, így a város egyetlen gimnáziuma volt 1954-ig. Ekkor a volt Angolkisasszonyok iskolája helyén önálló intézmény alakult Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium néven. 1957-ben a volt Ciszterci Gimnázium is újra önálló intézmény lett Gárdonyi Géza Gimnázium néven.

Az 1960/61-es tanévben vezették be a középiskolákban a politechnika oktatást. A Dobó István Gimnázium tanulói a város ipari üzemeiben vettek részt hetente egy nap szakmai oktatásban (a Bervában, a Hajtóműgyárban illetve a Faipari vállalatnál). 1970-ben a gimnáziumban kialakult gyakorlat alapján jött létre Egerben a Gép- és Műszeripari Szakközépiskola mint önálló oktatási intézmény.

1965 nagy változást hozott az iskolában. Ekkor indult, a 3/4 évszázadon át szigorúan fiúgimnáziumként működő intézményben, a koedukált oktatás. A 450 fiú közé felvették az első 7 leány tanulót. 1974-től 1994-ig az egri honvéd kollégium hallgatói is a gimnáziumban tanultak, ezek az osztályok 1980-tól a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban is működtek a honvéd kollégiumok megszüntetéséig.

1986-ban az erdész tagozatos tanulókat átvette az akkor alakult mátrafüredi Vadas Jenő szakközépiskola.

Épülete 1687-ben a törökök Egerből való távozását követően azonnal megjelentek a jezsuiták és már a következő év elején megnyitották a jezsuita gimnáziumot. Ennek a gimnáziumnak a szervezete az 1697-ben nyitott retorikai osztállyal vált teljessé. A Hosszú utcában álló épület hamar kicsinek bizonyult. 1749-ben Foglár György kanonok egy nagyobb, belvárosi telket adományozott a jezsuita rendnek. Itt rakták le az új épület alapkövét 1750 július 1-jén. Az épület 1754-ben készült el. 1773-ig oktattak itt a jezsuiták, ekkor a jezsuita rend feloszlatását követően, az épületet és az oktatást is a ciszterci rend vette át.

1827. augusztus 26-án leégett a ciszterci temploma, kolostora és gimnáziuma. A romos gimnáziumot a rend eladta Pyrker érseknek, aki továbbajándékozta a katonaságnak, így az épületből helyreállítását követően laktanya lett. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1891-92-es tanévtől engedélyezte Egerben a négyosztályos alreáliskola felállítást ez az ismét városi tulajdonba került jezsuita kollégium épületében kezdte meg munkáját.

Neves tanárai

Bölcsészettudósok Kaló Ferenc Madarász Flóris Festőművészek Gódor Kálmán Irodalmi munkásság

Sportszakemberek Kemény Ferenc id. Csányi Barna

Természettudományos munkásság

Legányi Ferenc botanikus Láng Sándor geográfus, karsztkutató, egyetemi tanár. Zeneművészek

Ismert diákjai

Építészek

Írók Utassy József Képzőművészek

Mérnökök Stefán István (1940-2013✝) mérnök, üzletember, vállalkozó, a Medimetal alapítója, a traumatológiai implantátumgyártás magyarországi meghonosítója, az Egri Baptista Gyülekezet vezetője, az Egri Dobó István Gimnázium öregdiákja Politikusok Pető Iván politikus, történész, az SZDSZ elnöke (1991-1997) Szabó János honvédelmi miniszter Sportolók Bárány István (úszó) olimpiai ezüst- és bronzérmes Bitskey Zoltán úszó Bakó Jenő úszó Osváth Sámuel a Magyar Úszószövetség főtitkára 1987-1990 Színház- és filmművészeti szakemberek

Színművészek Debrei Zsuzsanna Kristóf Tibor Tóth Enikő

Tudósok Bán Imre, irodalomtörténész Csörgő Sándor Fehérvári Géza művészettörténész, régész és orientalista M. Szabó Miklós akadémikus Mészáros Tamás Osváth Gábor Farkas Henrik fizikus Salga Attila eszperantista, szlavista, nyelvész, újságíró Székely Gábor nyelvész, a Nyíregyházi Egyetem professzor emeritusa Újságírók, rádiós, televíziós személyiségek

Zeneművészek Kroó György zenekritikus

Jegyzetek

A gimnázium honlapja

Kategória:Eger oktatási intézményei Kategória:Eger középiskolái Kategória:Az 1890-es években alapított oktatási intézmények