bélyegkép|A Szent Korona elölnézete bélyegkép|I. István és koronájának egykorú ábrázolása a koronázási paláston bélyegkép|Révay rajza a koronáról (felül) és az 1790-es hivatalos vizsgálat alapján készített ábrázolás (alul) bélyegkép|1440-es ábrázolás a magyar koronáról a Fuggerek családi kódexébenElőadás az ELTE-n a Szent Korona legkorábbi részletes ábrázolásáról, tti.hu A Szent Korona tudományos kutatásának története több évszázadra tekint vissza. A királyi fejék létrejöttének helyéről, idejéről írásos források nem állnak rendelkezésre, de a középkorban Hartvik püspök legendája alapján természetesnek tartották, hogy ez teljes egészében az a korona, amit az első magyar szent király II. Szilveszter pápától kapott. Azok a képi ábrázolások, amelyeken már azonosítható, mind az újkorból származnak. A 17. század óta több tucatnyi magyar és külföldi szakember foglalkozott behatóan a korona szerkezetével, művészettörténeti párhuzamaival, történetével. A tudományos kutatás megállapította, hogy a korona két részből tevődik össze. Az alsó része Bizáncból érkezett egy női korona formájában. Ezt átalakítva összedolgozták, minden bizonnyal III. Béla magyar király udvarában, a felső résszel, amit valamilyen formában Szent István személyéhez köthető elemekből alakítottak ki.
A Hartvik-legenda a koronáról A korona létrejöttéről és pontos formájáról közvetlen, részletes korabeli írásos leírás nem maradt fenn. Szent István királlyá emelésére és koronázására vonatkozó legkorábbi kortárs írott forrás Merseburgi Thietmar krónikája (Chronicon, IV. könyv), amely az eseményt III. Ottó császár uralmi-politikai összefüggéseiben rögzíti. Thietmar szerint István királlyá emelése császári kezdeményezésre történt, és a koronázás során „coronam et benedictionem accepit”, vagyis koronát és egyházi áldást kapott.
A Szent Korona minden kutatásának kiindulópontja a Hartvik-legenda vonatkozó része lett, amit Hartvik püspök 1116 előtt írt meg Könyves Kálmán parancsára. Ebben fogalmazta meg a pápától Vajk/István által kért és kapott korona történetét.Árpád-kori történelem – Hartvik püspök, legátus, Lodomér érsek , ehumana.hu A munka legfontosabb céljai közé tartozott, hogy a pápa által akkoriban a magyar királyoktól elvitatott egyházkormányzói jogokat István királyra vezesse vissza, és bizonyítsa azoknak a Szentszéktől való származását.Farkas Zoltán: Hartvik legendaszerkesztménye , Sulinet Hírmagazin, 2004. április 17. A korábbiaknál lényegesen jobban kiemelte az első magyar keresztény király isteni kiválasztottságát. Hartvik püspök ebben azt írta: II. Szilveszter pápa István küldötteinek érkezése előtt álmot látott, ami arra utasította, hogy a már a leendő lengyel király számára előkészített koronát Magyarországra küldje el.Szent István király legendája Hartvik püspöktől , Szent Korona Őrzőinek Szövetsége
A Hartvik-legendát III. Ince pápa megtette Szent István hivatalos életrajzának, így senkinek nem jutott eszébe kétségbe vonni azt. Később a legenda figyelembe vételével II. Szilveszter pápa nevében még egy 1000. március 27-ére keltezett dokumentumot is hamisítottak (ami nem volt ritkaság a középkorban), az úgynevezett Szilveszter-bullát,A Szilveszter-bulla a Magyar katolikus lexikonban ami említi a korona adományozását is.
A tudományos igényű kutatás kezdetei Csak a 17. században vették észre a királyi koronán a görög feliratokat. Ekkor azonosították a rajta ábrázolt személyeket, és megkezdődött az elméletek kialakítása ezen megfigyelések értelmezésére.
1613-ban jelent meg a koronával foglalkozó első könyv Révay Péter koronaőr tollából. Ő a korona görög felirataiból kiolvasta Konstantin nevét is. Ezt úgy magyarázta, hogy a fejék görög munka, amit Nagy Konstantin adományozott I. Szilveszter pápának, és a pápai kincstárból adta késői utódja, II. Szilveszter pápa István királynak. Révay elméletére hatott az úgynevezett konstantini hamisítványA konstantini hamisítvány a Magyar katolikus lexikonban is, amely szerint Nagy Konstantin a pápának adományozta Itáliát. Bár ennek a dokumentumnak a hamisságát már 1440-ben bebizonyították, Révay hitelesnek tartotta azt.
II. József magyar király halála után, 1790-ben Budán egy templomban kiállításra került a magyar korona. Több neves magyar tudós között megtekintette azt Weszprémi István, a neves debreceni orvos-tudós. Megállapította, hogy az alsó koronarészen szereplő, világi személyeket ábrázoló képek görög betűs feliratai VII. (Dukász) Mihály bizánci császárt, I. Géza magyar királyt és Dukász Mihály Konstantin nevű fiát, vagy ugyancsak Konstantin nevű testvérét nevezik meg. Ők mind az első magyar király halála után éltek, ezért a korona Szent Istvántól eredeztetését ezután már nem lehetett volna tovább tartani. Természetesen a megállapítások máig tartó nagy vitákat váltottak ki.
Katona István jezsuita történész vetette fel elsőként, hogy a korona két részből állt össze. Elfogadta az alsó, görög rész Dukász Mihály általi adományoztatását, de ragaszkodott ahhoz, hogy a felső rész pántjait a Hartvik-legendának és a Szilveszter-bullának megfelelően a pápa küldte I. Istvánnak. Koller József pécsi nagyprépost ezt az elméletet fejlesztette tovább, amikor a két koronarész összeillesztését III. Béla magyar király uralkodása idejére (1172–1196) tette. Görög feliratú zománcképek a Szent Koronán
A magyarországi cipszer születésű Schwarz Gottfried a 18. században nagy feltűnést keltett azzal, hogy az egész magyar korona születési helyét Bizáncban vélte megtalálni, és azt VII. Kónsztantinosz bizánci császár küldte volna már Géza magyar fejedelem számára. Az élesen katolikusellenes evangélikus teológus ezzel a pápa és Szent István szerepét elsőként zárta ki a történetből.
Vizsgálatok a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt bélyegkép|Ipolyi Arnold elképzelése I. István koronájáról A kiegyezés után a Magyar Tudományos Akadémia Ipolyi Arnold püspök vezetésével bizottságot hozott létre, amely a Ferenc Józseftől kapott engedély alapján 1880-ban minden addiginál alaposabb vizsgálatot végzett a koronán. Ipolyi jelentése hat évvel később készült el, és abban a püspök – kételyei ellenére – a „hivatalos” álláspontnak megfelelően foglalt állást, miszerint a korona felső része lehetett az a fejék, amit Szent István kapott II. Szilveszter pápától. Meg is kísérelte rekonstruálni a latin korona képét, kiegészítve a nyolc apostolt tizenkettőre, amilyen az szerinte a görög koronával való egyesítés előtt lehetett. Ezt a rekonstrukciót több szobrász is átvette, akik az Ipolyi által elképzelt koronával ábrázolták Szent Istvánt. Legfőbb bizonyítékként a Szilveszter-bullára támaszkodott, bár azt már 1740 óta számos történész hamisnak tartotta. Ipolyi jelentése után bizonyította be végleg tanulmányában Karácsonyi János, hogy a Szilveszter-bullát a 17. században hamisította Marnavics Tomkó János (Tomko Marnavić) bosnyák püspök. Sőt, Karácsonyi egy következő írásában a Hartvik-legendának a koronaküldésre vonatkozó részét is egy 1150 körül készített betoldásnak, interpolációnak minősítette.
Az 1880-as nagy vizsgálat során Hampel József, az akkor még fiatal kutató is tanulmányozhatta néhány órán át a becses műtárgyat. Ő vetett fel először nyilvánosan számos olyan kételyt a pápától kapott „latin korona” elméletével szemben, ami azóta is érvényes, így azt, hogy miért törték át durván a Pantokrátor képét, ha a felső lemezek már eleve koronának készültek, miért csonkították meg Szent István állítólagos koronáját azért, hogy a fiatalabb görög koronával összedolgozzák azt. Az ilyesfajta vélemények kinyilvánítása szemben állt a hivatalos propagandában evidenciaként kezelt Szent István-i eredet elméletével, ezért mindig kemény sajtótámadásokat váltott ki.
Pauler Gyula, a 19. század végének nagy történésze még tovább lépett: leszögezte, hogy a ménfői csata után III. Henrik német-római császár az addig létező koronát és a lándzsát visszaküldte Rómába, ahol az nyomtalanul eltűnt. Amellett foglalt állást, hogy a Szent Korona I. Gézának a bizánci udvarból érkezett koronájával azonos, illetve ezt az eredetileg nyílt koronát később a pántokkal lezárták. Lehetségesnek tartotta, hogy e pántok valamilyen módon összefüggtek Szent Istvánnal, de lehetetlennek, hogy e célból összetörték volna első királyunk koronáját.
Az 1896-os millenniumi ünnepségek alatt három napig a nagyközönség is láthatta a koronát. Czobor Béla ez alkalommal közelről is megvizsgálhatta, és úgy foglalt állást, hogy a latin korona aranypántjainak kidolgozása a 13. századra utal.
Zománcképek a Szent Korona latin részén
Külföldi vélemények bélyegkép|A Szent Korona hátulnézete A vitába neves külföldi művészettörténészek is bekapcsolódtak. A 19. században Franz Johann Joseph Bock, a számos uralkodói korona tanulmányozásával híressé vált német műtörténész több munkájában is támogatta Koller meglátásait, miszerint a korona végleges alakját III. Béla magyar király idején nyerte el. Ő a korona felső részét, a „latin koronát” az 1000. év előtt keletkezett római munkaként határozta meg. Nyikogyim Pavlovics Kondakov, a zománcművészet európai hírű orosz kutatója azt vetette fel, hogy a korona felső része eredetileg egy bizánci „csillag” lehetett. (Az ortodox liturgiában a szentelt kenyeret borították be két egymást keresztező díszes pánttal, hogy a letakaró kendő ne érhessen hozzá.) Az apostolképeket a 12. századi itáliai munkákkal rokonította, és Franz Johann Joseph Bock éles kritikái ellenére kitartott a korona 11. század végi – 12. század eleji keletkezése mellett. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Kondakov a Szent Koronát személyesen nem vizsgálta, míg Bock közvetlen szemrevételezés és tárgyi tapasztalat alapján fogalmazta meg megállapításait.
1907-ben Jean de Bonnefon francia tudós egyenesen hamisítványnak nyilvánította a koronát amiatt, hogy az különböző korokból származó elemekből tevődik össze. Frankhauser karlsruhei német levéltáros is úgy vélte, hogy a magyar korona felső részét azok a papi körök hamisították, amelyek a bizánci törekvésekkel szemben a pápai orientációt igyekeztek erősíteni.
Kutatások a 20. század első felében IV. Károly magyar király koronázása előtt újabb alapos tudományos vizsgálatra került sor. Ennek alapján Varjú Elemér, a Nemzeti Múzeum történeti gyűjteményének igazgatója újra amellett állt ki, hogy a felső koronarész Szent Istvántól származik. Érvelése számos hibát tartalmazott, de mivel akkoriban a koronát elzártan őrizték, tudóstársai sem cáfolhatták azokat.
1928-ban Otto von Falke neves német zománcművészeti szakértő megvizsgálhatta Budapesten a koronát. Otto von Falke a keresztpánt apostolképeinek legközelebbi párhuzamait az Andreas-Tragaltar trieri képeihez hasonlította.Otto von Falke: megállapítás az Andreas-Tragaltar párhuzamáról. In: Archaeologiai Értesítő 43 (1929), 130. o. Így az az elmélet, amely a latin koronát I. István királyhoz kötötte, újra általánosan elfogadott lett. Gerevich Tibor párhuzamokra hívta fel a figyelmet a korona apostolképei és egyes Sankt Gallen-i ír miniatúrák között.
Alföldi András a latin koronát egy késő római sisakformából vezette le, míg Oberschall Magda jutott először arra a következtetésre, hogy a görög korona eredetileg női fejék lehetett, a bizánci női koronatípus jellegzetes példája, és minden bizonnyal I. Géza magyar király felesége, Szünadéné (Synadene) számára készült.