Versényi Ida (Sülelmed, Románia, 1921. február 10. – Budapest, 1992. április 21.) Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, rendező, színészpedagógus, egyetemi tanár.
Életpályája 1944-ben végezte el a Zeneakadémiát. 1941 és 1945 között Kolozsváron, 1947–1948-ban Szegeden játszott, ahol négy bemutatója volt, ekkor Debrecenbe szerződött, itt azonban nem kapott szerepet, de itt rendezett először, majd a Nemzeti Színházba hívták segédrendezőnek, játékmesternek és egy alkalommal színpadra is léphetett.Bacsó Péter, A tanú című film DVD kommentárjában elmondta, hogy Versényi Idának a magassága miatt volt nehéz szerepet találni
Három évig volt tagja a Budapesti Operettszínháznak, itt azonban sem rendezői, sem színészi feladatot nem kapott.A Színházi Adattár információi alapján 1957-ben a Szegedi Nemzeti Színház rendezője lett. Vaszy Viktor alkotótársaként bontakozott ki rendezői karrierje. Itt klasszikus operák mellett számos magyarországi ősbemutatót színpadra állított, valamint lehetőséget kapott balett, operett és prózai előadások rendezésére is.
1950-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola zenés mesterség tanára, egyetemi docense. Az intézménynél eltöltött négy évtized alatt színészgenerációk tanára, mentora volt, a magyar színészpedagógia legnagyobbjai között tartják számon. Tanítványait több alkalommal rendezte, kétszer színpadra is lépett velük.
Jelentős rendezői és pedagógusi munkássága ellenére nevét inkább A tanú és az Abigél című filmekben nyújtott alakításai tették ismertté.
Színházi munkáiból A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész-7; rendező-95.2013 január 10-i lekérdezés
Szerepek Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (Ilonka)A Színházi Adattárban regisztrált első szerepe. Helyszín: Szegedi Állami Nemzeti Színház - 1947. április 2. Shakespeare: A Szentivánéji álom (Hippolita) A Lear király (Goneril) Gogol: Leánynézők (Arina Pantyelejmonovna) Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak (Tündér) Lorca: Donna Rosita avagy Virágnyelv (vénkisasszonyok anyja) James Kirkwood – Nichola Dante: Michael Bennett emlékéreChorus Line (Kim)
Rendezések Debreceni Csokonai Színház Ifj. Johann Strauss: A cigánybáróElső regisztrált rendezése Kodály Zoltán: Háry János Ábrahám Pál: Viktória
Szegedi Nemzeti Színház Csajkovszkij: Anyegin) A pikk dáma Offenbach: Hoffmann meséi Gounod: Faust Wagner: A bolygó hollandi Tannhäuser Puccini: A Nyugat lánya Turandot Tosca Pillangókisasszony Bohémélet Verdi: Don Carlos Nabucco A szicíliai vecsernye A végzet hatalma Rigoletto A trubadúr Simon Boccanegra Az álarcosbál Macbeth
Szegedi Nemzeti Színház Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára Mozart: A varázsfuvola Idomeneo Don Giovanni Beethoven: Fidelio Bellini: Norma Prokofjev: Három narancs szerelme Borogyin: Igor herceg Bizet: Carmen Farkas Ferenc: A bűvös szekrény Erkel Ferenc: Sarolta Bródy Sándor: A tanítónő Shaw: Pygmalion Molière: A nők iskolája Hubay Miklós: Fiatal nők kékben és pirosban Vincze Ottó–Tabi László–Erdődy János: Párizsi vendégA Kecskeméti Katona József Színházban is megrendezte Lehár Ferenc: A víg özvegyA Győri Kisfaludy Színházban is megrendezte Mihail Sebastian: A Névtelen csillag Ábrahám Pál: Bál a Savoyban Dankó Pista-Vaszy Viktor-Dékány András-Baróti Géza: Dankó Pista Huszka Jenő: Mária főhadnagy Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi Fényes Szabolcs: Maya
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Arthur Silivan: A házasságszédelgő Gershwin: Porgy és Bess Puccini: A köpeny Daniel-François-Espirit Auber, Eugène Scribe: Fra Diavolo, a rablók királya Mitch Leigh: A La Mancha lovagja Nacio Herb Brown: Ének az esőben Kodály Zoltán: Székely fonóUtolsó rendezése: Ódry Színpad - 1987. február 26. Kaposvári Csiky Gergely Színház Johann Strauss: A bécsi diákok
Filmjei 1994 – Megint tanú 1988 – Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája 1987 – Utolsó kézirat 1984 – Boszorkányszombat 1981 – Operabál 13. 1981 – Mephisto 1980 – A svéd, akinek nyoma veszett 1980 – A téglafal mögött 1978 – Abigél 1977 – Pókfoci 1975 – Ereszd el a szakállamat! 1975 – Felelet 1972 – Forró vizet a kopaszra! 1972 – Hekus lettem 1972 – A legszebb férfikor 1971 – Szerelem 1969 – A tanú
Jegyzetek
Források Magyar színházművészeti lexikon www.filmkatalogus.hu A százéves Színésziskola. Szerkesztette: Csillag Ilona. Magvető Kiadó, 1964 MA 244-1-6466
Sándor János: Százados színházi krónika. Szegedi Színházi és Színészeti kataszter . (Ariadne Press Bt. 1998)
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar operarendezők Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek