Christopher Thomson (1875. április 13. – 1930. október 5.) brit politikus, katona, Thomson 1. bárója.
Élete Ifjúkora Thomson Brit Indiában született, neves angol katonacsaládban. Édesapja David Thompson dandártábornok volt, ám édesanyja felmenői között is csak katonák voltak. Thomson hazatérését követően a Cheltenham College-ban (Cheltenhami Egyetem). 1894-ben diplomázott le a Sandhursti Királyi Katonai Akadémián, ezt követően pedig csatlakozott a hadsereghez. Pályafutása A Royal Engineers (Szabad fordításban: „Királyi Mérnökök”) kötelékében Mauritiuson szolgált, ezt követően pedig a második búr háborúban is harcolt.
Az első világháború során a Brit Expedíciós Haderőnél teljesített szolgálatot, és a legfőbb összeköttető volt John French és Joseph Joffre (az angol-francia szövetséges csapatok parancsnokai) között. 1915-ben a Román Királyságba küldték, hogy részt vegyen a román csapatok harcra való felkészítésében. Thomson folyékony francia tudásának köszönhetően sikeresen kezdett hozzá attachéi teendőinek, ám hamar belátta, hogy a román haderő nem elég erős az egyesült német és osztrák-magyar csapatok feltartóztatásához.
Thomson a versailles-i béketárgyalásokon a brit delegáció tagja volt.
A béketárgyalásokat követően belépett a Munkáspártba és indult az 1922-es és 23-as választásokon is, ám nem sikerült bejutnia a parlamentbe. Később Ramsay MacDonald elnök rövid életű kabinetjének légügyi-minisztere volt.
1930. október 5-én Thomson egy R101-es brit léghajó lezuhanása közben életét vesztette.
Fordítás
Kategória:Az első világháború brit politikusai Kategória:Az Egyesült Királyság miniszterei Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1930-ban elhunyt személyek Kategória:Egyesült királyságbeli bárók Kategória:19. századi brit katonák Kategória:Az Egyesült Királyság katonái az első világháborúban Kategória:Légi balesetben elhunyt személyek Kategória:A Munkáspárt (Egyesült Királyság) tagjai