A Táncsics Mihály Gimnázium (1948 előtt: Somssich Pál Gimnázium) Kaposvár első és leghíresebb középiskolája.
Jelene Az iskola az általános tantervű osztályok mellett részt vesz az Arany János Tehetséggondozó Programban is, valamint az alábbi tantárgyakból működtet emelt szintű képzéseket: matematika angol német biológia/kémia informatika történelem
Iskolaújságja a Voluntas, mely 1969 óta jelenik meg rendszeresen.
Története
Az intézmény és az épület története
1790-ben vetődött fel először, hogy Somogy vármegye területén gimnáziumot kellene létesíteni. 1806-ban nyílt meg a gimnázium, mely egyelőre még magánjellegű kisgimnázium volt, és az egykori földesúri kocsma épületében működött. Az 1810-1811-es tanévben vált teljes négyosztályos kisgimnáziummá, majd 1812-ben a helytartótanács nyilvánossági jogot adott az iskolának.
1817-től kezdve hatosztályos nagygimnáziummá vált, majd 1825-től kezdve már nem csak latinul, hanem magyarul is tanítottak benne. A magyar nyelv 1844-ben lett kizárólagos oktatási nyelv. 1850-től négyosztályos algimnázium lett, ebben a formájában egy évvel később kapta meg a nyilvánossági jogot.
1864-ben új helyre költözött az iskola: a mai Kossuth téren álló épületbe. Itt 1898-ig működött, majd ekkor költözött be mai épületébe. Az 1869-1870-es tanévtől kezdve az állam vette át (addig a város és a vármegye tartotta fenn) és hatosztályos állami gimnáziummá fejlesztette, majd 1884-ben kezdődött meg a főgimnáziummá válás. Az első érettségit két év múlva tartották meg.
1922-ben vette fel Somssich Pál nevét, majd 1948-ban Táncsics Mihályét, melyet máig is visel.
1987-től kezdve működik az iskolában az emelt szintű matematikai képzés, melyet később kiegészítettek speciális biológiai, idegen nyelvi, magyar, történelmi és informatikai képzéssel is. 1992-ben új tornateremmel bővült az épület, majd 2002-ben a régi épület teljes felújításon esett át.
Egykori neves diákjai
Somssich Pál, az Országgyűlés elnöke (1869–1872) Noszlopy Gáspár 1848-49-es szabadságharcos Kaposi Mór orvos, bőrgyógyász Kónyi Manó, az Országgyűlés gyorsíróirodájának vezetője (1865–1885), Deák Ferenc beszédeinek összegyűjtője Németh István, Kaposvár polgármestere Rippl-Rónai József festőművész Somssich Gyula nagybirtokos, bankigazgató, felsőházi tag Vaszary János festőművész Kunffy Lajos festőművész Réthy Aurél orvos Gyergyai Albert irodalomtudós Nagy Imre miniszterelnök Rauss Károly mikrobiológus Bodosi Mihály főorvos, olimpikon Takáts Gyula Kossuth-díjas költő Nyíri Tamás teológus Győrfy Endre építészmérnök, olimpikon Hanák Péter történész, akadémikus Szász Endre festőművész Fodor András költő Sas Elemér fizikus Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó Haraszti János állatorvos, egyetemi tanár, kutató Kanyar József történész, levéltáros Boross Péter miniszterelnök Markója Imre igazságügy-miniszter Papp Árpád tanár, költő, műfordító Rózsa György televíziós személyiség Zrínyi Miklós kémikus D. Tóth Kriszta író, médiaszemélyiség Balogh János diákolimpikon, 11 országos 1. díj nyertese (matematika, kémia) Tóth Viktor diákolimpikon, a Közép-Európai Matematikai Diákolimpia aranyérmese Borbényi Márton, a Közép-Európai Matematikai Diákolimpia és a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia aranyérmese Olsvai (Vavrinecz) Imre népzenetudós Kopátsy Sándor történész, közgazdász, politológus (1922–2020) Varga Péter sportriporter, az M4 Sport kommentátoraként eddig 2 nyári olimpiáról (2016, 2021), valamint labdarúgó világbajnokságról (2022) és Európa-bajnokságról (2021) is közvetített
Források A Táncsics Mihály Gimnázium honlapja
Kategória:Kaposvár oktatási intézményei Kategória:Kaposvár 19. századi építményei Kategória:Somogy megye középiskolái Kategória:1806-ban alapított szervezetek Kategória:Az 1800-as években alapított oktatási intézmények