Kolozsvár villamosvonal-hálózata a romániai város villamosvonalainak összessége. A hálózat üzemeltetője az 1991-ben megalapított RATUC (2014-től CTP), amely 3 villamosvonalon (100, 101, 102) biztosítja a közlekedést. Az 1987-ben átadott villamosvonalak a Monostori lakónegyedet kötik össze a vasútállomással illetve a város északkeleti részén fekvő ipari negyeddel.
Története A kolozsvári villamoshálózat több mint egy évszázados múltra tekint vissza, ám az első vonal elindítása óta eltelt 120 évből mindössze 35-ben közlekedett. Először 1893-tól 1902-ig, majd 1987-től napjainkig.
A gőzvasút bélyegkép|balra|160px|Közlekedés a Fő téren 1902-ben. Jól kivehetőek a gőzvasút sínpárjai
Kolozsvár első gőzvasútja, az „ájváj” Horovitz Sámuel vállalkozásaként, a város tömegközlekedését hivatott megoldani. Elsődleges feladata a vasútállomás és a belváros közötti kapcsolat megteremtése volt. 1889-ben kezdték el tervezni, amikor megépült az új Szamos-híd a Nagy utca (ma Horea) és a belváros között. Építését 1892 májusában kezdték el. A forgalom 1893-ban indult meg rajta.
A hálózat három vonalból állt, amelyek teljes hossza 7,7 km volt. 1894-ben már személyt szállított.
1902-ben a városi tanács a gőzvasút felszámolása mellett döntött, mert az sok balesetet okozott.
Az újjáépítés 1987-ben a város lakosságának gyors növekedése miatt szükséges volt egy új villamosvonal megnyitása. Az új vonal a régihez hasonló útvonalon járt. A Monostori negyedtől a Fő teret elkerülve a Baross téren (Piața Gării) keresztül egészen a Munka sugárútig közlekedett.
A rendszerváltás után az 1991. január 1-jén alapított RATUC cég vette át a villamosvonalak üzemeltetését.
Vonalak
Járatszám Végállomás 1 Végállomás 2 MenetidőMenetrend – RATUC.ro Vonal hossza (km) Megállók száma 100 Vasútállomás, Baross tér (Piaţa Gării) Szentgyörgyhegyi út (Bulevardul Muncii) 39' 11,8 9 100L Vasútállomás, Baross tér (Piaţa Gării) Villamos kocsiszín(Depou) 12 101 Monostori negyed (Bucium) Vasútállomás, Baross tér (Piaţa Gării) 49' 12,4 11 102 Monostori negyed (Bucium) Szentgyörgyhegyi út (Bulevardul Muncii) 81' 23,7 19 102L Monostori negyed (Bucium) Villamos kocsiszín (Depou) 22 Teljes hálózat – – – 13,2 19
Fejlesztések Az Európai Unió finanszírozásával felújították Kolozsvár villamosvonalait.http://www.primariaclujnapoca.ro/comunicate.html?gId=728 Az első szakasz már elkészült, a másodiknak a tervek szerint 2013 nyarára készült el. A teljes pályarekonstrukció 2015-ben készült el.Ezzel párhuzamosan a polgármesteri hivatal 2012 márciusában aláírta a szerződést a lengyel PESA céggel 12 villamos megrendelésére.Kolozsvár: aláírták a 12 villamos beszerzésére vonatkozó szerződést – Transindex, 2012. március 27. Az első szerelvény 2012 júniusában állt forgalomba.Mindenki heppi – Transindex, 2012. június 6.De hol a kormány? – Transindex, 2012. május 30. A 33 méter hosszú, egyterű, helyenként magenta színű, alacsony padlós és légkondicionált PESA 120Nc típusú villamoson egyszerre 302 utas fér el. Végül azonban csak négy szerelvény érkezett meg, mert a város felbontotta a szerződést. 2021 októberében 24, Siemens-licensz alapján készülő Astra Imperio érkezett, európai uniós forrásokból.
Képek
Lásd még Kolozsvár tömegközlekedése
Jegyzetek
Fordítás
Források A RATUC kolozsvári tömegközlekedési vállalat honlapja
További információk Menetrend – RATUC.ro
Villamos Kategória:Román villamosvonal-hálózatok Kategória:1435 mm-es nyomtáv Kategória:1893-ban átadott építmények