Schwimmer Ernő (Pest, 1837. november 21. – Budapest, 1898. február 25.) sebészorvos, kórházi főorvos, egyetemi rendkívüli tanár, királyi tanácsos, az első magyar bőrgyógyász-specialista.
Életpályája
Schwimmer Dávid (1795–1864) pesti orvos és Spitzer Teréz fia. Az orvosi tanulmányok első két évfolyamát szülővárosában, a többit pedig a Bécsi Egyetemen végezte, ahol 1861-ben orvosdoktorrá avatták. Ezután mint a bécsi közkórház alorvosa különböző osztályokon működött, leghosszabb ideig Sigmund és Ferdinand von Hebra tanárok mellett. Négy évi kórházi szolgálat után Egyiptomba utazott, hogy behatóbban foglalkozzon a Keleten előforduló endemikus bőrbajokkal. Félév után hazatért egyiptomi útjából és Pesten telepedett le; azonban semmiféle támogatásban nem részesült, emiatt kénytelen volt egy ideig általános gyakorlattal foglalkozni. Végül Rózsay József főorvos engedelmével a Szent Rókus Kórház egyik osztályán kapott állást, ahol bőrbetegségeket kezelt. Később saját költségén járó betegek számára rendelőintézetet nyitott. 1870–71-ben a bőrbántalmak tanából magántanári képesítést nyert és ekkortól kizárólag szakmájának élt. 1875-ben a Szent Rókus Kórház hevenyfertőző osztályának rendelőorvosává nevezték ki. 1878–79-ben rendkívüli tanári címet kapott, 1891–92-ben pedig nyilvános rendkívüli tanárrá nevezték ki. Főorvosa volt a Szent István-közkórház bőrbeteg-osztályának. Tevékenyen részt vett a magyar fürdőügyi mozgalmakban mint a lipiki fürdő tulajdonosa. A Magyar Dermatológusok és Urológusok Egyesületének elnöke, az Üllői úti fővárosi közkórház bőrbeteg-osztályának főorvosa, az Országos Balneológiai Egyesület alelnöke, a Congrès international de dermatologie és a Budapesti Királyi Orvosegylet üléselnöke, a londoni Dermatologicai Section tiszteletbeli, a párizsi Société de dermatologie de France, valamint a bécsi Dermatologische Gesellschaft és a Deutsche Dermatologische Vereinigung választmányi, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, valamint a magyar orvosok és természetvizsgálók állandó központi választmányának rendes, az országos közegészségi egyesület és a magyar orvosi könyvkiadó társulat alapító és választmányi tagja volt. 1897. december 12-én a magyar dermatológiai társaság, 25 éves tanári jubileumára, mint a modern dermatológia megteremtőjének tiszteletére az egyetem sebészklinikájának tantermében ünnepélyt rendezett. A Pallas Nagy Lexikonának is munkatársa volt.
Családja Házastársa Kern Ilka volt, Kern Jakab kereskedő lánya, akit 1867. június 18-án Pesten vett nőül. 1883. április 10-én családjával együtt kikeresztelkedett és áttért a római katolikus vallásra.
Gyermekei:
Schwimmer Margit (1870–1944). Férje dr. Heger János. Schwimmer Gizella (1871–1944). Férje Weigerth Károly.
Cikkei
az Orvosi Hetilapban (1863. A bőr idült beszűrődése, Az izzag, 1864–65. Vázlatok Egyiptomból, 1866. A közönséges bubor egy esete. Pemphigus vulgaris, 1868. Az idült bőrbajok önállóságáról, 1869. A helybeli gyógymód és átrakodás idült bőrbajoknál, 1870. A csalánküteg, 1871. A fejbőrről levált fejgombolyag, Plica polonica, 1875. Orvosi jelentés a budapesti általános poliklinikáról: Történeti és megfejtő észrevételek, Részletes jelentés a bőr- és bujakorosztályról, 1876. A salicilsav gyógyhatása egyes heveny kütegeknél, 1877. Adat a késői bujasenyv kórtanához, 1878. A himlővel járó hegképződés elleni újabb gyógyeljárás, 1879. Trichorrhexis barbae nodosa, Párisi kórházak, 1880. A festenyes bujakórról, 1881. A bőrbetegségek rendszertanáról, 1883. Xanthoma, 1884. A pityriasis rubra kórisméjéhez, 1885–86. A bújakóros bántalmak gyógykezelésének mai állása, A bőrgyógyászat befolyása a többi orvosgyógytudományi szakokra, 1887. A bőr és nyak hártyák gümőkórja, 1889. A pellagra-kérdéshez Magyarországban, Visszaemlékezés a párisi I. bőrgyógyászati kongresszusra, 1890. Influenza és bőrbántalmak, Sarcoma multiplex pigmentosum diffusum, 1891. A Koch-féle Lympha dermatologiai szempontból, A bőrgyógyászat Londonban, 1892. Az ichtyol therapeutikus használata egyes bőrbántalmak gyógykezelésénél, 1892. Visszaemlékezés a bőrgyógyászati nemzetközi kongresszus budapesti kirándulására, 1894. Az exema lényegéről 1895. Orvosi gyakorlat; diagnostikai és gyógykezelési tévedések) az Allgemeine Wiener medizinische Zeitungban (1863. Zur Frage des Lichen ruber) az Ungarische medinische Presseben (1866. Über das sogenannte Vertreiben der Kopf- und Gesichtsausschläge bei Kindern); a Wiener med. Wochenschriftben (1869. Dermatologische Mittheilungen; Ichthyosis sebacca, Eczema erythematosum) az Orvosi Zsebnaptárban (1875. Étető szerek alkalmazása és sebészi eljárás egyes bőrbántalmaknál) az Orvosi Évkönyvben (1875. Orvosi tudomány és gyakorlat az Ó-korban) a Magyar orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban (XX. 1880. A lepra előjövetele Magyarországon); az Orvosi Szemlében (1881. Bőr- és bujakórtani rovat) a Biographisches Lexicon der hervorragendsten Aerzte aller Zeitenben (Wien u. Leipzig, 1883–84. Augustin, Bácsmegyei, Balassa, Balogh Pál, Balsaratus stb. életrajza) a Gyógyászatban (1887. Az orbáncz gyógyhatása egyes kóralakoknál, 1888. A bőrgyógyászat és bujakórtan jelen állása, 1888–89. Néhány újabb bőrgyógyászati szerről) a Magyar Salonban (1891. Szépség és bőrápolás); a Közkórházi Évkönyvben (1892. A sömörszerű bőrlob, Dermatit. herpetiformis) a Belgyógyászat Kézikönyvében (1894. A himlő, Tehénhimlő, Lepra, Poklosság).
Idegen nyelvű cikkeit felsorolja Hőgyes, Emlékkönyvében. 180px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben, 28-1-1, Munkái Bőrkórtan. Budapest, 1874 (A magyar orvosi könyvkiadó társulat Könyvtára. XV. k.) A szájjür önszenvi nyáktelepei. Leukoplakia buccalis. Budapest., 1878. Die ideopathischen schleimhautplaques der Mundhöhle, Wien, 1878. Zur Therapie der Variola von Standpunkte der Micrococcuslehre. Leipzig, 1880. Emlékirat a bőr- és bujakórtan oktatásának rendszeresítése tárgyában a budapesti királyi egyetemen. Budapest, 1881. Emlékbeszéd néhai Hebra tanár felett. Budapest, 1881. Die neuropathischen Dermatonosen. Leipzig und Wien, 1883. Hautkrankheiten. Leipzig, 1884 (Ziemsen's Spec. Path. u. Therapie XIV. Bd.) Die Grundlinien der heutigen Syphilistherapie. Hamburg, 1888. Bis zum Endpunkte Europa's, Reiseskizze einer Nordlandfahrt. Wien, 1895.
Jegyzetek
Források Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar bőrgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1837-ben született személyek Kategória:1898-ban elhunyt személyek Kategória:Pestiek Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:Zsidó származású magyarok