Ireneusz Iredynski (Stanisławów (ma Ivano-Frankivszk), 1939. július 4. – Varsó, 1985. december 9.) lengyel író, dramaturg, forgatókönyvíró, valamint számos rádiójáték és dal szövegének szerzője. Művei magyar, német, angol, francia, szerbhorvát és finn fordításban jelentek meg.

Életpályája A második világháborút követően, melynek édesanyja is áldozatául esett, édesapjával a szülőhelyéről nyugati vidékre, Wałbrzychba költöztek. Édesapjával állandó konfliktusban állt, idős nagynénjei nevelték, akiktől tizennégy évesen elmenekült. Egyidejűleg kellett gondoskodnia magáról és iskolába járnia. Kóborolt, mindent elvállalt, hogy egy kis pénzhez jusson. Nagyon nehéz körülmények között élt, szegénysége és az otthon hiánya korán megszerettették vele az alkoholt. Az őt körülvevő rossz dolgok elől az ekkor írt verseiben teremtett jobb, szebb világba menekült.

Egyik kedvenc olvasmánya Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című könyve volt. Sok tanára szerette. Gimnáziumi irodalom-tanárnője, Krzywicka asszony rendszeresen vendégül látta otthonában, ahol találkozhatott a tanárnő bátyjával, a Jagelló Egyetem professzorával. A tanárnő Tatarkiewicz műveit ajánlotta Iredynskinek. Tanult, írt, verseket publikált, és a Lengyel Írószövetség legifjabb tagja lett.

Költőként 1955-ben debütált, első regénye 1962-ben jelent meg.

Drámáit Lengyelországban (Sopot, Katowice, Lublin, Poznań, Wrocław, Toruń, Varsó, Krakkó, Olsztyn, Szczecin), illetve a Magyarországon Mészáros Mártával együttműködésben többször is vendégszereplő krakkói Helena Modrzejewska Színházban, valamint több, ismert külföldi színházban (berlini Theatre Forum, zürichi Schauspielhaus, arlingtoni New Polish Theatre) is műsorra tűzték.

A forgatókönyvei alapján készült filmek rendezői többek közt Halina Bielińska, Zbigniew Kuźmiński, Roman Załuski, Krzysztof Kisielewski, Sylwester Chęciński (férj és feleség) és Jerzy Trojan voltak. Trojan filmjében a kor olyan híres lengyel színészei játszottak, mint Zbigniew Cybulski, Leon Niemczyk, Witold Pyrkosz, Marek Perepeczko, Jan Nowicki, Andrzej Seweryn, Jan Englert és Kazimierz Kaczor.

Iredynski úgy vélte, hogy az emberi sorsokat meglepően gyakran dönti el a véletlen, ennek ellenére hinnünk kell abban, hogy minden tőlünk függ.

Egy rádióinterjúban azt nyilatkozta: „Igyekszem jól használni a nyelvet… de végül a kapkodás mindig megzavar. Szeretem a tökéletesre csiszolt mondatokat. A célzott, éles párbeszédeket. Természetesen sok időt szánok ezekre. A közvéleménnyel ellentétben, ez a legnehezebb munkák egyike, minden nap órákat kell ülni az írógép mellett.”

Több tíz díj és kitüntetés birtoka – első (újságírói) díját debütáló verseskötetéért kapta, − egy ismerőse viccesen „homo laureatus”-nak nevezte. Súlyos betegen halt meg negyvenhat éves korában; a Powązki temető katakombáiban helyezték végső nyugalomra. Munkáinak új kiadását a varsói J. Majdecki és J. Wernik Kiadó kezdte meg.

Művei Próza

•Ryba płynie za mordercą, 1. kiadás Warszawa: Iskry, 1959. (Umberto Pesco név alatt); 2. kiadás Białystok: Versus, 1991.; 3. kiadás Warszawa: Świat Książki, 2008.

•Dzień oszusta, Kraków: Wydawnictwo Literackie, 1962.; Warszawa: Czytelnik, 1973. és 1976.; Kraków: Wydawnictwo Literackie, 1983. és 1995.; Warszawska Firma Wydawnicza, 2009.

•Ukryty w słońcu, Twórczość folyóirat, 1963, nr 3.; Warszawa: Czytelnik, 1973. és 1976.; Kraków: Wydawnictwo Literackie, 1983., Warszawa: Warszawska Firma Wydawnicza, 2009.

•Związki uczuciowe, Warszawa: Czytelnik, 1970.,Warszawa: Warszawska Firma Wydawnicza, 2010.

•Człowiek epoki, Kraków: Wydawnictwo Literackie, 1971. 1973., 1975., 1983., 1995.

•Manipulacja, regény, először megjelent Literatura hetilapban 1974. február 21-től (8/106. sz.) 1974. április 25-ig (17/115. sz.) Warszawa: Czytelnik, 1975. és 1977.; Kraków" Wydawnictwo Literackie, 1983.; Warszawa: Warszawska Firma Wydawnicza, 2011.

•Bajki nie tylko o smoku, Warszawa: Nasza Księgarnia, 1977. és 1987.

•Okno, Warszawa: Wydawnictwa Radia i Telewizji, 1978; Warszawa: Warszawska Firma Wydawnicza, 2009.

Költészet

•Wszystko jest obok, Iskry, 1959. •Moment bitwy, Iskry, 1961. •Muzyka konkretna, Wydawnictwo Literackie, 1971.

Dráma – színházi előadások

•Męczeństwo z przymiarką I. premier: Teatr Wybrzeże, Gdańsk, 1960. november 20., rendezte Jerzy Jarocki. II. premier: Teatr Ateneum im. Stefana Jaracza, Warszawa, 1961. január 14., rendezte Jan Bratkowski.

•Ostatni odcinek drogi Premier: Teatr Śląski im. Stanisława Wyspiańskiego, Katowice, 1962. április 7, rendezte Jan Biczycki.

•Zejście do piekła Premier: Teatr im. Juliusza Osterwy, Lublin, 1964. november 29., rendezte Stanisław Milski.

•Jasełka-moderne I. premier: Teatr Nowy, Poznań, 1965. november 11., rendezte Stanisław Brejdygant. II. premier: Teatr Ludowy, Warszawa, 1971. április 17., rendezte Jan Kulczyński; III. premier: Teatr Dramatyczny, Wałbrzych, 1972. április 8., rendezte Tadeusz Pliszkiewicz; IV. premier Teatr im. Stefana Jaracza Olsztyn, 1976. április 27., rendezte Andrzej Walden; V. premier Teatr Polskiego Radia, 2009. december 20., rendezte Henryk Rozen. Megjelent könyv formájában is: Państwowy Instytut Wydawniczy, Warszawa 1974., Wydawnictwo Literackie, Kraków–Wrocław 1986.

•Historia uczucia Premier: Teatr Telewizji, 1979. május 27., rendezte Adam Hanuszkiewicz.

•Dobroczyńca Premier: Teatr Powszechny, Łódź, 1971. február 24., rendezte Mirosław Szonert.

•Żegnaj, Judaszu I. premier: Stary Teatr im. Heleny Modrzejewskiej, Kraków, 1971. március 14. rendezte Konrad Swiniarski. II. premier: Teatr im. Stefana Jaracza, Olsztyn, 1972. január 15., rendezte Andrzej Przybylski; III. premier: Teatr Ziemi Opolskiej, Opole, 1972. március 5., rendezte Mirosław Wawrzyniak; IV. premier: Teatr Powszechny, Warszawa, 1975. november 25., rendezte Wiesław Górski; V. premier: Teatr Wybrzeże, Gdańsk, 1978. január 14., rendezte Marcel Kochańczyk; VI. premier: Teatr im. Stefana Jaracza, Łódź, 1978. április 8., rendezte Jerzy Hutek; VII. premier: Teatr Dramatyczny im. Aleksandra Węgierki, Białystok, 1978. október 20., rendezte Wojciech Pisarek; VIII. premier: Teatr im. Juliusza Osterwy, Lublin, 1979. március 24., rendezte Janusz Ostrowski; IX. premier: Teatr Telewizji, 1980. október 30., rendezte Jolanta Słobodzian; X. premier: Teatr Polski, Warszawa, 1982. május 20., rendezte Jan Bratkowski; XI. premier: Teatr Dramatyczny, Elbląg, 1982. november 14., rendező Bohdan Gierszanin; XII. premier: Teatr Polski, Wrocław, 1983. február 12., rendezte Jacek Bunsch; XIII. premier: Tarnowski Teatr im. Ludwika Solskiego, Tarnów, 1983. október 2., rendezte Piotr Paradowski; XIV. premier: Teatr Nowy im. Gustawa Morcinka, Zabrze, 1984. április 8., rendezte Jan Nowak; XV. premier: Teatr im. Wilama Horzycy, Toruń, 1984. május 14., rendezte. Stefan Knothe; XVI. premier: Słupski Teatr Dramatyczny, Słupsk, 1985. február 9., rendezte Ryszard Jaśniewicz; XVII. premier: Lubuski Teatr im. Leona Kruczkowskiego, Zielona Góra, 1985. február 23., rendezte Zbigniew Lesień; XVIII. premier: Teatr im. Adama Mickiewicza, Częstochowa, 1988. május 22., rendezte Jan Maciejowski; XIX. premier: Teatr Śląski im. Stanisława Wyspiańskiego, Katowice, 1991. január 27., rendezte Janusz Ostrowski; XX. premier: Teatr im. Juliusza Osterwy, Gorzów Wielkopolski, 2000. március 25., rendezte Ryszard Major; XXI. premier: Akademia Teatralna, Warszawa, 2002. október 26., rendezte Bożena Suchocka-Kozakiewicz; XXII. premier: Rosslyn Spectrum Theatre, The New Polish Theatre Arlingtonban, Virginia államban, 2003. május 13., rendezte Sylvia Daneel. Megjelent könyv formájában is: Państwowy Instytut Wydawniczy, Warszawa 1974., Wydawnictwo Literackie, Kraków–Wrocław 1986.

•Niebo z blachy fałdowanej Premier: Teatr Telewizji, 1971. június 20., rendezte Stefan Szlachtycz

•Panie I. premier: Teatr Polskiego Radia, 1972. március 12., rendezte Zdzisław Nardelli; II. premier: Teatr Polski, Wrocław, 1976. szeptember 16., rendezte Piotr Paradowski; III. premier Tarnowski Teatr im. Ludwika Solskiego, Tarnów, 1980. február 23., rendezte Bogdan Tosza Megjelent könyv formájában is: Wydawnictwo Radia i Telewizji, Warszawa 1974.

•Sama słodycz I. premier: Teatr Polski, Wrocław, 1973. január 18., rendezte Jan Bratkowski. II. premier: Teatr Współczesny, Warszawa, 1973. február 16., rendezte Zygmunt Hübner; III. premier: Teatr Polski, Bydgoszcz, 1979. szeptember 8., rendezte Jan Jeruzal. Megjelent kötetben is: Państwowy Instytut Wydawniczy, Warszawa; Wydawnictwo Literackie, Kraków–Wrocław 1986

•Dokąd Premier: Teatr Rozmaitości – scena STS, Warszawa, 1973. december 16., rendezte Stanisława Celińska és Andrzej Mrowiec.

•Narkomani I. premier: Teatr Nowy, Warszawa, 1975. február 21., rendezte Stanisław Brejdygant. II. premier: Teatr Bagatela im. Tadeusza Boya-Żeleńskiego, Kraków, 1976. február 21., rendezte Mieczysław Górkiewicz.

•Trzecia pierś I. premier: Teatr im. Wilana Horzycy, Toruń, 1975. május 4., rendezte Eugeniusz Aniszczenko; II. premier: Teatr Dramatyczny im. Aleksandra Węgierki, Białystok, 1976. április 24., rendezte Waldemar Wilhelm; III. premier: Stary Teatr im. Heleny Modrzejewskiej, Kraków, 1986. március 22., rendezte Józef Czernecki. Megjelent kötetben is: Państwowy Instytut Wydawniczy, Warszawa 1974.; Wydawnictwo Literackie, Kraków–Wrocław 1986.

•Maria I. premier: Teatr Narodowy, Warszawa, 1975. november 29., rendezte Adam Hanuszkiewicz II. premier: Teatr Polski, Wrocław, 1976. szeptember 16., rendezte. Piotr Paradowski; III. premier: Lubuski Teatr im. Leona Kruczkowskiego, Zielona Góra, 1976. december 4.; IV. premier: Teatr im. Juliusza Osterwy, Gorzów Wielkopolski, 1977. március 24., rendezte Bohdan Cybulski; V. premier: Teatr Telewizji, 1981. január 23., rendezte Adam Hanuszkiewicz; VI. premier: Słupski Teatr Dramatyczny, Słupsk, 1982. március 27., rendezte Paweł Nowicki; VII. premier: Brygada Teatr, Łódź, 2007. június 11., rendezte Barbara Dembińska.

•Czysta miłość Premier: Teatr Narodowy, Warszawa, 1975. november 29., rendezte Adam Hanuszkiewicz

•Terrárium I. premier: Teatr Telewizji, 1976. március 26., rendezte. Anna Minkiewicz. II. premier: Tarnowski Teatr im. Ludwika Solskiego, Tarnów, 1980. február 23., rendezte Bogdan Tosza

•Hangok (Głosy) I. premier: Teatr im. Stefana Jaracza, Olsztyn, 1978. március 11., rendezte Marcin Jarnuszkiewicz; II. premier: Teatr Śląski im. Stanisława Wyspiańskiego, Katowice, 1979. május 12., rendeztek Sziléziai Egyetem (Uniwersytet Śląski) rendezőszakjának diákjai; III. premier: Tarnowski Teatr im. Ludwika Solskiego, Tarnów, 1980. február 23., rendezte Bogdan Tosza Megjelent kötetben is: „Głosy” Wydawnictwo Radia i Telewizji, Warszawa 1974.; „Hangok” Molnár Nyomda és Kiadó Kft., Pécs 2012.

•Idol I. premier: Teatr Telewizji, 1977. november 4., rendezte Wojciech Marczewski. II. premier: Teatr Logos, Łódź, 2010. április 25., rendezte Marek Kasprzyk

•Dacza I. premier: Teatr Polski, Szczecin, 1979. június 28., rendezte Wanda Laskowska. II. premier: Teatr Dramatyczny im. Jerzego Szaniawskiego, Płock, 1979. szeptember 29.,rendezte Ryszard Żuromski; III. premier: Teatr im. Stefana Jaracza, Łódź, 1979. november 23., rendezte Mikołaj Grabowski; IV. premier: Teatr Powszechny im. Jana Kochanowskiego, Radom, 1980. január 12., rendezte Andrzej Walden; V. premier: Teatr Polski, Poznań, 1980. január 14., rendezte Dariusz Miłkowski; V. premier: Lubuski Teatr im. Leona Kruczkowskiego, Zielona Góra, 1980. április 25., rendezte Wanda Laskowska; VI. premier: Teatr Dramatyczny im. Aleksandra Węgierki, Białystok, 1980. május 11., rendezte Tadeusz Kozłowski; VII. premier: Teatr Polski, Warszawa, 1980. július 3., rendezte Stanisław Pieniak; VIII. premier: Bałtycki Teatr Dramatyczny im. Juliusza Słowackiego, Koszalin, 1982. február 19., rendezte Krzysztof Rotnicki; IX. premier: Teatr Śląski im. Stanisława Wyspiańskiego, Katowice, 1984. április 12., rendezte Bogdan Tosza; X. premier: Teatr Telewizji, 1988. szeptember 5., rendezte Tomasz Zygadło.

•Wizyta