A zenekar minden tagja zentai (Szerbia, Vajdaság): Marjan Mijić ének, Márki Dániel gitár, Lénárd Norbert bassgitár, Újházi Tamás basszusgitár, Szabó Endre dob. 2005-ben Szabó Szebasztián és Marjan Mijić megalapította a Tiarah nevű zenekart pár barátjával.
Története
A kezdetek A zenekar eleinte feldolgozásokat mutatott be majd idővel saját dalaik is születtek. 2005 márciusában a zentai Rin-Tin-Tin Rock kocsmában került sor az első Tiarah debütáló koncertre, egy kisebb fesztivál keretein belül. Annak ellenére, hogy mindössze félórás programmal startoltak, a zenekar helytállt, és jó néhány ember elismerését tudhatta magáénak. Idővel egyre több helyre hívták őket koncertezni és 2005-ben jelent meg a hat zeneszámot tartalmazó Tiarah demo az End Of Summer. Mind-e mellett 2006 augusztusában a Sziget Fesztivál tehetségkutató színpadán (Talentum – színpad) léptek fel, és nekik ítélték a legjobb zenekarnak járó díjat.
Tagcserék Az első tagcsere már az első koncert elmúltával megtörtént. A régi dobos helyét Szabó Endre a (Nevergreen) volt dobosa töltötte be. Ezt az eseményt több koncert követte, de Szabó Szebasztián családi okok miatt kénytelen volt mellőzni a zenekart. Ekkor a helyét Basic Zoltán az (In Her Embrace) gitárosa vette át, ám az új gitárost a kötelesség külföldre hívta. Egy év szünet után Szabó Szebasztián úgy döntött, hogy kár lenne ennyiben hagyni a dolgot, és újra összehozta a zenekart. Ezután nézeteltérések követték egymást a zenekar és közte, így végleg különváltak útjaik. Ezt ismét egy szünet követte. Majd egy ifjú tehetséges gitárost Lénárd Norbertet kérték meg hogy csatlakozzon.
Napjainkban Miután a zenekar egyre nagyobb népszerűségnek örvendett mind külföldön mind belföldön és egyre több újság illetve internetes cikk jelent meg róluk így kisvártatva 2011-ben elkészült Extinction Ceremony című albumuk is amelyen 11 dal található. Továbbá ebben az évben a Tiarah az év metál együttese lett Szerbiában.
Tagjai Név poszt Marjan Mijić ének Márk Dániel gitár Lénárd Norbert gitár Újházi Tamás basszusgitár Szabó Endre dob
Korábbi tagok Név poszt tag Nagyhorti Tamás dob 2005 Szabó Szebasztián gitár 2005,2006-2007 Basic Zoltán gitár 2005-2006 Diszkográfia Demo My Time New Day Just End Of Summer 2006 Wake me up Frozen Summertime Sorry Turn Away What if Silence True Blue Reborn Violent Intentions 2010 Burn Violent Intentions Extinction Ceremony 2011 Burn Pearl Hate and Fury Violent Intentions Jitterburg (Delirium Tremens) Gone Forever Demented Razoblades and Sugar P.S. Diane (Therapy? cover) Stupid Források Tiarah interjú, 2009 Tiarah, maymusic.hu Tiarah, Zenta
Kategória:Szerb együttesek Kategória:2005-ben alakult együttesek