Riin Tamm (Tartu, 1981. augusztus 12. –) észt genetikusnő, a Tartui Egyetem munkatársa. Már egyetemistaként tanulmányozta a tiopurin-S-metiltranszferáz (TPMT) enzimet.

Életrajza Riin Tamm Tartuban született, de a Põlva melletti Peri faluban nőtt fel. Mindkét szülője orvos. 1997–2000 között a tartui Miina Harma líceumba járt. 2001 és 2005 között a Tartui Egyetemen tanulmányozta a molekuláris diagnózist, 2005-től pedig mesterképzésben vett részt, amit 2007-ben sikerrel teljesített. Ezt követően a PhD disszertációját készítette, amelyet Andres Metspalu és Kersti Oselin segített, illetve felügyelt. A disszertáció címe „Human thiopurine methyltransferase pharmacogenetics: genotype-phenotype correlation and haplotype analysis in the Estonian population” (Az ember tiopurin-S-metiltranszferáz (TPMT) enzimje az orvosi genetikában: genotípus-fenotípus összehasonlítás és haplotípus vizsgálat az észt népesség körében). 2011-ben, 25 másik tudós társaságában bekerült abba a csoportba, amelynek azt a feladatot szánták, hogy szerte Észtországban terjessze a tudományt az iskolákban, egyetemeken. 2012-ben megkapta a második helynek járó Estonian National Science Communication díjat a „A tudományt, a sajtót és a tanítást legjobban terjesztő” kategóriában.

Megjelenései és kiadványai Rinn Tamm számos tudományos lapba és újságba írt, továbbá számos rádiós és televíziós műsorban is megjelent. Néhány közülük: Postimees újság, 2010. augusztus 28-án a Radio Kuku „Falling Apples” (Kukkuv õun) című adásában, az Eesti Televisioon „Good Vision” című műsorában; ez utóbbiba háromszor is meghívták (2009. október 15., 2011. október 20., 2012. január 17.).

Tamm szerint az orvosok még hagyományos módon gondolkodnak, nem nyitottak a genetikai információk használatára a gyógyításban. 2012 júniusában egy interjúban azt mondta, hogy: „Még sok dolog van azzal, hogy feltérképezzük az ember genetikai felépítését, de már jelentős előrelépés is történt. A genetikai információk segíthetnek abban, hogy megelőzzük a betegségeket, és abban is segíthet, hogy az adott betegségnél a megfelelő orvosságokat használjuk.”

Tagságok Tamm az Estonian Society of Human Genetics (Eesti Inimesegeneetika Ühing) tagja. Elnöke volt az Estonian Genome Project által rendezett Scientific Program Committee of the Annual International Gene Forum nevű konferenciának. Emellett tagja az Estonian Association of Gerontology and Geriatrics (Eesti Gerontoloogia ja Geriaatria Assotsiatsioon) szervezetnek is.

Írásai Riin Tamm számos genetikai témájú írás szerzője vagy társszerzője. Néhány közülük:

Jegyzetek

Fordítás

Források Jõgi, Aime (2011-11-29). "Värviliste jalgadega naine murrab müüte" (in Estonian). Tartu Postimees. Hozzáférés ideje: 23 December 2012. University of Tartu. "Riin Tamm". Estonian Research Information System Hozzáférés ideje: 2012-12-14.

További információk

Kategória:Észt nők Kategória:Észt tudósok Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Tartuiak