Somlyói Eller Gizella (Hadad, 1903 – ? 1944A Pokoltó – Egy regény helyszínei című videóban Szász Róbert Csaba erdélyi író a Pokoltó című regényéről beszél, és említi Eller Gizellát is. A könyvben benne van, hogy Vida János tősgyökeres somlyói történelemtanár szerint Eller Gizella 1972-ig élt. Maga Eller Gizella intézte el újságírói ismeretsége révén, hogy 1944 kerüljön az életrajzába a halál dátumaként. 1944 után már nem is közölt sehol írást, s olyan magányosan élt Somlyón a Magura aljában, a Szőlő utca utolsó házában, hogy lassanként már alig tudtak róla. (35. perctől)) erdélyi magyar költő, író, hírlapíró, Győri Ernő felesége.

Életútja, munkássága

Első versei a bécsi Panorámában jelentek meg, 1927-től a Brassói Lapok munkatársa volt, de a Temesvári Hírlap, az Ellenzék, a Keleti Újság is közölte írásait. Ekkor már Szilágysomlyón élt és a Szilágy-Somlyó c. lap főmunkatársa. Nyugtalan, minden iránt érdeklődő riporter volt, Kacsó Sándor visszaemlékezése szerint sajtóperek tömegét zúdította magára, ezért férje tanácsára végül felhagyott az írással és illatszerboltot nyitott.

Néhány cikke

Az aranyszőke ördög (Ellenzék, 1923. március 8.) Bolond tavaszi dal (Ellenzék, 1923. április 25.) A néma száj megszólal (Ellenzék, 1923. augusztus 31.) A halott királynők meséje (Ellenzék, 1923. november 1.) Car­cinolysin: a rákbetegség új gyógyszere (Temesvári Hírlap 1924. jan. 13.) Aki még ismerte Bem apót és jó pajtása volt Petőfinek (Ellenzék, 1924. május 13.) Látogatás a régi szép kolozsvári színésznők varrónőjénél (Ellenzék, 1924. május 26.) Egy régi bérház emlékezései (Ellenzék, 1924. október 9.) Az embersugár (Temesvári Hírlap, 1926. október 3.) Mesét mondok Miklóskának (Keleti Újság, 1934. július 15.)

Jegyzetek

Források

További információk

Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Bukarest, 1974. 29–30, 57–58.

Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Magyar nők Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek