A 2013-as GP2-szezon volt a sorozat történetének kilencedik évada. A címvédő a pilóták között az olasz Davide Valsecchi, a csapatok között a francia DAMS.
Az idényt a pilóták közül a svájci Fabio Leimer nyerte meg, aki hazája első bajnoka lett a sorozatban, míg Svájc a hatodik olyan állam, mely bajnokot adott a sorozatnak. Csapata, a Racing Engineering utoljára 2008-ban adott bajnokot a sorozat számára, mégpedig az olasz Giorgio Pantano nyert a színeiket képviselve.
A második helyezett brit Bird Lewis Hamilton 2006-os bajnoki címe óta a legjobb eredményt érte el hazája számára.
A tervek szerint ebben az évben használták volna utoljára a harmadik generációs GP2 autókat, a Dallara GP2/11-et, melyet 2011-es szezonban vezettek be. Azonban a sorozat szervezői úgy döntöttek, hogy a költségek alacsonyan tartása miatt 2014-re sem változtatnak az autókon.
A csapatok versenyében az orosz újonc istálló, a Russian Time a brit Carlinnel egyenlő pontszámmal végzett, de több győzelmének köszönhetően megnyerte a konstruktőri kupát.
A Pirelli Trophy nyertese az újságírók nemzetközi szavazása által Sam Bird lett. A díj annak jár, aki a szavazók szerint egész évben a legjobban kezelte a Pirelli abroncsait.
Tesztek Előszezoni tesztek
Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör Február 26. Jerez, Spanyolország Circuito de Jerez-Ángel Nieto Tom Dillmann Hilmer Motorsport 1:25,059 35 Február 27. Tom Dillmann Hilmer Motorsport 1:24,400 37 Február 28. James Calado ART Grand Prix 1:24,659 74 Március 5. Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya Stefano Coletti Rapax 1:29,868 24 Március 6. James Calado ART Grand Prix 1:50,218 30 Március 7. Stefano Coletti Rapax 1:29,055 30
Utószezoni teszt
Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör November 5. Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek Yas Marina Circuit Raffaele Marciello Trident 1:49,811 37 November 6. Rio Haryanto EQ8 Caterham Racing 1:49,203 53 November 7. Stoffel Vandoorne DAMS 1:48,657 62
Csapatok és versenyzők A tervek szerint 13 csapat 26 pilótája vesz részt a bajnokságban. A bajnokság első helyezettje a Pirelli felajánlásából egy napig Formula–1-es autót tesztelhet, valamint jogosult lesz a FIA szuper licencre.
Csapat Rajtszám Versenyző Versenyek DAMS 1 Marcus Ericsson mind 2 Stéphane Richelmi mind ART Grand Prix 3 James Calado mind 4 Daniel Abt mind Arden International 5 Johnny Cecotto, Jr. mind 6 Mitch Evans mind Racing Engineering 7 Julián Leal mind 8 Fabio Leimer mind Carlin 9 Felipe Nasr mind 10 Jolyon Palmer mind Russian Time 11 Sam Bird mind 12 Tom Dillmann mind Caterham Racing 14 Sergio Canamasas mind 15 Ma Csing-hua 1 Alexander Rossi 2–11 Barwa Addax Team 16 Jake Rosenzweig mind 17 Rio Haryanto mind Rapax 18 Stefano Coletti mind 19 Simon Trummer mind Trident Racing 20 Nathanaël Berthon mind 21 Kevin Ceccon 1–6 Ricardo Teixeira 7–8 Sergio Campana 9 Gianmarco Raimondo 10-11 Hilmer Motorsport 22 Conor Daly 1 Adrian Quaife-Hobbs 7–11 Robin Frijns 2–6 23 8 Pål Varhaug 1–2 Jon Lancaster 3–7, 9–11 Venezuela GP Lazarus 24 René Binder mind 25 Kevin Giovesi 1–4 Fabrizio Crestani 5–6 Vittorio Ghirelli 7–11 MP Motorsport 26 Adrian Quaife-Hobbs 1–6 Dani Clos 7–11 27 Daniël de Jong mind
Versenynaptár A 2013-as versenynaptárat 2012. december 19-én véglegesítették.
Verseny Pálya/Helyszín Ország Pályarajz Dátum 1 V1 Sepang International Circuit, Sepang Malajzia 50px|Sepang Március 23. V2 Március 24. 2 V1 Bahrain International Circuit, Manáma Bahrein 50px|Bahrein Április 20. V2 Április 21. 3 V1 Circuit de Catalunya, Montmeló Spanyolország 50px|Barcelona Május 11. V2 Május 12. 4 V1 Circuit de Monaco, Monte-Carlo Monaco 50px|Monte-Carlo Május 24. V2 Május 25. 5 V1 Silverstone Circuit Egyesült Királyság 50px|Silverstone Június 29. V2 Június 30. 6 V1 Nürburgring, Nürburg Németország 50px|Nürburg Július 6. V2 Július 7. 7 V1 Hungaroring, Mogyoród Magyarország 50px|Mogyoród Július 27. V2 Július 28. 8 V1 Circuit de Spa-Francorchamps Belgium 50px|Spa Augusztus 24. V2 Augusztus 25. 9 V1 Autodromo Nazionale di Monza Olaszország 50px|Monza Szeptember 7. V2 Szeptember 8. 10 V1 Marina Bay Street Circuit, Szingapúr Szingapúr 50px|Szingapúr Szeptember 21. V2 Szeptember 22. 11 V1 Yas Marina Circuit, Abu-Dzabi Egyesült Arab Emírségek 50px|Abu-Dzabi November 2. V2 November 3.
Eredmények Verseny Pálya Pole-pozíció Győztes versenyző Győztes csapat Összefoglaló 1 V1 Sepang International Circuit Stefano Coletti Sam Bird Fabio Leimer Racing Engineering Összefoglaló V2 Stefano Coletti Stefano Coletti Rapax 2 V1 Bahrain International Circuit Fabio Leimer Johnny Cecotto, Jr. Fabio Leimer Racing Engineering Összefoglaló V2 Sam Bird Sam Bird Russian Time 3 V1 Circuit de Catalunya Marcus Ericsson Jon Lancaster Robin Frijns Hilmer Motorsport Összefoglaló V2 Stefano Coletti Stefano Coletti Rapax 4 V1 Circuit de Monaco Johnny Cecotto, Jr. Stefano Coletti Sam Bird Russian Time Összefoglaló V2 Stefano Coletti Stefano Coletti Rapax 5 V1 Silverstone Circuit Marcus Ericsson Tom Dillmann Sam Bird Russian Time Összefoglaló V2 Jon Lancaster Jon Lancaster Hilmer Motorsport 6 V1 Nürburgring Stéphane Richelmi Marcus Ericsson Marcus Ericsson DAMS Összefoglaló V2 James Calado Jon Lancaster Hilmer Motorsport 7 V1 Hungaroring Tom Dillmann Marcus Ericsson Jolyon Palmer Carlin Összefoglaló V2 Nathanaël Berthon Nathanaël Berthon Trident Racing 8 V1 Circuit de Spa-Francorchamps Sam Bird Tom Dillmann Sam Bird Russian Time Összefoglaló V2 James Calado James Calado ART Grand Prix 9 V1 Autodromo Nazionale di Monza Sam Bird Sam Bird Fabio Leimer Racing Engineering Összefoglaló V2 Fabio Leimer Adrian Quaife-Hobbs Hilmer Motorsport 10 V1 Marina Bay Street Circuit Jolyon Palmer Jolyon Palmer Jolyon Palmer Carlin Összefoglaló V2 Marcus Ericsson Sam Bird Russian Time 11 V1 Yas Marina Circuit Alexander Rossi1 Jolyon Palmer Alexander Rossi EQ8 Caterham Racing Összefoglaló V2 Dani Clos James Calado ART Grand Prix
1: A leggyorsabb időt a kvalifikáción Ericsson futotta, de rajtbüntetést kapott, a tizenkettedik helyről indulhatott csak.
Érdekességek, statisztikák
A sorozat történetében első alkalommal indul német (Hilmer Motorsport) és orosz csapat (Russian Time). Holland istállóként korábban az Arden vett részt 2007 és 2010 között. Stefano Coletti (Rapax) lett az első pole-pozíciós az idényben, s egyben az első monacói, aki pole-pozíciót szerzett a sorozat történetében. A szezonnyitó versenyhétvégén hat újonc állt rajthoz: a GP3 2012-es bajnoka, az új-zélandi Mitch Evans (Arden International), a mögötte második helyen záró német Daniel Abt (ART Grand Prix), a kínai Ma Csing-hua (Caterham Racing), az amerikai Conor Daly (Hilmer Motorsport), az olasz Kevin Giovesi (Lazarus) és a brit Adrian Quaife-Hobbs (MP Motorsport). A második hétvégén is újoncavatás történt: a holland Robin Frijns és az amerikai Alexander Rossi debütált. A hungaroringi versenyhétvégén az olasz Vittorio Ghirelli vett részt élete első GP2-es futamain. Mitch Evans lett az első új-zélandi versenyző, aki dobogós helyezést tudott elérni. Sam Bird Bahreinben aratott győzelmével a Russian Time lett az első orosz futamgyőztes csapat. Conor Daly malajziai sprintversenyen szerzett pontjaival a 2005-ös bahreini verseny sprintverseny óta először szerzett pontot az Egyesült Államokból érkező pilóta. Scott Speed akkor a 19. lett, de ő futotta meg a leggyorsabb kört. A bahreini viadalon debütáló Alexander Rossi a főversenyen szerzett harmadik helyével a 2005-ös német verseny óta első alkalommal szerzett dobogós pozíciót az Egyesült Államoknak, akkor Speed végzett ugyanezen a helyen. Marcus Ericsson a spanyol GP-n megszerezte élete első pole-pozícióját. Ezzel ő lett a sorozat történetének 41. pilótája, aki első helyről rajtolhatott főversenyen. Robin Frijns a spanyol nagydíj főversenyén szerezte meg maga és csapata (Hilmer Motorsport) első futamgyőzelmét. A holland versenyző lett a sorozat történetének 54. futamgyőztese, s Giedo van der Garde után a második hollandiai futamgyőztes. Frijns győzelmével a Hilmer Motorsport lett az első német futamgyőztes csapat a szériában. Kevin Cennon a spanyol nagydíj főversenyén szerezte meg első pontjait, míg a monacói főversenyen elért második helyével első dobogóját a szériában. A pontszerzéssel a tizenkettedik, míg a dobogóval a hetedik olasz lett, aki ilyen eredményt el tudott érni. Adrian Quaife-Hobbs lett az Egyesült Királyság tizedik GP2-es dobogósa, s ő szerezte az MP Motorsport első pódiumát. Jon Lancaster a GP2 történetének 55. futamgyőztese. A GP2 történetének 44. olyan pilótája a monacói Richelmi, aki pole-pozíciót tudott szerezni. A francia Dillmann élete első pole-pozícióját szerezte meg a Hungaroringen. Ő lett a GP2 hatodik francia rajt elsője (csak az időmérős eredményeket figyelembe véve) Grosjean, Bianchi, Pic, Lapierre és Prémat után. Nathanaël Berthon a magyarországi sprintfutamon aratott győzelmével lett a nyolcadik francia autóversenyző, aki a szériában futamgyőzelmet szerzett. A sorozat történetének 56. nagydíj nyertese.
A bajnokság végeredménye Főversenyen szerezhető pontok Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Pole Pontok 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 4 2
Sprintversenyen szerezhető pontok Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Pontok 15 12 10 8 6 4 2 1 2
Versenyzők Helyezés Versenyző MAL BHR ESP MON GBR GER HUN BEL ITA SIN ABU Pont F S F S F S F S F S F S F S F S F S F S 1 Fabio Leimer 1 12 1 9 18 9 Ki 13 4 15 4 3 4 3 4 5 1 6 5 3 4 3 201 2 Sam Bird 7 Ki 6 1 21† 12 1 24 1 5 13 8 10 8 1 14 2 4 8 1 10 4 181 3 James Calado 2 Ki 12 5 Ki 11 5 5 9 3 2 2 9 6 8 1 6 26 3 20 6 1 157 4 Felipe Nasr 4 2 4 2 2 3 4 4 Ki 7 9 4 3 5 Ki 8 Ki 12 2 16 7 18 154 5 Stefano Coletti 3 1 2 3 4 1 6 1 21† 10 3 19 16 20† 13 23 Ki 13 12 24 20† 9 135 6 Marcus Ericsson Ki 13 13 Ki Ki 20 Ki 18 11 8 1 13 2 4 2 15 Ki 23 7 2 3 6 121 7 Jolyon Palmer 6 9 5 6 10 4 Ki 12 6 Ki 24 11 1 12 15 6 Ki 10 1 17 2 Ki 119 8 Stéphane Richelmi 8 4 Ki 13 15 15 9 8 2 19 5 Ki 5 9 7 4 4 25 4 4 Ki 20 103 9 Alexander Rossi 3 20 6 6 Ki 19 10 9 11 6 13 16 3 22 8 2 Ki 23 1 Ki 92 10 Tom Dillmann 14 11 8 4 5 26 11 25 3 6 8 Ki 20 11 5 9 3 5 6 14 Ki Ni 92 11 Jon Lancaster 3 10 12 17 5 1 7 1 23 18 13 17 9 5 Ki Ki 73 12 Julián Leal 5 Ki 19 16 13 25† Ki 14 8 4 22 12 15 21 6 2 5 3 Ki 12 16 10 62 13 Adrian Quaife-Hobbs Ki 17 7 8 17 21 8 2 12 11 Ki 16 18 Ki 10 3 7 1 22 8 11 21† 56 14 Mitch Evans 10 3 Ki 15 12 13 3 3 19 14 16 7 7 2 11 10 Ki 15 11 15 Ki 14 56 15 Robin Frijns 21 23 1 2 Ki 15 13 Ki 6 Ki 9 Ki 47 16 Johnny Cecotto, Jr. 12 5 10 12 8 5 Ki Ex 17 Ki 10 5 21 Ki 14 7 12 8 14 6 8 Ki 41 17 Kevin Ceccon 17 22 11 10 7 7 2 7 Ki 12 Ki Ni 28 18 Dani Clos 14 Ki 20 19 18 9 10 21 5 2 25 19 Rio Haryanto 20 18 15 24 9 24 Ki 16 7 2 18 14 11 10 19 25 14 7 20 11 14 12 22 20 Nathanaël Berthon Ki 21 17 22 Ki 23 Ki 21 20 Ki 17 15 8 1 22 13 Ki 21 Ki 10 18† 13 21 21 Simon Trummer 9 6 9 14 19 16 13 23 24 16 14 9 6 7 12 11 Ki 16 16 13 13 7 20 22 Daniel Abt Ki 16 14 7 11 8 16 22 15 Ki 21 18 24† 14 16 16 17 22 13 Kiz 9 5 11 23 René Binder 11 8 18 25 20 19 7 6 16 13 20 10 22 13 Ki 20 16 14 18 9 15 16 11 24 Daniël de Jong Ki 14 Ki 19 16 18 10 9 22 18 15 Ki 12 Ki Ki 17 11 19 17 7 19† 17 3 25 Sergio Canamasas 19 15 20 11 Ki 14 15 11 23 20 12 17 Ki Ki Ki 12 9 11 19 Ki 12 8 3 26 Conor Daly 13 7 2 27 Vittorio Ghirelli 17 17 18 18 10 20 Ki 19 Ki 19 1 28 Jake Rosenzweig 18 20 16 19 14 22 14 10 14 21 23 20 25† 15 17 21 Ki 18 15 18 21† 11 0 29 Kevin Giovesi 16 10 Ki 17 Ki 17 Ki 20 0 30 Gianmarco Raimondo 21 22 17 15 0 31 Pål Varhaug 15 19 Ki 21 0 32 Sergio Campana 15 24 0 33 Fabrizio Crestani 18 17 19 21 0 34 Ricardo Teixeira 19 19 21 24 0 35 Ma Qinghua 21 Ni 0 Helyezés Versenyző F S F S F S F S F S F S F S F S F S F S Pont MAL BHR ESP MON GBR GER HUN BEL ITA SIN ABUFélkövér – Pole-pozíció Dőlt – Leggyorsabb kör
Megjegyzés: † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Konstruktőrök