bélyegkép|200px|Edison Chen 2005-ben
Az Edison Chen-fényképbotrány 2008-ban történt Hongkongban, miután Edison Chen intim tartalmú magánfényképeit közzétették az interneten. A fényképeken Chen többek között olyan hírességekkel szerepelt intim kapcsolat közben, mint Gillian Chung, Bobo Chan, Rachel Ngan és Cecilia Cheung. Az esettel nem csak a helyi és a kínai sajtó foglalkozott kiemelkedő mértékben, de a világsajtó is. A botrány alapjaiban rázta meg a hongkongi szórakoztatóipart.
A hongkongi rendőrség az Interpol segítségét kérte a fényképek terjedésének megállításában. A képek terjesztésével kapcsolatosan tíz személyt vettek őrizetbe Kínában, nyolcat pedig Hongkongban. Egy számítástechnikai szakembert nyolc és fél hónap szabadságvesztésre ítéltek Chen számítógépének tisztességtelen szándékkal való kezelése miatt. A botrány kirobbanása után nem sokkal a triádok állítólag vérdíjat ajánlottak annak, aki levágja Chen kezét.
A rendőrségi akció számos kérdést vetett fel az internet-felhasználók magánjogainak és szólásszabadságának megsértése kapcsán. A rendőrség módszerei, valamint az ügyben érintett színészek és menedzsmentjeik viselkedése miatt számos internetező szemében a letartóztatottak hősökké váltak.
Chen elismerte, hogy ő a képek többségének szerzője és szerzői jogának tulajdonosa, valamint kijelentette, hogy a magánfényképeit ellopták és az engedélye nélkül töltötték fel az internetre. Nyilvánosan bocsánatot kért a képeken szereplő nőktől, és bejelentette, hogy határozatlan időre visszavonul a szórakoztatóiparból. Chen a botrány miatt számos filmszereptől elesett, és reklámszponzorai egytől-egyig visszavonták a támogatásukat.
Az esetet Ázsia legnagyobb szexbotrányaként könyvelték el.
Háttere és kibontakozása Előzmények bélyegkép|200px|eLite Multimedia, az üzlet, ahová Chen a laptopját javíttatni vitte
2006 novemberében Edison Chen egy rózsaszín, Macintosh PowerBook márkájú laptopot vásárolt, aminek a fényképét közzétette a blogján is. A gépet valószínűleg az eLite Multimedia üzletében vásárolta Hongkong Központi kerületében. A rendőrség szerint 2008 elején Chen javíttatni vitte a gépet az üzletbe, amit követően a számítógépen található mintegy 1300 intim fénykép felkerült az internetre, valószínűsíthetően az üzlet egy vagy több alkalmazottja töltötte fel őket. Chen vallomása szerint a képeket letörölte a gépről, mielőtt beadta javíttatásra.
A fényképek feltehetően 2003 és 2006 között készültek. Chen egyik barátja utalt rá, hogy Chen szeretett fényképeket készíteni intim helyzetekben, és ezeket a képeket néhány közeli barátjának is megmutatta. A képeken szereplő nők közül néhányan helyi hírességek.
A botrány kitörése és kibontakozása
Az első képet, melyen Chen és Gillian Chung volt látható, 2008. január 27-én, körülbelül este nyolc órakor tették fel a Hong Kong Discuss Forumra. Bár az eredeti bejegyzést pár órával később törölték, addigra a képet már áttöltötték más hongkongi fórumokra is, többek között a Uwantsra és a HKGoldenre. Chung ügynöksége, az Emperor Entertainment Group (EEG) azonnal feljelentést tett a rendőrségen. Másnap újabb fotó látott napvilágot egy másik hírességgel. Gillian Chung szabadságot vett ki, és nem volt hajlandó beszélni a történtekről. A kezdeti tagadások miatt a média azon a véleményen volt, hogy a fényképek hamisítványok.
Január 29-én délután 12:30-kor egy nagyobb felbontású kép is felkerült a világhálóra, a rajta szereplő nő pedig nagyon hasonlított Cecilia Cheungra. Délután 3-kor újabb négy képet tettek közzé, majd Cecilia Cheung egy meztelen fényképét este 6-kor. Az újságírók megállapították, hogy a képek Edison Chen lakásán készültek, mivel korábban már készült videófelvétel Chen otthonáról. Cheung ügyvédei elítélték a feltöltést.
A China News Service (CNS) riportja szerint több mint száz rendőr kezdte meg a nyomozást, Vincent Wong rendőrfőkapitány-helyettes azonban kijelentette, hogy a nyomozócsoport 19 főből állt. A fényképeket szakértők vizsgálták meg, akik úgy vélték, nem valószínű, hogy a képeket digitálisan megváltoztatták volna.
A rendőrség több mint 200, internetes weboldalakért és fórumokért felelős hongkongi személlyel találkozott, akiket sürgettek, hogy tegyenek meg mindent a képek eltávolításáért. A témában megjelent fórum-hozzászólásokat törölték. A helyi szolgáltatóktól lekérték a felhasználók adatait, és kikérték harminc olyan felhasználó IP-címét, akik valószínűsíthetően képeket töltöttek fel.
A nyolcadik fénykép kikerülése után Chen csendben Bostonba repült a barátnőjével, Vincy Yeunggal (楊永晴). 2008. február 4-én Chen közzétett egy 90 másodperces videót angolul, amelyben bocsánatot kért a képek miatt meghurcoltaktól, de nem kommentálta a képek valódiságát.
Február 6-án a rendőrségi nyomozás ellenére egy fórumozó több száz képet töltött fel az internetre. A Kirának kereszteltKira a Death Note című manga egyik szereplője, akinek kiléte ismeretlen a nyilvánosság számára, de a rendőrséggel szembeni akcióit az emberek egy része pozitívan fogadta. felhasználó kijelentette, hogy nem Hongkongban van és hogy másnap egy 32 perces videófelvételt is közzé fog tenni. Két nappal később egy zuhanyozó fiatal nő képei jelentek meg az interneten. A nőt Vincy Yeungként azonosították, aki Chen akkori barátnője és az EEG igazgatójának unokahúga volt.
Az ügyben szereplők közül Gillian Chung jelent meg először nyilvánosan. Február 11-én, egy újévi ünnepségen való megjelenését követően Chung rövid nyilatkozatban bocsánatot kért a „naivitása” és „butasága” miatt, kijelentve, hogy azóta „felnőtté vált”. Az EEG közleményben fejtette ki, hogy a továbbiakban sem ők, sem a művészeik nem nyilatkoznak az üggyel kapcsolatban. A sajtótájékoztató vegyes fogadtatással ért véget, volt, aki dicsérte Chungot, amiért ki mert állni a nyilvánosság elé, mások szerint azonban nem volt őszinte és nem volt hajlandó érdemben szembenézni a botránnyal. Február 14-én két újabb kép jelent meg, az egyiken egy ismeretlen nő, a másikon Rachel Ngan szerepelt.
Chen február 21-én tért vissza Hongkongba és sajtótájékoztatót tartott, melynek keretében megerősítette, hogy a képek privát céllal készültek és valóban az ő tulajdonát képezték. Chen kijelentette, a hogy a képeket a tudta és engedélye nélkül szerezték meg és tették publikussá, valamint ismételten bocsánatot kért az érintett nőktől és családjaiktól. Ügyvédje hangsúlyozta, hogy a képek részleges vagy teljes reprodukciója a szerzői jog megsértése.
Február 26-án a Sing Tao Daily leközölte, hogy a rendőrség lemezeket és egyéb tárolóeszközöket foglalt le Chen otthonában, amelyeken több mint fotó volt. A nyomozást átmenetileg hátráltatta Chen elővigyázatossága, valamint az együttműködés hiánya az új képeken felfedezett nők részéről: néhányuk elhagyta a várost, egyikük pedig már korábban letagadta, hogy készült volna róla fotó. A rendőrség arra gyanakodott, hogy Chent esetleg meg is zsarolták, az énekes azonban tagadott.
Statisztika
NévKínaiul és átírvaKépek száma(2008. február 10.) Cecilia Cheung 张栢芝 143 Bobo Chan 陈文媛 116 Gillian Chung 钟欣桐 104 Candice Chan 陈思慧 48 Mandy Chen 陈育嬬 40 Rachel Ngan 颜颖思 13 Vincy Yeung 杨永晴 3 Összesen 465
Rendőrségi akció Hongkong bélyegkép|200px|right|Az eLite Multimedia melletti számítástechnikai üzlet jelzi a vevőknek, hogy nem őket vizsgálja a rendőrség 2008. január 31-én a 29 éves, munkanélküli t letartóztatták egy kép valószínűsíthető feltöltése miatt; összesen 12 képet találtak a számítógépén. Másnap vádat emeltek ellene, de megtagadták tőle az óvadék lehetőségét, mivel felmerült a gyanú, hogy zsarolni próbálta a képeken szereplőket. Nyolc héttel később folytatódott a tárgyalás, és a nyomozás megállapította, hogy nem történt zsarolás. Február 15-én a elleni vádakat ejtették.
Február 2-án négy férfit és két nőt tartóztattak le a képek terjesztésének vádjával, közülük három férfit és egy nőt HK$ óvadék fejében szabadlábra helyeztek. A rendőrség úgy nyilatkozott, hogy amikor Chen javíttatni vitte a gépét, valószínűleg a bolt alkalmazottai titokban átmásoltak róla mintegy 1300 képet.
Február 4-én egy 29 éves férfi lett a nyolcadik letartóztatott a képek terjesztésének vádjával. Aznap a 23 éves t (史可雋) is letartóztatták, „számítógép tisztességtelen szándékú használata” miatt. A férfit másnap állították bíróság elé, ahol is tagadta a vádakat, és HK$ óvadék fejében elengedték. A tárgyalást február 22-ig elnapolták.
Vong rendőrkapitány-helyettes szerint a képek forrását sikerült kideríteni, de részleteket nem árult el. Hozzátette, hogy a képek eredetiségéhez nem fér kétség. A képeken szereplő nőket nem nevezte meg. Abban is biztos volt, hogy külföldi hírességek nem szerepeltek a képeken. Vong szerint nem számít bűncselekménynek a képek ismerősöknek való megmutatása, de az internetre való feltöltése a hongkongi törvényekbe ütközőnek számíthat. Kijelentését többen úgy értelmezték, hogy e-mailben lehet küldözgetni a képeket a „barátoknak”.
Február 5-én újabb gyanúsítottat helyeztek szabadlábra, és ezzel egy időben újabb hat kép jelent meg az interneten. A kínai újév első óráiban több száz képet töltöttek fel, és újabb három nőt azonosítottak a fotókon.
A rendőrség február 10-én újabb gyanúsítottat állított elő, a 24 éves szállítmányozási szakember t, akit pornográfia terjesztésével vádoltak meg. A férfi állítólag egy több mint száz fotót tartalmazó tömörített fájlt töltött fel egy ciprusi weboldalra, aminek a linkjét egy hongkongi fórumon osztotta meg. Kvokot hongkongi dollár óvadékkal szabadon engedték. Júliusban a férfi elismerte a bűnösségét „obszcén tartalom” három rendbeli publikálása vádjában, amiért egyenként két hónap börtönbüntetésre ítélték, két évre felfüggesztve.
Kontinentális Kína A kínai weboldalak sokkal érzékenyebben szűrik a politikai tárgyú cikkeket, mint a pornográfiát, így a nagy szolgáltatók, mint a Baidu is, hetekig nem tettek semmit a képek szűrése érdekében. Ez idő alatt a fényképek megjelentek a népszerű Tianya Club chatoldalon is, ahol naponta több mint húszmillió alkalommal tekintették meg őket.
Február 20. környékén végül a kínai hatóságok is felléptek a fényképeket CD-n árulók ellen. tíz személyt tartóztattak le CD-írás vádjával. A pekingi hatóságok február 21-én kijelentették, hogy a képek küldése, blogokra vagy fórumokra való feltöltése akár 15 napos elzárással is büntethető, akkor is, ha nem volt mögötte pénzszerzési motiváció, valamint a 200-nál több képet tartalmazó fájlcsomagok küldése az interneten vádemelési eljárást von maga után.
Tajvan
Tajvanon Tajpej megyében egy nevű 24 éves férfit tartóztatott le a rendőrség, mert valószínűsíthetően fényképeket és videókat tett fel a blogjára, és pontos utasításokat adott az internetezőknek, hogyan tölthetik le a fényképeket. a rendőrség rajtaütött olyan üzleteken és illegális standokon, ahol a CD-ket 100 tajvani dollárért árulták. Egy szemtanú szerint erre nem volt szükség, mivel a fiatalok ingyen is hozzáférhettek a képekhez az interneten, a CD-k nem fogytak jól.
Jogi problémák Szólásszabadság bélyegkép|200px| politikus, aki többször is felszólalt az ügy kapcsán vélt törvénysértések miatt (鄧竟成) rendőrfőkapitány február 2-án figyelmeztetett, hogy akinek a számítógépén található másolat Chen képeiből, az valószínűleg törvényt sért, akkor is, ha nem terjesztette őket. politikus mintegy két tucat tüntetővel vonult a főkapitányság épületéhez demonstrálni, azzal vádolva a rendőrséget, hogy összezavarják az embereket és megfélemlítik az internetezőket. Felszólította a főkapitányt, hogy tegyen egyértelmű kijelentést arra vonatkozóan, hogy a képek megtartása is törvénybe ütköző-e.
A törvény szelektív alkalmazása