A 2013–2014-es UEFA-bajnokok ligája a legrangosabb európai labdarúgókupa, mely jelenlegi nevén 22., jogelődjeivel együttvéve 59. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a lisszaboni Estádio da Luz adott otthont. A sorozatot a spanyol Real Madrid nyerte, amely története 10. sikerét aratta.

A besorolás rendszere A 2013–2014-es UEFA-bajnokok ligájában az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 52 tagországának 76 csapata vett részt (Liechtenstein nem rendezett bajnokságot). Az országonként indítható csapatok számát, illetve a csapatok selejtezőköri besorolását az UEFA ország-együtthatója alapján végezték. 2013. május 24-én Gibraltár az UEFA teljes jogú tagja lett. A klubcsapatai a 2014–15-ös szezontól vehetnek részt.

A 2013–2014-es UEFA-bajnokok ligájában országonként indítható csapatok száma az 1–3. helyen rangsorolt országok négy csapatot, a 4–6. helyen rangsorolt országok három csapatot, a 7–15. helyen rangsorolt országok két csapatot, a 16–53. helyen rangsorolt országok (kivéve Liechtenstein) egy csapatot indíthattak. A 2012–2013-as BL győztesének (Bayern München) a csoportkörben biztosítottak helyet, amely a bajnoki helyezése alapján is indulási jogot szerzett, ezért a BL címvédőjének helyét nem használták fel.

Rangsor A 2013–2014-es UEFA-bajnokok ligája kiosztott helyeihez a 2012-es ország-együtthatót vették alapul, amely az országok csapatainak teljesítményét vette figyelembe a 2007–08-as szezontól a 2011–12-esig.

Hely.SzövetségKoeff.1. Anglia 84,41042. Spanyolország 84,1863. Németország 75,1864. Olaszország 59,98135. Portugália 55,3466. Franciaország 54,1787. Oroszország 47,83228. Hollandia 45,5159. Ukrajna 45,13310. Görögország 37,10011. Törökország 34,05012. Belgium 32,40013. Dánia 27,52514. Svájc 26,80015. Ausztria 26,32516. Ciprus 25,499117. Izrael 22,00018. Skócia 21,141Hely.SzövetségKoeff.19. Csehország 20,350120. Lengyelország 19,91621. Horvátország 18,87422. Románia 18,82423. Fehéroroszország 18,20824. Svédország 15,90025. Szlovákia 14,87426. Norvégia 14,67527. Szerbia 14,25028. Bulgária 14,25029. Magyarország 9,75030. Finnország 9,13331. Grúzia 8,66632. Bosznia-Hercegovina 8,41633. Írország 7,37534. Szlovénia 7,12435. Litvánia 6,87536. Moldova 6,749Hely.SzövetségKoeff.37. Azerbajdzsán 6,207138. Lettország 5,87439. Macedónia 5,66640. Kazahsztán 5,33341. Izland 5,33242. Montenegró 4,37543. Liechtenstein 4,000044. Albánia3,916145. Málta 3,08346. Wales 2,74947. Észtország 2,66648. Észak-Írország 2,58349. Luxemburg 2,33350. Örményország 2,20851. Feröer 1,41652. Andorra 1,00053. San Marino 0,916

Lebonyolítás A BL címvédője a bajnokságban elért helyezése alapján is részvételi jogot szerzett. Emiatt a következő változások voltak a lebonyolításban: A 13. helyen rangsorolt bajnokság győztese (Dánia) a 3. selejtezőkörből a csoportkörbe került. A 16. helyen rangsorolt bajnokság győztese (Ciprus) a 2. selejtezőkörből a 3. selejtezőkörbe került. A 48. és 49. helyen rangsorolt bajnokságok győztesei (Észak-Írország, Luxemburg) az 1. selejtezőkörből a 2. selejtezőkörbe került.

A szakaszban bekapcsolódó csapatokAz előző forduló továbbjutói1. selejtezőkör (4 csapat)4 bajnok az 50–53. helyen rangsorolt bajnokságokból2. selejtezőkör (34 csapat)32 bajnok a 17–49. helyen rangsorolt bajnokságokból (kivéve Liechtenstein) 2 győztes az 1. selejtezőkörből3. selejtezőkörBajnoki ág (20 csapat)3 bajnok a 14–16. helyen rangsorolt bajnokságokból17 győztes a 2. selejtezőkörbőlNem bajnoki ág (10 csapat)9 második a 7–15. helyen rangsorolt bajnokságokból 1 harmadik a 6. helyen rangsorolt bajnokságbólRájátszásBajnoki ág (10 csapat)10 győztes a 3. selejtezőkör bajnoki ágárólNem bajnoki ág (10 csapat)2 harmadik a 4–5. helyen rangsorolt bajnokságokból 3 negyedik az 1–3. helyen rangsorolt bajnokságokból5 győztes a 3. selejtezőkör nem bajnoki ágárólCsoportkör (32 csapat)13 bajnok az 1–13. helyen rangsorolt bajnokságokból 6 második az 1–6. helyen rangsorolt bajnokságokból 3 harmadik az 1–3. helyen rangsorolt bajnokságokból5 győztes a rájátszás bajnoki ágáról 5 győztes a rájátszás nem bajnoki ágárólEgyenes kieséses szakasz (16 csapat)8 csoportgyőztes 8 csoportmásodik

Csapatok A 2013–2014-es UEFA-bajnokok ligájában az alábbi 76 csapat vett részt. Zárójelben a csapat bajnokságban elért helyezése olvasható.

Csoportkör Bayern München 1.) Atlético de Madrid (3.) Benfica (2.) Sahtar Doneck (1.) Manchester United (1.) Borussia Dortmund (2.) Paris Saint-Germain (1.) Olimbiakósz (1.) Manchester City (2.) Bayer Leverkusen (3.) Olympique de Marseille (2.) Galatasaray SK (1.) Chelsea (3.) Juventus (1.) CSZKA Moszkva (1.) Anderlecht (1.) FC Barcelona (1.) SSC Napoli (2.) Ajax (1.) FC København (1.) Real Madrid (2.) FC Porto (1.)RájátszásBajnoki ág Nem bajnoki ág Arsenal (4.) Schalke 04 (4.) Paços de Ferreira (3.) Real Sociedad (4.) AC Milan (3.)3. selejtezőkörBajnoki ágNem bajnoki ág FC Basel (1.) Olympique Lyonnais (3.) PAÓK (2.) Nordsjælland (2.) Austria Wien (1.) Zenyit (2.) Fenerbahçe (2.)TUR Grasshopper (2.) APÓEL (1.) PSV Eindhoven (2.) Zulte-Waregem (2.) Red Bull Salzburg (2.) Metaliszt Harkiv (2.)2. selejtezőkör Makkabi Tel-Aviv (1.) Slovan Bratislava (1.) Sligo Rovers (1.) FH (1.) Celtic (1.) Molde FK (1.) NK Maribor (1.) Sutjeska Nikšić (1.) Viktoria Plzeň (1.) Partizan (1.) Ekranas (1.) Skënderbeu Korçë (1.) Legia Warszawa (1.) Ludogorec Razgrad (1.) Sheriff Tiraspol (1.) Birkirkara FC (1.) Dinamo Zagreb (1.) Győri ETO (1.) Neftçi (1.) The New Saints (1.) Steaua București (1.) HJK (1.) Daugava Daugavpils (1.) Nõmme Kalju (1.) BATE Bariszav (1.) Dinamo Tbiliszi (1.) Vardar (1.) Cliftonville (1.) Elfsborg (1.) Željezničar Sarajevo (1.) Sahter Karagandi (1.) Fola Esch (1.)1. selejtezőkör Sirak (1.) EB/Streymur (1.) Lusitanos (1.) Tre Penne (1.)

Törökország (TUR): A török bajnokság második és harmadik helyezettjei, a Fenerbahçe és a Beşiktaş JK részvételi jogot szerzett, de az UEFA kizárta őket. Július 18-án a Nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban felfüggesztette a klubok büntetését, így mindkét csapat elindulhatott a kupákban. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jogerős döntéssel, az UEFA korábbi döntését helybenhagyva 2013. augusztus 28-án kizárta a török Fenerbahçe csapatát, amely ekkor az UEFA-bajnokok ligája rájátszásának egyik vesztes csapat volt és az Európa-liga csoportkörében indult volna.

Fordulók és időpontok Szakasz Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés Selejtezők 1. forduló 2013. június 24. 2013. július 2–3. 2013. július 9–10. 2. forduló 2013. július 16–17. 2013. július 23–24. 3. forduló 2013. július 19. 2013. július 30–31. 2013. augusztus 6–7. Rájátszás 2013. augusztus 9. 2013. augusztus 20–21. 2013. augusztus 27–28. Csoportkör 1. mérkőzésnap 2013. augusztus 29.(Monaco) 2013. szeptember 17–18. 2. mérkőzésnap 2013. október 1–2. 3. mérkőzésnap 2013. október 22–23. 4. mérkőzésnap 2013. november 5–6. 5. mérkőzésnap 2013. november 26–27. 6. mérkőzésnap 2013. december 10–11. Egyenes kiesés Nyolcaddöntők 2013. december 13. 2014. február 18–19., 25–26. 2014. március 11–12., 18–19. Negyeddöntők 2014. március 21. 2014. április 1–2. 2014. április 8–9. Elődöntők2014. április 11. 2014. április 22–23. 2014. április 29–30. Döntő 2014. május 24., Estádio da Luz, Lisszabon

Selejtezők

A selejtezőben a csapatokat kiemeltekre és nem kiemeltekre osztották a 2013-as UEFA klub-együtthatója alapján. Azonos országból érkező csapatok nem játszhattak egymással. A kialakult párosításokban a csapatok oda-visszavágós mérkőzést játszottak egymással.

1. selejtezőkör Az 1. selejtezőkörben 4 csapat vett részt. A párosítások győztesei a 2. selejtezőkörbe jutottak. Kiemelt csapatok: EB/Streymur (2,316) Tre Penne (1,383)Nem kiemelt csapatok: Lusitanos (1,100) Sirak (0,850)

Párosítások Az 1. selejtezőkör sorsolását 2013. június 24-én tartották. Az első mérkőzéseket július 2-án a második mérkőzéseket július 9-én játszották.

2. selejtezőkör A 2. selejtezőkörben 34 csapat vett részt. A párosítások győztesei a 3. selejtezőkörbe jutottak. T: Az 1. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert. A dőlt betűvel írt csapatok az 1. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját vették figyelembe. Kiemelt csapatok: BATE Bariszav (39,175) Celtic (37,538) Steaua București (35,604) Viktoria Plzeň (28,745) Dinamo Zagreb (25,916) Partizan (17,425) Legia Warszawa (13,650) Sheriff Tiraspol (11,533) NK Maribor (9,941) Slovan Bratislava (8,341) Elfsborg (8,125) Makkabi Tel-Aviv (8,075) Molde FK (7,835) HJK (6,701) Ekranas (6,300) Neftçi (5,708) Dinamo Tbiliszi (5,333)Nem kiemelt csapatok: Željezničar Sarajevo (4,566) FH (4,083) Győri ETO (3,850) The New Saints (3,766) Ludogorec Razgrad (3,450) Sligo Rovers (3,225) Sahter Karagandi (2,941) Skënderbeu Korçë (2,833) Birkirkara FC (2,541) EB/Streymur (2,316) (T) Cliftonville (2,116) Vardar (2,050) Daugava Daugavpils (1,658) Sirak (1,383) (T) Sutjeska Nikšić (1,300) Nõmme Kalju (1,191) Fola Esch (0,925) Párosítások A 2. selejtezőkör sorsolását 2013. június 24-én tartották, az 1. selejtezőkör sorsolása után. Az első mérkőzéseket július 16-án és 17-én, a második mérkőzéseket július 23-án és 24-én játszották.

3. selejtezőkör A 3. selejtezőkör két ágból állt. A bajnoki ágon 20 csapat, a nem bajnoki ágon 10 csapat vett részt. A párosítások győztesei a rájátszásba jutottak. A bajnoki ág vesztes csapatai az Európa-liga rájátszásába, a nem bajnoki ág vesztes csapatai az Európa-liga rájátszásába kerültek. T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert. A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját vették figyelembe. Bajnoki ág Kiemelt csapatok: FC Basel (59,785) Sahter Karagandi (39,175) (T) Celtic (37,538) (T) Steaua București (35,604) (T) APÓEL (35,366) Viktoria Plzeň (28,745) (T) Dinamo Zagreb (25,916) (T) Partizan (17,425) (T) Austria Wien (16,575) Legia Warszawa (13,650) (T)Nem kiemelt csapatok: Sheriff Tiraspol (11,533) (T) NK Maribor (9,941) (T) Ludogorec Razgrad (8,341) (T) Elfsborg (8,125) (T) Makkabi Tel-Aviv (8,075) (T) Molde FK (7,835) (T) Nõmme Kalju (6,701) (T) FH (6,300) (T) Skënderbeu Korçë (5,708) (T) Dinamo Tbiliszi (5,333) (T) Nem bajnoki ág Kiemelt csapatok: Olympique Lyonnais (95,800) Zenyit (70,766) PSV Eindhoven (64,945) Metaliszt Harkiv (62,451) Fenerbahçe (46,400)Nem kiemelt csapatok: PAÓK (28,800) Red Bull Salzburg (28,075) Nordsjælland (12,640) Grasshopper (7,285) Zulte-Waregem (6,880) Párosítások A 3. selejtezőkör sorsolását 2013. július 19-én tartották. Az első mérkőzéseket július 30-án és 31-én, a második mérkőzéseket augusztus 6-án és 7-én játszották.

Rájátszás A rájátszás két ágból állt. A bajnoki ágon és a nem bajnoki ágon is egyaránt 10 csapat vett részt. A párosítások győztesei a csoportkörbe jutottak. A vesztes csapatok az Európa-liga csoportkörébe kerültek.

Bajnoki ág Kiemelt csapatok: FC Basel (59,785) Celtic (37,538) Steaua București (35,604) Viktoria Plzeň (28,745) Dinamo Zagreb (25,916)Nem kiemelt csapatok: Austria Wien (16,575) Legia Warszawa (13,650) NK Maribor (9,941) Ludogorec Razgrad (3,450) Sahter Karagandi (2,941) Nem bajnoki ág Kiemelt csapatok: Arsenal (113,592) Olympique Lyonnais (95,800) AC Milan (93,829) Schalke 04 (84,922) Zenyit (70,766)Nem kiemelt csapatok: PSV Eindhoven (64,945) Metaliszt Harkiv (62,451) Fenerbahçe (46,400) Real Sociedad (17,605) Paços de Ferreira (12,833) Párosítások A rájátszás sorsolását 2013. augusztus 9-én tartották. Az első mérkőzéseket augusztus 20-án és 21-én, a második mérkőzéseket augusztus 27-én és 28-án játszották.

Csoportkör

A csoportkörben az alábbi 32 csapat vett részt: 22 csapat ebben a körben lépett be 10 győztes csapat a UEFA-bajnokok ligája rájátszásából (5 a bajnoki ágról, 5 a nem bajnoki ágról)

A sorsolás előtt a csapatokat négy kalapba sorolták be a 2013-as klub-együtthatóik sorrendjében.