Az 1908. évi nyári olimpiai játékokon a műkorcsolya női egyéni versenyszámát október 28-án és 29-én rendezték Knightsbridge-ben. Az aranyérmet a brit Madge Syers nyerte. Magyar versenyző nem vett részt a versenyen.

Ez a versenyszám először szerepelt az olimpiai játékokon. 1924-től átkerült a téli olimpia programjába. Eredmények Öt bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend, az egyes szakaszokban (kötelező elemek, kűr) és az összesítésnél is, ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Az egyes szakaszok, valamint az összesítés eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki: „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 3 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha a 3. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „4×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 4 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.) „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege) „Pont” (az összes bíró által adott összpontszám) A kötelező elemek pontszáma

Kötelező elemek Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaHelyezésekösszegePont1.Madge Syers5×1+5,0767,52.Elsa Rendschmidt5×3+12,5613,53.Dorothy Greenhough-Smith4×3+13,5605,04.Elna Montgomery5×4+19,0545,55.Gwendolyn Lycett5×5+25,0469,0 Kűr Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaHelyezésekösszegePont1.Madge Syers4×1+5,5495,02.Elsa Rendschmidt5×2+9,5441,53.Dorothy Greenhough-Smith3×3+17,5355,54.Gwendolyn Lycett3×4+19,5351,05.Elna Montgomery5×5+23,0306,0 Végeredmény HelyezésVersenyzőNemzetHelyezési pontszámok bírónkéntPont12345Madge Syers1,01,01,01,01,05×1+51262,5Elsa Rendschmidt3,02,02,02,02,04×2+111055,0Dorothy Greenhough-Smith2,03,04,03,03,04×3+15960,54.Elna Montgomery4,04,05,04,04,04×4+21851,55.Gwendolyn Lycett5,05,03,05,05,05×5+23820,0

Források

N