bélyegkép|jobbra|260px|Paulay Erzsi Törzs Jenővel ismeretlen szerepben Paulay Erzsi (Budapest, 1886. december 16. Az újszülött keresztelését 1887 január 17-én jegyezték be – Valenza, 1959. június 26.) magyar színésznő, Paulay Ede lánya.

Életrajza

Paulay Ede (1836–1894) színigazgató és Adorján Berta színésznő (1864–1941) gyermekeként született. Nyolcéves korában vesztette el édesapját, édesanyja ekkor kénytelen volt ismét munkába állni, hogy javítsanak szerény életkörülményeiken. Erzsi kivételes szépséggel bírt és szépen csengő magyarsággal beszélt. 1904-ben elvégezte a Színiakadémiát és a Nemzeti Színház tagja lett, Somló Sándor szerződtette. A próbák során remekelt, azonban előadás alkalmával rendre eluralkodott rajta a lámpaláz, így a felvett pátoszos, recitáló jellegű játékmodora miatt soha nem lett igazi színésznő. Foglalkozását inkább megélhetésből űzte és nem pedig belső késztetésből, céltudatból. Gyakran látta vendégül kollégáit, akik magánemberként imádták társaságát. Előbb Czárán Zoltán úrlovasnak volt a felesége, a házasságot prímási wngedéllyel érvénytelenítették 1923 február 15-én akitől egy fia született. Válásuk után 1923-ban gróf Vittorio Cerrutti olasz nagykövettel kötött házasságot, ekkor szakított a színjátszással. Járt Pekingben, Moszkvában, Berlinben, Párizsban, Rióban, nagykövetnéként nyelvtudása és tapintatos modora rendkívüli segítséget adott számára. Huzamosabb ideig élt Tokióban, Moszkvában és Rómában. 1923-ban lett a Nemzeti Színház örökös tagja, 1937-ben pedig tiszteletbeli tagja.

Fontosabb színházi szerepei

Antigoné (Szophoklész); Júlia (William Shakespeare: A makrancos hölgy); Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája); Grófnő (Beaumarchais: Figaro házassága).

Filmjei

Bánk bán (ff., magyar némafilm, 1914) Elnémult harangok (1916)

Megjegyzések

Források Színészkönyvtár Magyar színházművészeti lexikon

Filmkatalógus

További információk Szomory Dezső: Paulay Erzsi Nyugat, 1917. 7. szám, Figyelő

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Farkas–Ratkó-díjasok Kategória:A Nemzeti Színház örökös tagjai Kategória:Budapesten született személyek