A Nemzeti Alaptanterv – NAT egy az 1990-es években indult kezdeményezés arra, hogy egy-egy néhány éves időszakra – több kevesebb eltérés mellett – tartalmi alapokat jelöljön meg a közoktatás/köznevelés számára.A nemzeti alaptanterv bevezetése – OFI

Meghatározza azokat a nevelési-oktatási alapelveket, amelyek biztosítják az iskolai nevelés-oktatás tartalmi egységét, valamint az iskolák közötti átjárhatóságot. A 2011-ben elfogadott a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénynek (a továbbiakban: Nkt.) megfelelően a Nat szerint is köznevelési alapfeladat a nemzeti műveltség, a hazai nemzetiségek kultúrájának átadása, megőrzése, az egyetemes kultúra közvetítése, az erkölcsi érzék és a szellemi-érzelmi fogékonyság elmélyítése.

A Nkt. rendelkezik arról, hogy rendszeresen, de legalább ötévenként értékelni kell az Óvodai nevelés országos alapprogramját és a Nat bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokat, ennek ismeretében a szükséges módosítást a Kormánynál kell kezdeményezni. A módosított Nat kormányrendeletben kerül közlésre, melynek hatálya kiterjed az iskolákra, a tanulókra, a pedagógusokra, a szülőkre.

A Nat-ban foglaltak érvényesülését a kerettantervek biztosítják, melyeket az irányelvekkel és alapprogramokkal együtt a köznevelésért felelős miniszter ad ki.

A jelenleg hatályos 2020-as NAT előtt további négy Nemzeti Alaptanterv látta el a szabályozási feladatokat (1995, 2003, 2007, 2012).

Funkciója A Nat meghatározza az elsajátítandó műveltségtartalmat, valamint kötelező rendelkezéseket állapít meg az oktatásszervezés körében, különös tekintettel a tanulók heti és napi terhelésének korlátozására. Továbbá lehetőséget, mozgásteret biztosít az intézmények különböző adottságaiból adódó különbségek pedagógiai, módszertani kezelésére és a pedagógusok szakmai kreativitásának kiteljesítésére is. A Nemzeti alaptanterv lefekteti a köznevelés szemléleti, elvi és tartalmi alapjait, meghatározza az alapműveltség kötelezően közvetítendő tartalmait minden magyarországi köznevelési és szakképző intézmény számára (az utóbbiak esetében természetesen csak a köznevelési tartalmakra vonatkozóan).

A Nat az iskolai nevelés-oktatás egységes pedagógiai folyamatára műveltségi területenként határozza meg az iskolai nevelés-oktatás tartalmát. A megjelenített műveltségi/tanulási területek követelményei azonos elvek szerint épülnek fel. Fejezetegységek: alapelvek, célok; fejlesztési feladatok; a nevelési-oktatási szakaszoknak megfelelő közműveltségi tartalmak. A Nat meghatározza a fejlesztési területeket, nevelési célokat és értékeket, a tanulók fejlesztését támogató pedagógiai tevékenységek egymásra épülésére vonatkozó elveket, a kulcskompetenciákat, a műveltségi területek tartalmát.

A nevelés-oktatás pedagógiai szakaszai A Nat az alap- és középfokú nevelés-oktatás pedagógiai szakaszára fogalmaz meg érvényes értékeket, műveltségképet, tudás- és tanulásértelmezést. A nevelés-oktatás 12 évfolyama egységes folyamat, amely három képzési szakaszra oszlik. A Nat-ban meghatározott fejlesztési feladatok az egyes képzési szakaszokhoz kapcsolódnak, melyek a következők:

az alapfokú nevelés-oktatás szakasza: 1–4. évfolyam; 5–8. évfolyam; a középfokú nevelés-oktatás szakasza: 9–12. évfolyam.

A 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumok a középfokú intézmények közé tartoznak, függetlenül attól, hogy mely képzési szakaszokat foglalják magukba.

Nevelési célok A Nat általános nevelési céljaiként nevezi meg, hogy a felnövekvő nemzedék:

a haza felelős polgárává váljék; kifejlődjék benne a hazafiság érzelemvilága; reális önismeretre és szilárd erkölcsi ítélőképességre tegyen szert; megtalálja helyét a családban, a szűkebb és tágabb közösségekben, valamint a munka világában; törekedjék tartalmas és tartós kapcsolatok kialakítására; legyen képes felelős döntések meghozatalára a maga és a gondjaira bízottak sorsát illetően; váljék képessé az önálló tájékozódásra, véleményformálásra és cselekvésre; ismerje meg és értse meg a természeti, társadalmi, kulturális jelenségeket, folyamatokat; tartsa értéknek és feladatnak a kultúra és az élővilág változatosságának megőrzését.

A Nat által meghatározott általános nevelési célok, fejlesztési területek valamennyi pedagógus számára irányadók, így a köznevelés egészét áthatják. Ennek révén lehetséges a jövő magyar társadalmának nevelése, a felnövekvő generációk értékrendjének, értékközösségének biztosítása.

Fejlesztési területek A Nat 12 fejlesztési területet határoz meg:

Erkölcsi nevelés Nemzeti öntudat, hazafias nevelés Állampolgárságra, demokráciára nevelés Az önismeret és a társas kultúra fejlesztése A családi életre nevelés A testi és lelki egészségre nevelés Felelősségvállalás másokért, önkéntesség Fenntarthatóság, környezettudatosság Pályaorientáció Gazdasági és pénzügyi nevelés Médiatudatosságra nevelés A tanulás tanítása

Kulcskompetenciák A Nat az Európai Unió által ajánlott kulcskompetenciákból kiindulva, arra építve, de a hazai sajátosságokat figyelembe véve az alábbiak szerint meghatározza a tanulási területeken átívelő általános kompetenciákat, továbbá azokat, amelyek egyetlen tanulási területhez sem köthetők kizárólagosan, hanem változó mértékben és összetételben épülnek a megszerzett tudásra, fejlődnek a tanulási-tanítási folyamatban.

A tanulás kompetenciái A kommunikációs kompetenciák (anyanyelvi és idegen nyelvi) A digitális kompetenciák A matematikai, gondolkodási kompetenciák A személyes és társas kapcsolati kompetenciák A kreativitás, a kreatív alkotás, önkifejezés és kulturális tudatosság kompetenciái Munkavállalói, innovációs és vállalkozói kompetenciák

Műveltségi/tanulási területek A tartalmi szabályozókban tanulási terület alatt műveltségi területet kell érteni. Tanulási terület (műveltségi terület)TantárgyakMagyar nyelv és irodalomirodalom, magyar nyelvMatematikamatematikaTörténelem és állampolgári ismeretektörténelem, állampolgári ismeretek, hon- és népismeretEtika / hit- és erkölcstanetika / hit- és erkölcstanTermészettudomány és földrajzkörnyezetismeret, természettudomány, integrált természettudomány, biológia, kémia, fizika, földrajzIdegen nyelvelső és második idegen nyelvMűvészetekének-zene, dráma és színház, vizuális kultúra, mozgóképkultúra és médiaismeretTechnológiatechnika és tervezés, digitális kultúraTestnevelés és egészségfejlesztéstestnevelésKözösségi nevelésosztályfőnöki

A magyar nyelv és irodalom, a matematika, illetve a történelem és állampolgári ismeretek műveltségi területekre a Nat tartalma érvényes a szakgimnáziumban és – a szakképzési törvényben meghatározott eltérésekkel – a technikumban is.

Források Magyar Közlöny - 5/2020 (I. 31.) Korm. rendelet

Jegyzetek

További információk Baranyi Károly (Szerk.): Ez lett volna a Nemzeti alaptanterv 1993-ban (MEK)

Kategória:Magyarországi oktatásügy