bélyegkép|Tibeti festmény, amelynek mandalaközepén egy pradnyápáramita-szútra látható. bélyegkép|Pradnyápáramita Déví, a transzcendens bölcsesség megszemélyesítése. Lap egy tibeti, százezer soros pradnyápáramita-kéziratból. bélyegkép|Mandzsusrí bódhiszattva tibeti ábrázolása a bölcsesség kardjával és szútrakézirattal, amelyek a pradnyápáramita gyakori buddhista művészeti jelképei.
A pradnyápáramita vagy pradzsnyápáramitá (szanszkrit: prajñāpāramitā, devanágari: प्रज्ञापारमिता; tibeti: shes rab kyi pha rol tu phyin pa) a mahájána buddhizmus egyik központi fogalma, valamint az e fogalom köré rendeződő mahájána szútrák csoportjának neve. A kifejezést magyarul rendszerint „a bölcsesség tökéletessége”, „a tökéletes bölcsesség”, „a meghaladó bölcsesség”, „a végső bölcsesség”, „a túljutott bölcsesség”, „a túlpartra juttató bölcsesség” vagy „transzcendens bölcsesség” alakban adják vissza.
A pradnyápáramita egyszerre jelöl egy sajátos belátást és egy szöveghagyományt. Fogalomként a valóság természetének tökéletes, nem-fogalmi látását jelenti; szövegcsoportként pedig azokat a szútrákat, amelyek ezt a belátást tanítják. A pradnyápáramita-szútrák közé tartozik többek között az Astaszáhaszriká-pradnyápáramita-szútra („A bölcsesség tökéletessége nyolcezer sorban”), a Vadzsraccshédiká-pradnyápáramita-szútra (Gyémánt szútra) és a Pradnyápáramita-hridaja-szútra (Szív szútra).
A pradnyápáramita a bódhiszattva-ösvény egyik alapvető eleme. A szútrák szerint a bódhiszattva a jelenségeket nem önálló, maradandó lényeggel bíró dolgokként látja, hanem üresként: vagyis olyanként, amelyek nem rendelkeznek öntermészettel (szvabháva). A pradnyápáramita-tanítások szorosan kapcsolódnak a madhjamaka filozófiához, Nágárdzsuna gondolkodásához, a függő keletkezés tanához, valamint ahhoz a buddhista felismeréshez, hogy a jelenségek álomszerűek, káprázatszerűek vagy illúziószerűek.
Edward Conze szerint a pradnyápáramita-szútrák mintegy negyven szöveget alkotnak, amelyek az indiai szubkontinensen nagyjából i. e. 100 és i. sz. 600 között keletkeztek. Több kutató szerint e szövegek egy része a legkorábbi fennmaradt mahájána szútrák közé tartozik.
A pradnyápáramita nemcsak filozófiai tanítás, hanem vallási gyakorlat tárgya is. A szövegek másolása, recitálása, őrzése és tanítása számos mahájána közösségben érdemszerző gyakorlatnak számított. A rövidebb szútrák, különösen a Szív szútra, Kelet-Ázsiában és Tibetben máig liturgikus használatban vannak.
Elnevezése és jelentése
A prajñāpāramitā összetett szanszkrit szó. Első tagja, a prajñā, „bölcsességet”, „megkülönböztető belátást” vagy „megismerést” jelent. Második tagja, a pāramitā, a buddhista hagyományban „tökéletességet” jelent, de etimológiailag kapcsolatba hozható a „túlpartra jutás” képével is. A kifejezés ezért nem pusztán elméleti tudást jelöl, hanem olyan belátást, amely a szanszára innenső partjáról a megszabadulás túlpartjára vezet.
A magyar buddhista irodalomban több átírás és fordítás használatos. Előfordul a pradnyápáramita, pradzsnyápáramitá, prajñāpāramitā, illetve a címekben és fordításokban a „végső bölcsesség”, „meghaladó bölcsesség”, „túljutott belátó megértés”, „önfelülmúló megismerés” és „túlpartra juttató bölcsesség” kifejezés is.
A fogalom a buddhista művészetben megszemélyesített alakban is megjelenik. Ez a megszemélyesített alak a Pradnyápáramita Déví vagy Prajñāpāramitā Devi, a transzcendens bölcsesség női megjelenítése. Ez az ikonográfiai alak nem azonos magával a szövegkorpusszal, hanem annak vallási és művészeti megszemélyesítése.
Története
bélyegkép|Pradnyápáramita-kézirat illusztrált fedele, 15. század körül. bélyegkép|A megszemélyesített Pradnyápáramita. Részlet egy Astaszáhaszriká-pradnyápáramita-szútra szanszkrit kéziratából, Nálandá, India, kb. 700–1100.
Legkorábbi szövegek
A nyugati buddhizmuskutatásban hagyományosan az Astaszáhaszriká-pradnyápáramita-szútrát (Aṣṭasāhasrikā Prajñāpāramitā Sūtra, „A bölcsesség tökéletessége nyolcezer sorban”) tartották a pradnyápáramita-irodalom egyik legkorábbi szövegének. Keletkezését többnyire az i. e. 1. század környékére helyezik.
A nyolcezer soros szútrának verses összefoglalója is fennmaradt, a Ratnaguna-szamcsaja-gáthá (Ratnaguṇasaṃcaya Gāthā). Egyes kutatók szerint ez a verses forma akár régebbi réteget is őrizhet, mivel nyelvezete kevésbé felel meg a klasszikus irodalmi szanszkrit normáinak. Jan Nattier ugyanakkor óvatosságra int ezzel az érveléssel kapcsolatban, mivel a buddhista szövegekben a versek és mantrák gyakran archaizáló formában maradtak fenn.
Edward Conze a pradnyápáramita-irodalom fejlődését több egymást követő szakaszban írta le. Elképzelése szerint a szöveghagyomány egy korai magból indult ki, amely a Ratnaguna-szamcsaja-gáthá első fejezeteihez hasonlíthatott; ehhez járultak később további fejezetek, prózai részek, abhidharma-jellegű anyagok, majd a mahájána hitbuddhizmushoz kapcsolódó elemek. A bővülés eredményeként jöttek létre a nagyobb pradnyápáramita-szútrák, míg a sűrítés eredményeként olyan rövidebb szövegek, mint a Gyémánt szútra, a Szív szútra vagy az „egy betűs” pradnyápáramita.
Matthew Orsborn ezzel szemben a nyolcezer soros szútra szerkezeti elemzésére, különösen a kiazmusokra támaszkodva azt vetette fel, hogy a szútra nagyobb része egységes kompozícióként is értelmezhető, amelyhez később csak bizonyos kiegészítések járultak.
Andrew Skilton a pradnyápáramita-irodalom fejlődésében négy nagyobb stádiumot különböztet meg: az i. e. 100 és i. sz. 100 közötti legkorábbi réteget, a 100–300 közötti bővítési szakaszt, a 300–500 közötti sűrítési korszakot, valamint az 500–1000 közötti tantrikus hatású szövegek időszakát.
Déli indiai eredetelméletek
Több kutató felvetette, hogy a pradnyápáramita-tanítások korai fejlődése a mahászánghika iskolákhoz, különösen azok Caitika ágához kapcsolódhatott. E nézet szerint az Astaszáhaszriká-pradnyápáramita-szútra a dél-indiai Ándhra vidékén, a Krisna folyó környékén működő mahászánghika közösségekben alakulhatott ki.
A Púrvasaila és Aparaszaila iskolák két fontos kolostorhoz kapcsolódtak Amarāvatī és Dhānyakaṭaka közelében. Guang Xing szerint ezek a közösségek prákrit nyelvű pradnyápáramita-szövegeket ismerhettek, és a nyolcezer soros szútra buddhaképe is összhangban állhatott a mahászánghika felfogással.
Gandhárai kéziratok
2012-ben Harry Falk és Karashima Seishi közölt egy töredékes, kharosthí írással fennmaradt gandhárai Astaszáhaszriká-pradnyápáramita-kéziratot. A kézirat különösen fontos, mert igen közel áll Lókakséma 179 körül készült kínai fordításához, amely a pradnyápáramita-irodalom első fennmaradt nem indiai nyelvű fordítása.
A gandhárai anyag arra utal, hogy a korai pradnyápáramita-szövegek nem kizárólag klasszikus szanszkrit közegben terjedtek, hanem gandhárí nyelven is. A szövegek korai kínai fordításai, különösen Lókakséma munkái, valószínűleg ilyen vagy ehhez hasonló északnyugat-indiai forrásszövegekre támaszkodtak.
A Gyémánt szútra koraiságának kérdése
A japán buddhizmuskutatásban hagyományosan nagyobb hangsúlyt kapott az a nézet, hogy a Vadzsraccshédiká-pradnyápáramita-szútra, vagyis a Gyémánt szútra, igen korai helyet foglal el a pradnyápáramita-irodalom fejlődésében. Ennek oka nem elsősorban a fordítási dátum, hanem a szöveg tartalmi és stiláris összevetése a nyolcezer soros szútrával.
Gregory Schopen a két mű nyelvezetét és formuláit vizsgálva szintén azt a lehetőséget vetette fel, hogy a Gyémánt szútra korábbi réteget őrizhet, míg az Astaszáhaszriká fejlettebb, írásbeliséghez kötődő hagyományt tükrözhet.
A Gyémánt szútra a buddhista kanonikus irodalom korai, kiemelkedő darabjaként és a zen szellemének egyik meghatározó szövegeként is ismert.
Nagyobb pradnyápáramita-szútrák
bélyegkép|Illusztráció egy százezer soros pradnyápáramita-kéziratból.
A pradnyápáramita-irodalom nagyobb szövegei közé tartozik a 18 000, 25 000 és 100 000 soros változat. A Pancsavingszatiszáhaszriká-pradnyápáramita-szútra (Pañcaviṃśatisāhasrikā Prajñāpāramitā Sūtra, „A bölcsesség tökéletessége huszonötezer sorban”) a tibeti Kangyurban három kötetet foglal el, és az indiai kommentárirodalom egyik legfontosabb pradnyápáramita-szövege volt. Kommentárjai között szerepelnek Vimuktisena, Haribhadra, Szmrtidzsnyánakírti és Ratnákarasánti művei.
Jan Nattier szerint a 25 000 soros szútra lényegében a 8000 soros alapanyag bővített, közé illesztésekkel kibővített változataként értelmezhető. A bővítési folyamat csúcspontja a Sataszáhaszriká-pradnyápáramita-szútra (Śatasāhasrikā Prajñāpāramitā Sūtra, „A bölcsesség tökéletessége százezer sorban”), amely a hagyomány legterjedelmesebb pradnyápáramita-szövege.
Joseph Walser szerint bizonyos bizonyítékok arra utalnak, hogy a 25 000 és 100 000 soros változat kapcsolatba hozható a dharmaguptaka iskolával, míg ez a kapcsolat a 8000 soros változat esetében nem mutatható ki egyértelműen.
Rövidebb pradnyápáramita-szútrák
A nagyobb szútrák mellett számos rövidebb pradnyápáramita-szöveg is keletkezett. Ezek közül a legismertebb a Gyémánt szútra és a Szív szútra. Edward Conze szerint e két rövid szöveg külön osztályt képvisel a pradnyápáramita-irodalmon belül, és az északi buddhizmus egészében rendkívüli ismertségre tett szert.
A Szív szútra a pradnyápáramita-irodalom egyik legrövidebb és legismertebb darabja. A zen hagyományban gyakran Hszüan-cang kínai szövegéből származó változatot használják, és a szútra a buddhista tanítás egyik legrövidebb foglalataként is ismert. A szöveg központi formulája: „Az alakzat nem más, mint üresség, az üresség nem más, mint alakzat.”
A Szív szútra eredetével kapcsolatban különösen jelentős Jan Nattier tanulmánya, amely szerint a szöveg kínai közegben összeállított apokrif mű lehetett, amelyet később szanszkritra fordítottak vissza. Red Pine ezzel szemben nem fogadja el Nattier érvelését, és a Szív szútra indiai eredete mellett foglal állást.
Ezoterikus pradnyápáramita-szövegek
Az indiai buddhizmus későbbi szakaszában, nagyjából a 8–11. század között tantrikus vagy ezoterikus jellegű pradnyápáramita-szövegek is keletkeztek. Ezek a művek általában rövidek, és gyakran tartalmaznak mantrákat vagy dháraníkat. Nyelvezetükben és vallási hátterükben már a vadzsrajána vagy mantrajána buddhizmus hatása is megfigyelhető.
Az ezoterikus pradnyápáramita-szövegek közé sorolható például az Adhjardhasatiká-pradnyápáramita-szútra (150 sor), az Ékaslókiká-pradnyápáramita, a Szvalpáksará-pradnyápáramita, a Kausiká-pradnyápáramita, a Szaptasatiká-pradnyápáramita, a Pradnyápáramitánámástasataka és a Csandragarbha-pradnyápáramita. Egyes szövegek azt állítják, hogy a bennük szereplő dháraník recitációja jelentős érdemet halmoz fel, és a felébredés felé vezető út hatékony eszköze lehet.
Közép-Ázsia, Kína és Tibet
Közép-Ázsia
A 3. század közepére egyes pradnyápáramita-szövegek már Közép-Ázsiában is ismertek voltak. A kínai szerzetes Zhu Zixing 260 körül Khotanba utazott, hogy szanszkrit szútrákat keressen, és ott megtalálta a 25 000 soros pradnyápáramita-szútra egy példányát. A hagyomány szerint a kézirat Khotanból Kínába került, ahol Mokṣala fordította le.
Khotan és más közép-ázsiai buddhista központok fontos szerepet játszottak az indiai buddhista szövegek Kínába közvetítésében. A pradnyápáramita-szövegek ilyen útvonalakon keresztül is hozzájárultak a mahájána buddhizmus kelet-ázsiai elterjedéséhez.
Kína
Kínában a pradnyápáramita-szövegek fordítása már a 2. században megkezdődött. A legfontosabb fordítók közé tartozott Lókakséma, , Dharmaraksa, Mokṣala, Kumáradzsíva, Hszüan-cang, Faxian és Dānapāla. A fordítások jelentős hatást gyakoroltak a kínai buddhizmusra, különösen a kelet-ázsiai madhjamaka, a csan és később a zen hagyomány fejlődésére.