A 7. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál (angolul: 7th International Circus Festival of Budapest) 2008. január 24. és 28. között került megrendezésre Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban. Az „A” műsorra január 24-én és 27-én, a „B” műsorra január 25-én és 26-án került sor. A gála műsort január 28-án tartották.
A hagyomány szerint a Fesztivál Plusssz című műsor követte, amely 2008. február 2-től március 24-ig között volt látható a Fővárosi Nagycirkuszban.
A fesztivál általában Műsora A másfél évtizedes hagyománynak megfelelően, tizennégy ország 80 artistaművésze ezúttal is két műsorban, három-három előadásban léptek a közönség és a zsűri elé. Az eseménysort a zárónapi gálaelőadás zárta. Szervezők, rendezők Varjasi László – ügyvezető igazgató Kristóf István – művészeti vezető Kristóf Krisztián – fesztiváligazgató, rendező Maka Attila – zenei vezető, karmester Lantos Balázs – hangmérnök Kiss András – világítás
A verseny Először fordult elő, hogy egy duó, egy műsorszámban kettő, egymástól különálló produkciót adott elő. A versenyző(k) neve SlavInna volt, utalva az előadók nevére, azaz Slav és Inna. Egyben Slav mutatta be a fesztivál első szabadlétra produkcióját.
Françoise Rochais volt a verseny második női zsonglőrre. Számának érdekessége hogy, saját szaxofonosa a porondon állva kísérte, valamint a produkció közepén ruhát cserélt. Françoise eddig az egyetlen nő, aki hét buzogánnyal zsonglőrködött a fesztiválon.
A White Crow, az egyetlen trió, aki 3 különböző országot képviselt. A csoport női tagja, egyetlen a világon, aki három fajta triplaszaltót tud. Mind hármat sikeresen bemutatta.
Philipp Tigris (művésznevén Tigris) volt a verseny első férfi hulahopposa.
Eredetileg a kanadai Julie Lavergne is részt vett volna, de végül a fesztivál előtt visszalépett a szerepléstől. Az ún. Cyr wheel produkcióját a fellépési sorrendben a negyedikként adta volna elő az „A” műsorban, ahol így csak tizennégy szám szerepelt.
A zsűri tagjai A tradíciók szerint, a nemzetközi, szakmai zsűri értékelte a versenyzők produkcióját, műsorát. A versenybíróság tagjai a világ jelentős cirkuszainak és varietéinek vezetői.
Franz Czeisler – a zsűri elnöke, a Tihany Cirkusz alapítója és igazgatója (USA) Xia Juhua – a Wuhani Állami Cirkusz művészeti vezetője (Kína) Nicole Feld – a Feld Entertainment Co. elnökhelyettese (USA) Tatyana Bondarchuk – a Minszki Cirkusz igazgatója és a Belarusz Köztársaság Érdemes művésze (Fehéroroszország) Egidio Palmiri – az Olasz Cirkuszigazgatók Szövetségének elnöke (Olaszország) Paul Binder – a Big Apple Circus alapítója és igazgatója (USA) Viktor Kee – az „ART VISION Entertainment” alapítója, koreográfusa és igazgatója David Larible – világhírű bohóc (Olaszország) Julio Revollendo Cárdenes – cirkusztörténész (Mexikó) Losonczi György – Jászai és Hortobágyi Károly díjas artistaművész (Magyarország)
A fesztiválon fellépő művészek „A” műsor Az „A” műsort február 24-én, csütörtökön 19 órakor és január 27-én, vasárnap 11 és 15 órakor mutatták be a Fővárosi Nagycirkuszban. Az előadás 2 órás volt, egy 15 perces szünettel. A nemzetközi, szakmai zsűri szavazatai alapján a legjobbak jutottak tovább a gálaműsorba. 14 produkciót nézett meg a zsűri.
A műsort hagyományosan a Baros Imre Artista Iskola növendékei nyitották meg, majd a parádén felvonultak a versenyzők.
# Előadó Szám Ország Eredmény 01 Anastasia Fedotova magasiskola – Safari Cirkusz 02 I Baccala bohócok 03 Artemiev's légtornászok – Nikulin Cirkusz 04 Rob Torres komikus Továbbjutott 05 Duo Ssens trapéz 06 I Baccala bohócok 07 Shan'Xi Akrobats akrobata csoport 08 Zvereva csoport gumiasztal akrobaták – Orosz Állami Cirkusz 09 Glen Nicolodi kézegyensúlyozó kutyával Továbbjutott 10 I Baccala bohócok a trapézon 11 SlavInna szabadlétra és tissue 12 Francoise Rochais zsonglőr 13 Duo Deltai – István és Gábor kézegyensúlyozók 14 White Crow rúddobó akrobaták , és Továbbjutott
A műsort hagyományosan a finálé zárta, ahol a fellépő művészek még egyszer felvonultak.
„B” műsor A „B” műsort január 25-én, pénteken 19 órakor és január 26-án, szombaton 15 és 19 órakor mutatták be a Fővárosi Nagycirkuszban. Az előadás 2 órás volt, egy 15 perces szünettel. A nemzetközi, szakmai zsűri szavazatai alapján a legjobbak jutottak tovább a gálaműsorba. 15 produkciót nézett meg a zsűri.
A műsort hagyományosan a Baros Imre Artista Iskola növendékei nyitották meg, majd a parádén felvonultak a versenyzők.
# Előadó Szám Ország Eredmény 01 Trio Cube Aerien levegő trió keretben 02 Starikov és Kotov bohócok – Moszkvai Nagycirkusz 03 Tigris hula-hopp 04 Alisa Nesterova kutya szám – Safari Cirkusz 05 Tr'espace diaboló – „Art Vision Production” 06 Starikov és Kotov bohócok – Moszkvai Nagycirkusz 07 Dima Shine kézegyensúlyozó – „Art Vision Production” és Viktor Kee kreáció Továbbjutott 08 Flying Spiders levegő csoport Továbbjutott 09 Mr. & Mrs. Dittmar vígjáték XXL Továbbjutott 10 Svetlana Belova hajlékony akrobata 11 Shaman zsonglőr – Nikulin Cirkusz Továbbjutott 12 Peking Akrobata Csoport rola-bola Továbbjutott 13 Starikov és Kotov bohócok – Moszkvai Nagycirkusz 14 Maria Efremkina líra a kupolában – Nikulin Cirkusz 15 Narkevich ugródeszka akrobata csoport – Minszk Állami Cirkusz Továbbjutott
A műsort hagyományosan a finálé zárta, ahol a fellépő művészek még egyszer felvonultak.
Magyar gála A Magyar gálát (magyar artisták bemutatója) január 26-án, szombaton 10 órakor mutatták be a Fővárosi Nagycirkuszban.
# Előadó Szám 7 magyar ugródeszka-akrobaták Zsilák Olivér és Laido Dittmár zsonglőrök Lui Nereus komikus Szilvi & Ági trapéz duó Rolling Wheel's akrobaták a gördülő keréken Vivien & Robi tissue
Gálaműsor A gálaműsort január 28-án, hétfőn 15 órakor mutatták be a Fővárosi Nagycirkuszban. Az előadás 2 és fél órás volt, egy 15 perces szünettel. A mezőnyt az „A” műsor és „B” műsor továbbjutói alkották.
# Előadó Szám Ország Helyezés Díj Rob Torres komikus 3. Bronz fokozat Glen Nicolodi kézegyensúlyozó kutyával 3. Bronz fokozat Flying Spiders levegő csoport 3. Bronz fokozat Mr. és Mrs. Dittmar vígjáték XXL 3. Bronz fokozat Dima Shine kézegyensúlyozó 2. Ezüst fokozat Shaman zsonglőr – Nikulin Cirkusz 4. Európa-díj Peking Akrobata Csoport rola-bola 1. Arany fokozat Narkevich ugródeszka csoport 2. Ezüst fokozat White Crow rúddobó akrobaták , és 2. Ezüst fokozat
A műsort hagyományosan a finálé zárta, majd átadták a Pireot-díjakat.
A fesztivál győztesei Díj Elnyerte Ország Szám fokozat Peking Akrobata Csoport Kína rola-bola fokozat Dima Shine Ukrajna kézegyensúlyozó White Crow Kanada, Svájc, Ukrajna rúddobó akrobaták Narkevich Fehéroroszország ugródeszka csoport fokozat Rob Torres USA komikus Flying Spiders Kína levegő csoport Glen Nicolodi Olaszország kézegyensúlyozás kutyával Mr. és Mrs. Dittmar Magyarország vígjáték XXL
Az Origo méltatásaOrigo, 2008/január a győztes, Peking Akrobata Csoport produkciójáról:
A nemzetközi szakértőkből álló zsűri eredetileg két ezüst fokozatot akart adni, de a kiemelkedő produkciók miatt hármat osztott: a White Crow nemzetközi rúddobó akrobatacsoportnak, a Fehéroroszországból érkező Narkevich ugródeszka akrobatacsoportnak és az ukrajnai Dima Shine kézegyensúlyozónak.
A magyar Mr. és Mrs. Dittmar vígjátékával bronz fokozatot nyert. Akárcsak az amerikai Rob Torres komikus, az olasz Glen Nikolodi kézegyensúlyozó és a Flying Spiders nevű kínai csoport.
Az Európa díjat a Shaman művésznevű oroszországi zsonglőr érdemelte ki. A legjobb magyar artistának járó különdíjat a Duo Deltai - Deltai István és Deltai Gábor - kézegyensúlyozó páros kapta. A legjobb külföldi artistának járó különdíjat az orosz, Zvereva Csoport nevű gumiasztal akrobata csoport kapta.
Az eredményeket már vasárnap közölték a művészekkel, de a hétfő esti gálán ünnepélyes keretek között is bejelentik a helyezéseket és átadják a díjakat.
Különdíjasok Különdíj Elnyerte Szám Ország Európa-díj Shaman zsonglőr Legjobb külföldi artista Zvereva csoport gumiasztal akrobaták Legjobb magyar artista Duo Deltai kézegyensúlyozók
A fesztivál televízió felvétele A fesztivál teljes műsorát a Duna Televízió felvette és négy részben levetítette. A felvétek 2 lemezes DVD-n megvásárolhatók a Fővárosi Nagycirkusz ajándékboltjában.
1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
A Duna TV eredeti felvételeit, a kínai CCTV-3 televíziós csatorna is műsorára tűzte.
Jegyzetek
Források
A Fővárosi Nagycirkusz weblapja A fesztivál archívuma A 7. fesztivál műsorfüzete
Est.hu Napvilág.net Művész-világ.hu
Kategória:Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Budapestinemzetközicirkuszfesztivál