Szente B. Levente (Szörényvár/Drobeta-Turnu Severin, 1972. szeptember 21. –) romániai magyar költő, újságíró.
Életútja, munkássága
Középiskoláit Székelykeresztúron végezte (1990), majd két évet járt a székelykeresztúri vaskohászati líceumban, ahol 1992-ben végzett. 2001–2002-ben a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola magyar–néprajz szakának hallgatója. A székelykeresztúri polgármesteri hivatal kulturális referense, szerkesztő-riportere a székelykeresztúri Hargita Line kábeltelevíziónak.
Első írásait a Romániai Magyar Szó 1994-ben közölte, majd a székelyudvarhelyi Fírkász, a Hargita Népe, az Udvarhelyi Híradó, a Népújság, az Udvarhelyszék, az Áttekintő, Hazanéző, a kolozsvári Helikon, a Korunk, a zilahi Hepehupa, Látó, a csíkszerdai Székelyföld, Bárka, Agria, Hitel, Ezredvég, Nincs, Fedél Nélkül, Magyar Múzsa, Búvópatak, Átalvető, az Erdélyi Toll, Napsugár, Szivárvány, Keresztúri Kisváros, Erdőszentgyörgyi figyelő, Erdélyi Kalendárium, Udvarhelyi Híradó Kalendárium, Örökségünk, Bukaresti Magyar Élet, Garabontziás lap (itt szerkesztő munkatárs), a kanadai Kalejdoszkóp, Aranypor, A Vers és a PoLíSz, Művelődés, Várad, Vár Ucca Műhely, Helyőrség, Képírás, c. folyóiratok hozzák rendre verseit, meséit, cikkeit, ismertetőit.
Rendszerint jelen van az internetes irodalmi portálok oldalain is: Eirodalom.ro, Káfé főnix, Ezüst híd – Srebrni most (magyarról szerb – angol nyelvre ford.: Fehér Illés és N. Ullrich Katalin), Kultúra.hu, Poet.hu, Héttorony, Napút Online, Lenolaj, Pólus Irodalmi Szempont, Holnap Magazin, Cultura-A kulturális magazin, Kalamáris irodalmi folyóirat, Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Folyóirat.
Verssel szerepel a 101 vers a Székelyföldről c. antológiában (Kolozsvár, 2006).
1998-tól szerkesztőbizottsági tagja, 2000–2002 között főszerkesztője a székelykeresztúri Kisváros c. közéleti lapnak, társalapítója (Bardocz Levente – Albert mellett) a Felolvasó c., havonta megrendezésre kerülő irodalmi estnek Székelykeresztúron, valamint az egyik alapítója a székelykeresztúri Kányádi Sándor Irodalmi Körnek.
2020 januárjától a Városi Könyvtár munkatársa, 2020-tól a Garabontziás Lap főszerkesztője.
Díjak 2022. A Magyar Kultúra Lovagja cím 2022. Pro Cultura díj (Székelykeresztúr) 2023. Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) 2023. Papp Árpád Búvópatak-díj
Művei Kötetei Az első éj (versek, Székelykeresztúr, 1996) Az ezüsthajú tündérleány (mesék, Székelyudvarhely, 2000) Örök szél dala (versek, Kaposvár, 2001) Tollkalitka (versek, Székelyudvarhely, 2005) Tücsök, Zöld Manó és a többiek (meseregény, Marosvásárhely, 2014) Tükörszilánk (versek, háromsorosok, Marosvásárhely, 2014) Bingyó Bernyó Nekeresdországban (verses mese, Marosvásárhely, 2018) Csillagtitok (versek, Marosvásárhely, 2019) Bé kell nyúlni a medve torkába (anekdoták, igaz történetek, Székelyudvarhely, 2019) Tuti könyve avagy "ezek es mük vagyunk" (anekdoták, Marosvásárhely, 2021) Vízmerítő. Vallomások a Sárgaház folyosója c. naplójegyzetből, 1990–2020; HKE, Nagyvárad, 2021 Tündérkert. pipacsmosoly (mese, Marosvásárhely, 2022) Tündérkert (mese, AB-ART, 2023) Elaludt fejed alatt a fény (versek, AB-ART, 2024
Versei más antológiákban Metafora Współczesności – Antologia jesien 2018, Lengyelország (szerk. Kuberska, Alicja Maria, lengyelre fordította Dabi István) Virágvers, kutyatánc – gyermekverses antológia, Forrásközpont, Székelyudvarhely, 2018 Out Poetry Archive, POET OF THE MONTH – OPA, West Bengali, 2018 Love Postcards, POETRY – NIGHTinGALE Publisher USA, 2018 (szerk./editors: Alicja Maria Kuberska, Alicia Minjarez Ramirez – Cover designer and grahics: Agnieszka Herman, transl.: István, Dabi The Journal of the World Poets Quarterly, 匈牙利]斯森特•B•列文特 祈祷[外三首,英汉对照 – P. R. CHINA, 2019 (szerk./editors/angolról kínaira ford.: 野鬼DIABLO 国际诗歌翻译与研究 前天 (Dr. ZHANG ZHI), magyar-angol ford./transl.: István, Dabi) Erdélyi Szép Szó – versek, antológia (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2022 Bűvölő – versek, udvarhelyszéki költők antológiája (Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2023
Helytörténeti munkái társszerzőkkel MOLNÁR ISTVÁN MÚZEUM KIADVÁNYAI 1., Kutatások a Nagy-Küküllő felső folyása mentén, Székelykeresztúr, 2009 Az élet íze (tanulmányok, udvarhelyszéki néprajzi gyűjtések) Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, 2017 Több szem többet lát (néprajzi és helyismereti tanulmánykötet, amelynek szerzői udvarhelyszékiek: Balázsi Dénes, Nagy Enikő, Gálfalvi Gábor, Jakab Rozália, Lőrincz Ilona, Lőrincz József, P. Buzogány Árpád, Sándor-Zsigmond Ibolya, Salló Szilárd, Szente B. Levente és Zsidó Ferenc – Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, 2017)
Az OSZK-ban https://mek.oszk.hu/19000/19013/mp3/ Szente B. Levente: Bingyó Bernyó Nekeresdországban [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, verses mese, hangoskönyv) https://mek.oszk.hu/18600/18659/ Szente B. Levente: Bingyó Bernyó Nekeresdországban, Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, verses mese) https://mek.oszk.hu/18600/18674/# Szente B. Levente: Az első éj, Szépirodalom, népköltészet/Határontúli magyar irodalom (erdélyi magyar irodalom) https://mek.oszk.hu/18900/18973/ Szente B. Levente: Az ezüsthajú tündérleány, Szépirodalom, népköltészet/Magyar népköltészet (népmese, népköltészet, gyermekirodalom) https://mek.oszk.hu/19000/19059/ Szente B. Levente: Az ezüsthajú tündérleány [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Magyar népköltészet (népmese, népköltészet, gyermekirodalom, hangoskönyv) https://mek.oszk.hu/18600/18673/ Szente B. Levente: Tollkalitka, Szépirodalom, népköltészet/Határontúli magyar irodalom (erdélyi magyar irodalom) https://mek.oszk.hu/19200/19258/ Szente B. Levente:Tollkalitka [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Határontúli magyar irodalom (erdélyi magyar irodalom, hangoskönyv) https://mek.oszk.hu/18000/18071/ Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek, Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, meseregény, állatmese) https://mek.oszk.hu/19300/19341/ Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, meseregény, állatmese, hangoskönyv)
Jegyzetek
Források
További információk Vári Csaba: Egy könyvbemutató margójára, avagy „Az ezüsthajú tündérlány” története. Udvarhelyszék, 2000. április 12. Vári Csaba: Örök szél. Romániai Magyar Szó, 2001. augusztus 12. P. Buzogány Árpád: Mesegyűjtemény Keresztúr környékéről: Az ezüsthajú tündérleány. Udvarhelyi Híradó, 2000. március 2. Joó-Faluvégi Anna: Letűnt világ? Erdélyi Híradó, 2000. május 20. Ráduly János: Az ezüsthajú tündérleány. Erdélyi Híradó, 2000. július 15. Szász István Szilárd: „Vers-e a vers vagy csak versforma, fricska”, Morfondír, 2013. február 1. – 2013. február 7. Szász István Szilárd: A tűz sem eszi meg a pipát, Morfondír, 2013. április 5. – 2013. április 11. Szász István Szilárd: Amikor Tücsök elhúzza a nótát, Morfondír, 2014. október 17. – 2014. október 23. Szász István Szilárd: Szente B. Levente meseregényéről, Eirodalom, 2014. december 11. Gálfalvi Gábor: Bingyó Bernyó Nekeresdországban, Hargita Népe, 2019. március 22. P. Buzogány Árpád: Tutiról, milicistákról, tyúkokról, Hargita Népe, 2019. május 3. B. Tomos Hajnal: "Soha nem akartam nagy szavak mögé rejtőzni..." (Beszélgetés Szente B. Leventével, legújabb verseskötete kapcsán), Brassói Lapok, 2019. május 16.
Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Szörényváriak Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai