A 6. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál (angolul: 6th International Circus Festival of Budapest) 2006. január 26. és 30. között került megrendezésre Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban. Az „A” műsorra január 26-án és 29-én, a „B” műsorra január 27-én és 28-án került sor. A gálaműsort január 30-án tartották.
A seregszemlét a Fesztivál Plusssz című műsor követte, amely 2006. február 4. és március 26. között volt látható a Fővárosi Nagycirkuszban. Ebben az előadásban túlnyomórészt a fesztivál résztvevői szerepeltek, azok akik nem kaptak ajánlatot, vagy más okok miatt meg tudták hosszabbítani szerződésüket a Nagycirkusszal. Így azok a nézők is meg tudták tekinteni ezeket a produkciókat, akik lemaradtak a fesztiválról. Budapesten maradt a marokkói Los Larachecos, az orosz Maria Andreeva, Maria és Oleg, a Duo Kis Faludy és a shanghai Cirkusz Iskola növendékei is.
A fesztivál általában Műsora A másfél évtizedes hagyománynak megfelelően, tíz ország artistaművészei ezúttal is két műsorban, három-három előadásban léptek a közönség és a zsűri elé. Az eseménysort a zárónapi gálaelőadás zárta.
A fesztivált 13 434-en látták.
Szervezők, rendezők A zsűri tagjai A tradíciók szerint, a nemzetközi, szakmai zsűri értékelte a versenyzők produkcióját, műsorát. A versenybíróság tagjai a világ jelentős cirkuszainak és varietéinek vezetői.
Franz Czeisler – a zsűri elnöke, a Tihany Cirkusz igazgatója (USA) Egidio Palmiri – az Olasz Cirkuszigazgatók Szövetségének elnöke (Olaszország) Boris Fedotov – a moszkvai Nikulin Cirkusz és a Fiatal Cirkuszművészek Fesztiválját szervező bizottság elnöke (Oroszország) Zou Yuhua – a Kínai Állami Cirkusz művészeti vezetője (Kína) Marcos Magano Frota – a Brazil Cirkusz igazgatója (Brazília) Rolf Knie – a Salto Natale Enterainment igazgatója (Svájc) Michel Rios – a Rios Productions igazgatója (Franciaország) Alexander Kalmykov – az Orosz Állami Cirkusztársulat vezérigazgató-helyettese (Oroszország) Richter József – Jászai-díjas artistaművész, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója (Magyarország)
A fesztiválon fellépő művészek „A” műsor Az „A” műsort 2006. január 26-án, csütörtökön 19 órakor és január 29-én, vasárnap 15 és 19 órakor mutatták be a Fővárosi Nagycirkuszban. Az előadás 2 órás volt, egy 15 perces szünettel. A nemzetközi, szakmai zsűri szavazatai alapján a legjobbak jutottak tovább a gálaműsorba. 16 produkciót nézett meg a zsűri.
A műsort hagyományosan az Állami Artistaképző Intézet növendékei nyitották meg, majd a parádén felvonultak a versenyzők.
# Előadó Szám Ország Eredmény 01 Philip és Gladis fóka idomítása Továbbjutott 02 Barry Lubin bohózat 03 Sergej Mazurin légtornász 04 Faltyny csoport akrobatika egykerekűvel 05 Pierre Marchand diaboló 06 Zebrák dobóakrobaták Továbbjutott 07 Barry Lubin bohózat 08 Shanghai Cirkusz Iskola kézegyensúlyozók Továbbjutott 09 Aniskin csoport akrobatika nyújtón és gumiasztalon Továbbjutott 10 2 Bobrov légtornászok Továbbjutott 11 Los Larachecos ugróakrobaták 12 Oksana zeneláda 13 Alan Sulc zsonglőr Továbbjutott 14 Golden Powers plasztikus akrobaták Továbbjutott 15 Barry Lubin bohózat 16 Kovgar csoport ugródeszka akrobaták Továbbjutott
A műsort hagyományosan a finálé zárta, ahol a fellépő művészek még egyszer felvonultak.
„B” műsor A „B” műsort 2006. január 27-én, pénteken 19 órakor és január 28-án, szombaton 15 és 19 órakor mutatták be a Fővárosi Nagycirkuszban. Az előadás 2 órás volt, egy 15 perces szünettel. A nemzetközi, szakmai zsűri szavazatai alapján a legjobbak jutottak tovább a gálaműsorba. 15 produkciót nézett meg a zsűri.
A műsort hagyományosan az Állami Artistaképző Intézet növendékei nyitották meg, majd a parádén felvonultak a versenyzők.
# Előadó Szám Ország Eredmény 01 Faltyny csoport zsonglőrök 02 Maria és Oleg átváltozó művészek 03 Duo Kis Faludy ugródeszka akrobaták Továbbjutott 04 Karlo, Billy és Lilly bohózat 05 Oksana kutyák és lámák 06 Maria Andreeva lengő kötélen Továbbjutott 07 Kevin Huesca humoros hasbeszélő Továbbjutott 08 Novikov csoport akrobatika nyújtókon Továbbjutott 09 NightFlight akrobatika a levegőben 10 Philip és Gladis fóka idomítása Továbbjutott 11 Karlo, Billy és Lilly bohózat 12 Sapo gumiember 13 Pavel Ruzsilo zsonglőr 14 Karlo, Billy és Lilly bohózat 15 Kanakovi csoport rúddobó akrobaták Továbbjutott
A műsort hagyományosan a finálé zárta, ahol a fellépő művészek még egyszer felvonultak.
Magyar gála # Előadó Szám 01 Halassy Márk függönyszám 02 Laki Joó kézegyensúlyozók 03 Váradi Éva lábzsonglőr 04 Picard majomszám 05 Duo Vertikál perzs szám 06 Trio Laruss arany emberek 07 Diana és Misi kutyaszám 08 Lóránd levegőszám 09 Panteras karuszel 10 Peppi bohóctréfa 11 Dani kézegyensúlyozó 12 Zsófia & Krisztián légtornászok 13 Yumping Boys deszka 14 Jupiter illúziók
Gála műsor A gálaműsort 2006. január 30-án hétfőn, 19 órakor mutatták be a Fővárosi Nagycirkuszban. Az előadás 2 és fél órás volt, egy 15 perces szünettel. A mezőnyt az „A” műsor és „B” műsor továbbjutói alkották. Versenyen kívül lépett fel David Larible, a fesztivál sztárvendége.
A műsort hagyományosan az Állami Artistaképző Intézet növendékei nyitották meg, majd a parádén felvonultak a versenyzők.
# Előadó Szám Ország Helyezés Díj Alan Sulc zsonglőr 3. Bronz fokozat Aniskin csoport akrobatika nyújtón és gumiasztalon — — David Larible bohóc — — Duo Bobrov légtornászok 3. Bronz fokozat Duo Kis Faludy ugródeszka akrobaták — — Golden Powers plasztikus akrobaták — — Kanakovi csoport rúddobó akrobaták 2. Ezüst fokozat Kevin Huesca humoros hasbeszélő — — Kovgar csoport ugródeszka akrobaták 1. Arany fokozat Maria Andreeva lengő kötélen 4. Európa-díj Novikov csoport akrobatika nyújtókon 2. Ezüst fokozat Philip és Gladis fókák idomítása — — Shanghai Cirkusz Iskola növendékei kézegyensúlyozók 2. Ezüst fokozat Zebrák dobóakrobaták 3. Bronz fokozat
A műsort hagyományosan a finálé zárta, majd átadták a Pierrot-díjakat.
A fesztivál győztesei Fokozat Elnyerte Nemzet Szám fokozat Kovgar csoport Oroszország ugródeszka-akrobaták fokozat Novikov csoport Oroszország akrobatika nyújtókon Shanghai Circus School Kína kézegyensúlyozók Kanakovi csoport Oroszország rúddobó-akrobaták fokozat Zebrák Oroszország dobóakrobaták Duo Bobrov Oroszország légtornászok Alan Sulc Csehország zsonglőr
Oroszország rekordmennyiségű, öt darab érmet vihetett haza. Legsikeresebb csapatuk a Kovgar ugródeszka-akrobaták voltak, akik végül megnyerték a fesztivált.
A nemzetközi szakértőkből álló zsűri eredetileg két ezüst fokozatot akart adni, de a kiemelkedő produkciók miatt hármat osztott: a Kanakovi orosz rúddobó akrobatacsoportnak, a Kínából érkező Shanghai Cirkusz Iskola kézen egyensúlyozó növendékeinek és a Novikov akrobatacsoportnak.
A cseh pattlabda zsonglőr, Alan Sulc bronz fokozatot nyert. Akárcsak az orosz Bobrov légtornász páros és a Zebrák nevű dobóakrobata csoport.
Az Európa díjat Maria Andreeva oroszországi légtornász érdemelte ki. A legjobb magyar artistának járó különdíjat a Duo Kis Faludy, ugródeszka akrobaták kapta. A legjobb külföldi artistának járó különdíjat az olasz, Kevin Huesca kapta.
Az eredményeket már vasárnap közölték a művészekkel, de a hétfő esti gálán ünnepélyes keretek között is bejelentik a helyezéseket és átadják a díjakat.
Különdíjasok Különdíj Elnyerte Szám Ország Európa-díj Maria Andreeva lengő kötélen Legjobb külföldi artista Kevin Huesca humoros hasbeszélő Legjobb magyar artista Duo Kis Faludy ugródeszka akrobaták
Televíziós közvetítés A fesztivál teljes műsorát a Duna Televízió felvette és négy részben műsorára tűzte. A műsor rendezője Nagy Katalin, operatőre Horváth Adrienne volt.
1. rész Nyitókép – Állami Artistaképző Intézet Faltyny csoport – zsonglőrök (Csehország) Maria és Oleg – átváltozó művészek (Oroszország) Duó Kis Faludy – ugródeszka akrobaták (Magyarország) Sharjynin csoport – bohózat (Oroszország) Oksana – kutyák és lámák (Ukrajna) NightFlight – akrobatika a levegőben (Németország) Kevin Huesca – hasbeszélő (Olaszország)
2. rész Novikov csoport – akrobaták (Oroszország) Sapo – gumiember (Brazília) Maria Andreeva – keringő kötélen (Oroszország) Zebrák – dobóakrobaták (Oroszország) Philip és Gladis – fóka-idomítás (Olaszország) Karlo, Billy és Lilly – bohózat (Oroszország) Kanakovi csoport – rúddobó akrobaták (Oroszország) Pavel Ruzsilo – zsonglőr (Oroszország)
3. rész Faltyny csoport – akrobatika egykerekűvel (Csehország) Barry Lubin – bohóc (USA) Szergej Mazurin – légtornász (Oroszország) Pierre Marchand – diabolo (Franciaország) Sanghaji Cirkusziskola – kézegyensúlyozók (Kína) Los Larachecos – ugróakrobaták (Marokkó) 2 Bobrov – légtornászok (Oroszország) Aniskin csoport – akrobatika (Ukrajna)
4. rész Nyitókép – Állami Artistaképző Intézet Kovgar csoport – ugródeszka (Oroszország) Barry Lubin – bohózat (USA) Oksana – zeneláda (Ukrajna) Alan Sulc – zsonglőr (Csehország) Golden Power – plasztikus akrobaták (Magyarország)
DVD kiadás A Duna Televízió által készített felvételt 2010-ben a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) kiadta DVD-n, mely 2 lemezes változatban volt megvásárolható Fővárosi Nagycirkusz ajándékboltjában.
1. lemez Nyitókép - Állami Artistaképző Intézet (Magyarország) Faltyny csoport - zsonglőrök (Csehország) Maria és Oleg - átváltozó művészek (Oroszország) Duo Kis Faludy - ugródeszka akrobaták (Magyarország) Karlo Billy & Lilly - bohózat (Oroszország) Oksana - kutyák és lámák (Ukrajna) NightFlight - akrobatika a levegőben (Németország) Kevin Huesca - hasbeszélő (Olaszország) Novikov csoport - akrobatika nyújtókon (Oroszország) Sapo - gumiember (Brazília) Maria Andreeva - lengő kötélen (Oroszország) Zebrák - dobóakrobaták (Oroszország) Philip & Gladis - fóka idomítás (Olaszország) Karlo Billy & Lilly - bohózat (Oroszország) Pavel Ruzsilo - zsonglőr (Oroszország) Kanakovi csoport - rúddobó akrobaták (Oroszország)
2. lemez Faltyny csoport - akrobatika egykerekűvel (Csehország) Barry Lubin - bohózat (USA) Sergej Mazurin - légtornász (Oroszország) Pierre Marchand - diaboló zsonglőr (Franciaország) Shanghai Cirkusz Iskola - kézegyensúlyozók (Kína) Barry Lubin - bohózat (USA) Los Larachecos - ugróakrobaták (Marokkó) Duo Bobrov - légtornászok (Oroszország) Barry Lubin - bohózat (USA) Aniskin csoport - akrobatika nyújtón és gumiasztalon (Ukrajna) Kovgar csoport - ugródeszka akrobaták (Oroszország) Barry Lubin - bohózat (USA) Oksana - zeneláda (Ukrajna) Alan Sulc – zsonglőr (Csehország) Golden Powers - plasztikus akrobaták (Magyarország) A 6. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjazottjai
Visszatérő művészek Előadó Szám Ország Előző év(ek) Sergej Mazurin légtornász 2000 rúddobó akrobaták (a Kanakovi csoport tagjaként)
Források
A Fővárosi Nagycirkusz weblapja A fesztivál archívuma A 6. fesztivál műsorfüzete
Forum.goa.hu Művész-világ.hu Zugló.hu
További információk YouTube videó: A 6. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Kategória:Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Budapestinemzetközicirkuszfesztivál