Stemmer Ödön (Budapest, 1881 – Budapest, 1961. január 23.), a magyar tudományos antikváriusok „nagy öregje” még a századforduló előtt, 1895-ben, tizennégy éves korában kezdte pályafutását könyvkereskedő tanoncként. 1911-ben már önálló üzletet nyitott, s cégtáblájára ezt íratta: Stemmer Ödön művészeti és tudományos antiquarium. Munkássága főként a tudományos és bibliofil antikvárius körére terjedt ki. Kapcsolatban volt csaknem minden múzeumunkkal, tudományos intézetünkkel, s állományuk gyarapítása mellett sikerrel terjesztette tudományos kiadványaikat is. Gyűjtőkörútjain bejárta egész Európát, üzletében ismert politikusok, írók és művészek fordultak meg. Európa-szerte ismert antikváriuma a második világháború alatt elpusztult. A felszabadulás után a Múzeum körúti Központi Antikváriumban dolgozott. Élete utolsó éveiben írta meg emlékiratait, de könyvének megjelenését már nem élhette meg: 1961-ben meghalt.
Indulásának évei (1895–1907) Mindössze csupán 4 polgárit végzett. Pályára kerülését nem előzték meg hosszas pályaválasztási találgatások, tönkrement szappangyáros kisiparos és súlyosan beteg apja egy újsághirdetést olvasva ezzel a kérdéssel fordult felé: Akar-e könyvárus lenni? 1895 nyarán történt ez, amikor negyedik osztályát elvégezve a fiatal Ödön nyári szünidejét könyvek olvasásával töltötte. Mivel könyvekhez csak nehezen tudott hozzájutni, a könyvárusi szakma azt jelentette, hogy ezentúl mindig könyvek között élhet, ezért számára elképzelhetetlennek tűnt mással mint igennel felelni.
Tanoncéveit a hajdani Váczi körúti modern antikváriumok egyikében töltötte, melyet a városszerte fellelhető tucatkönyvesboltok egyikének írt le. Ezek az üzletek ponyvaként tálalták az olyan klasszikusokat is mint Dosztojevszkij, Zola vagy Maupassant gyakran megnyirbált tartalommal. Ezen silány minőségű kiadványok előnye az olcsóságuk volt, mellyel azonban olvasásra szoktatták a szegényebb rétegeket is. Az ilyen profilú boltok ki voltak rekesztve a szakma akkori elismert könyvárusi szervezeteiből, mint például a Magyar Könyvkereskedők Egyesületéből, mely számukra azt jelentette, hogy az egyesület tagkiadóitól nem juthattak közvetlenül kiadványokhoz.
1899-ben átkerül egy hasonló profilú ám felkészültebb üzletbe, ugyancsak a Váczi körúton.
1901-ben az újonnan megalakuló Társadalomtudományi Társaság tagja lett, amely könyvtárának megszervezésével bízták meg. A társaságon keresztül került baráti kapcsolatba Ady Endrével. Ugyanebben az időszakban találkozott könyvárusi feladataiból adódóan Jókai Mórral, Mikszáth Kálmánnal, Miklós Andorral, Szép Ernővel, Adorján Andorral, Molnár Ferenccel, Karinthy Frigyessel, Nagy Endrével, Révész Bélával és Gárdonyi Gézával.
1905-ben átkerült Dobrovszky Ágost jó nevű antikváriusi cégéhez, ahol rövid idő alatt komoly szaktudásra tett szert a régi nyomtatványok terminológiájával és kezelésével kapcsolatban.
A kezdetleges körülmények között történő indulás ellenére a fiatal Stemmerben kialakult egyfajta hivatástudat a könyvekkel való hivatásszerű foglalkozással kapcsolatban, melyre az ezredéves ünnepségekre készülő főváros hangulata is hatást gyakorolt.
Önálló működésének első évei (1906–1920)
1906-ban vált meg a Dobrovszky-cégtől és határozta el önállóságát. Ugyan tőkével nem sokkal rendelkezett, de széles körű vevőismeretével és megfelelőnek mondható szakképzettségével pótolhatónak érezte anyagi szűkösségét. Elsősorban más, szakképzetlen antikváriusok raktárkészleteiből építette ki sajátját, ahol gyakran nagy mennyiségű kiváló, ám kiaknázatlan anyag halmozódott fel. Később azonban már megengedhette magának könyvgyűjtemények felvásárlását is. Ez időben szegődött mellé fivére, Stemmer Henrik, akit magával ragadott Ödön érdeklődése a szakma iránt. Henrik látván hogy Ödön idejét a vállalkozás merkantilis oldala foglalja le a szakma elméleti oldalára specializálta magát. Az ő feladata volt egyebek között a beszerzett régi nyomtatványok tanulmányozása, mellyel Ödön nagyon elégedett volt. Fivére időközben megszerzett jártassága nagy szerepet játszott vállalkozásuk sikerében.
1910-ig három katalógust is megjelentetett, melyek vállalkozásának népszerűségét is nagy mértékben növelték és rengeteg szakértő érdeklődővel hozták kapcsolatba, a közkönyvtárakat nem is említve. A Magyar Tudományos Akadémia egyik részlegével már 1900-ban érintkezésben állt. 1900-ban ugyanis az MTA kiküldött egy felhívást a könyvkereskedők felé, hogy az eddig ismeretlen Széchényi Ferencre vonatkozó kiadványokat adják át az Akadémiának megvételre a Széchenyi-múzeum gyarapítása céljából. Az ekkor még ifjú Stemmer példás gyűjtőmunkát végzett, mellyel a múzeumigazgató érdeklődését is felkeltette. 1909-ben továbbá ő és Henrik fivére közreműködésével juttatott egy eddig ismeretlen Széchényi kiadványt az Akadémia tulajdonába.
Az Országos Széchényi Könyvtárral is élénk kereskedelmi kapcsolatban állt, a világháború után azonban anyagiról cserealapúra változott a tranzakciók jellege. A Széchenyi Könyvtárral való kapcsolatához tartozott még egy kényes ex libris ügy, amikor 1922-ben kénytelen volt átengedni gyűjteményét a könyvtár számára. Stemmer nem érdeklődött kifejezetten az ex librisek iránt és passzívan állt hozzá gyűjtésükhöz; sose kezdeményezett cserét, de mindig eleget tett a felkéréseknek.
1911. augusztus elsején nyitotta meg az akkori Fürdő utca 9. szám alatti üzletét, mivel vállalkozása eddig a lakásán működött. Kirakatát kortársaitól eltérően muzeális jelleggel alakította ki, csak válogatott érdekes kiadványokat és metszeteket rakott ki, melyekhez rövid magyarázó szöveget is mellékelt, a kiállított anyagokat pedig folyamatosan cserélte.
1914 számára nem csak a háború kitörése szempontjából volt jelentős év, hanem mert ekkor adta ki IV. számú katalógusát Magyarország politikai, gazdasági és kulturális élete 1711-től 1867-ig címmel 84 oldalon 2224 tétellel, melyre a tudományos világ is felfigyelt. Fivérével együtt szolgálatra alkalmasnak nyilvánították, azonban nagyban a szerencsén is múlt, hogy nem kellett bevonulnia. Egy sorozási eljárást jól ismerő vevője tájékoztatta egy lehetőségről, mellyel felmentést szerezhetett a katonai szolgálat alól. A felmentést meg is kapta, melyet akkori szakmai működésének legnagyobb elismerésének tekintett. Mikor bevonulása végül elkerülhetetlenné vált, a háború véget ért. Fivére ekkor tért vissza 4 év után Szerbiából.
A kezdeti pangás ellenére az egyre inkább felhígított pénz folyamatosan élénkítette az üzleti életet, mígnem a háború végére az árak irreális magaslatokba szöktek. Az emberek elvesztették bizalmukat a hivatalos fizetőeszközükben és próbálták vagyonukat átmenteni olyan értékekbe, mint amilyenek a ritka könyvek is voltak.
A Tanácsköztársaság alatt mint szakértő tanácsadó vett részt az antikváriusi szakma átszervezését illető kérdésekben, azonban a rövid idő alatt jóformán semmi sem valósult meg. Stemmer fontosnak tartotta a szakkönyvtári rendszerhez hasonló szakantikváriusi rendszer kialakítását, ahol egy-egy szakterülettel csak annak szakértői foglalkoztak volna.
A húszas években (1920–1930)
Stemmer szocialistaként rossz véleménnyel volt a Horthy-korszakról, kiemelten a kezdeti időszak katasztrofális közbiztonságáról és korruptságáról emlékezett meg.
1920-ban a régi könyvet luxuscikknek nyilvánították. Több-kevesebb sikerrel, de itt is szakértőként segédkezett a törvénytervezet előkészítésekor.
1921-ben részt vett a Könyvárus Egyesület könyvészeti előadásainak megszervezésében, mely egy színvonalas szakmai programsorozat volt.
1922-ben többedmagával elkezdte a Könyvárus Egyesület szakkönyvtárának megszervezését, mely a tagok számára hasznos forrásként szolgálhatott volna antikváriusi munkásságukhoz. 1928-ra valósult csak meg nagy anyagi nehézségek árán a szakkönyvtár létrehozása.
Ekkoriban építette ki széles körű nemzetközi kapcsolathálózatát, mely egyrészt az emigráns szerzők műveinek szőnyeg alatti terjesztéséből, másrészt az újonnan alakult csehszlovák állam kulturális intézményeinek vonatkozó magyar anyagokkal való kiszolgálásából állt. Sokat utazott külföldre, hogy a továbbra is instabil gazdasági helyzetben saját maga járhasson el a tranzakciókban. A monarchia széthullása utáni vámhuzavona és a folyamatosan változó vámkezelés sok kereskedővel egyetemben őt is megviselte.
A numerus clausus életbe léptetése után részt vett az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület művészeti kiadványainak megjelentetésében, melynek hasznát a külföldre vetődött zsidó ifjúság megsegítésére fordították.
1926-ban bekapcsolódott a régészeti kiadványok terjesztésébe. Javaslatára nyolcadrét helyett negyedrét formátumban és a cikkek teljes idegen nyelvű fordításában jelent meg a nemzetközileg is elismertté vált Archeologica Hungarica folyóirat. Ezen felül közreműködött a Dissertationes Pannonicae kiadványsorozat megjelentetésében, valamint a szegedi egyetem Dolgozatok című folyóiratának terjesztésében is.
Az 1930-as években
1931-ben az azóta Fürdő utcáról Tisza István utcára nevet váltott 9. szám alól a 14. szám alá költöztette üzletét. Ennek oka az volt, hogy a ház bérbeadója az üzlet prosperálásának okát kizárólag az üzlethelyiségben látta és ultimátumszerű bérleti díj emelést postázott ki neki. Szerencséjére a gazdasági világválság következtében bőven válogathatott a kiadó üzlethelyiségek között. Akadt is egy korábbinál nagyobb hely az utca túloldalán, így vevőinek sem jelentett különösebb változást a költözés.
1935-ben III. Viktor Emánuel olasz király látogatására numizmatikai, a Savoyai-házzal összefüggő, valamint Maria Pavlovna főhercegnőre vonatkozó anyagok keresésével bízzák meg. Olyan elégedettek voltak munkájával, hogy másfél év után az olasz trónörökös, Umberto herceg magántitkára kereste fel további, a Savoyai családdal összefüggő anyagokkal kapcsolatban.
1935-ben ellenkezése és szabotálása ellenére a Könyvárus Egyesület megünnepelte 40 éves működésének jubileumi évfordulóját.
Ezekben az években ajánlott fel neki megvételre a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Könyvtára egy gyűjteménytöredéket, melyet másfél évtizeddel korábban koboztak el a szabadkőműves-székházból és jutott valahogy a könyvtár birtokába. Stemmer azonnal elállt a megvételtől, mert egyrészt hatalmas muzeális értékű kincsről volt szó, másrészt ezeket a kiadványokat a szabadkőművesek egymás közti zárt terjesztésére szánták, melyek tulajdonosaikat illetik, így mind a könyvtár, mind saját tulajdonába jogszerűtlenül került volna.
1937-ben részt vett a Magyar Nemzeti Nyomtatványkiállításon.
Ezen túl az 1930-as években rengeteg folyóiratnak lett főbizományosa és elsőfokú terjesztője. Ilyen volt például az Archivum Europae Centro-Orientalis is. Külföldi kapcsolatait ez időben Románia és Erdély felé bővítette
Az évtized második felében egyre jobban érezhető volt számára a társadalmi széttagoltság. Ugyan a zsidóságot sújtó intézkedések gazdaságilag nem érintették, mégis próbálta kivonni magát még a szakmájához tartozó közügyek alól is. Hivatalos megbízatásai viszont nem mindig tették ezt lehetővé, mint amikor például bírósági szakértőnek delegálták.
A II. világháború és előszele (1938-1944)
1939-ben a metszetkereskedelmet külön iparjogosítványhoz kötötte egy rendelet. A szakma nevében beadvánnyal élt a Kereskedelmi Minisztériumhoz és a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz is, ahonnan a rendelet valójában kiindult. Beadványa sikeres volt, a rendeletért felelős tisztviselő „csak a régiségek dzsungelében akart rendet teremteni”. Ezután a Kereskedelmi Minisztérium a rendeletek kibocsátása előtt többször szakvéleményt kért a Könyvárus Egyesülettől.
1941-ben az állami kiadványok főbizományosságát a német Harrassowitz cégre bízták. Stemmer nagyon rossz véleménnyel volt a cégről, mert ugyan régen nagy megbecsülésnek örvendett, az akkori fiatal örökös negatív kampányt és piszkos üzleti módszereket használt, az akkori uralkodó ideológia kihasználásán túl.