Ez a lista a Déli Vasút mozdonyairól és motorkocsijairól nyújt áttekintést.

Gőzmozdonyok

Számozási rendszer 1861–1864 között Miután 1859-ben Megalapították a Déli Vasutat, teljes – kétnyelvű – nevén k. k. priv. Südbahn-Gesellschaft / cs. kir. szab. Déli Vaspályatársaság, rövidítve: SB/DV(SB), és átvette a mozdonyállományt a Südlichen Staatsbahn-tól, a Kaiser Franz Joseph-Orientbahn-tól és a Tiroler Staatsbahntól, szükséges volt számba venni és rendszerezni a meglévő mozdonyállományt. Ezért az SB 1861-ben bevezette az első számozási rendszerét, melyben az SB a ma használatos sorozat (Rweihe) helyett sorszámot (Serie) használt. Ebben a számozási rendszerben csak a kettő vagy több kapcsolt kerékpárú mozdonyok tartoztak bele. Az egy hajtott tengelyű mozdonyok valamint néhány két kapcsolt kerékpárú melyet már egy hajtott tengelyűvé építettek át és a semmeringi verseny mozdonyai csak új pályaszámokat kaptak sorozatjel nélkül, mivel feltételezték, hogy ezek a már elavult mozdonyok hamarosan selejtezve lesznek. A számkiosztás általában minden rendszer nélkül történt.

A trendszeren belül a két kapcsolt kerékpárú mozdonyok az 1-17, a három pedig a 18-28 sorozatokba lett besorolva. Ezen kívül volt még a két Engerth-mozdony melyek közül az egyik két-, a másik három kapcsolt kerékpárú volt. Ezeket, mint D tengelyelrendezésű mozdonyokat a 29 sorozatba osztották. Azonban mindkét mozdonyt már 18833-ban átadtak a velencei hálózatnak.

összességében az SB első számozási rendszere bár megkönnyítette a mozdonyok nyilvántartását, de kevés rugalmasságot biztosított az új mozdonyok besorolásához, ezért szükségessé vált 1864-ben egy új számozási rendszer bevezetése. A Déli Vasút mozdonyszámozási rendszere 1861 SB-Sorozat SB-Nr. Tulajdonos KategoriaSStB Első neve Darabszám Gyártó Jelleg Gyártási év SB-Sorozat(1864) Megjegyzés 1 201–209 SStB III, IV CITTANOVA 9 Bécsújhely B3 n2et 1856 – – 2 210–217 SStB IV FRANZDORF 8 Esslingen B3 n2et 1857–1858 9 – 3 218–224 SStB III NEUHAUS 7 Bécsújhely B3 n2et 1855–1856 – – 4 225–243 SStB III WOCHEIN 19 WRB 2B n2 1853–1854 10 – 5 244–246, 250–251 WRB III WIESELBURG 5 WRB 2B n2 1846 11 250–251 1864-ben 247–248-re átszámozva 6 247–249 SStB III MEIDLING 3 WRB 2B n2 1856 12 7 252–269 TiStB III AMRAS 18 Bécsújhely 1B1 n2 1858 13, 13a, 13b 268–269 1861 in 1B1 n2t 13b umgebaut 8 270–275 SStB III RAUHENSTEIN 6 WRB 2B n2 1857 14 9 276–281 WRB III STIXENSTEIN 6 WRB 1B n2 1848–1852 15 10 282–286 WRB III ESTERHÁZ 5 WRB 1B n2 1847, 1851 16 11 287–290 SStB III SCHÖNBRUNN 4 WRB 1B n2 1854 8 12 291 SStB IV GUTENBERG 1 Sigl/Wien 1B n2 1857 17 13 500–504505–521528–539 KFJOBSBKFJOB FÜREDPRAGERHOF 51712 BécsújhelyStEGEsslingen 1B n2 1859 18 14 540–557 SB 18 Esslingen 2B n2 1860–1861 19 15 837–853 SStB III PLANINA 17 WRB 2B n2 1848 – 15a 809–830 SStB III CILLI 22 WRB 2B n2 1846–1850 – 16 874–885 SStB III OZEAN 12 Norris/Philadelphia 2B n2 1846 – 17 886–895 SStB III GLEICHENBERG 10 Norris/Philadelphia 2B n2 1846 – 18 593–600 TiStB ACHENSEE 8 Maffei C2 n2et 1856 25 19 601–626 SStB V GRÜNSCHACHER 26 Cockerill/SeraingEsslingen C2 n2et 1853–1854 33 1861 bis 1864 Umbau in D n2 20 627–632 SStB V SCHNEEBERG 6 Cockerill/Seraing C2 n2et 1857 26 21 633–658 SStB V CHIAPOVANO 26 Bécsújhely C2 n2et 1856–1857 27 22 659–666 SStB V NABRESINA 8 Esslingen C2 n2et 1857 28 1869 – 1886 között hat mozdonyt C n2 jellegűre átépítettek a sorozatból 23 667–699, 712–798 SB 120 StEG, Bécsújhely, Esslingen C n2 1860–1862 29 SB 671 (Gyári szám: 504/1860) 1864-től 29 sorozat Nr. 671, ma a GKB-nél található mint a világ legöregebb üzemképes szerkocsis mozdonya 24 700–707 SB KULPA 8 Esslingen C n2 1859 30 25 708–711 KFJOB 4 Bécsújhely C n2 1859 31 26 792–796 KFJOB VESZPREM 5 Bécsújhely C n2 1859 32, 23 II 1862-ben 829–833 pályaszámra átszámozva, 1867-ben a II. sorozat 130 II–134 II pályaszámaira átszámozva. 27 797–800 WRB IV FAHRAFELD 4 WRB C n2 1846–1847 23 1862 a velencei hálózaton, 1864 vissza az SB-hez mint 23 sorozat 28 900–902 II SStB IV GRÜNBACH 3 WRB C n2et 1855 24 29 902 I–903 SB L'APENNIN 2 Köchlin D3 n2st 1861 – System Beugniot; 1863 an das venetianische Netz (501–502), von wo sie über die SFAI (1001 I–1002 I) zur RM als 4001–4002 kamen; vor 1905 ausgemustert

A sorozatszám nélküli mozdonyok 1861–1864

Sorozatszám nélküli mozdonyok a Déli Vasútnál 1861–1864 között SB-Nr. Tulajdonos KategoriaSStB Első neve Darabszám Gyártó Jelleg Gyártási év Megjegyzés SB 801–804 WRB I PRESSBURG 4 Sharp 1A1 n2 1840 – SB 805 WRB I THALHOF 1 WRB 1A1 n2 1843 – SB 806 WRB I BRANDHOF 1 WRB 2A n2 1842 – SB 807–808 WRB III ADLITZGRABEN 2 WRB 2B n2 1844 – SB 831–832 SStB II WEIXELBURG 2 WRB 2B n2 1845 1854 aus 2A umgebaut SB 833–834 SStB II STRASSENGEL 2 WRB 2A n2 1845 – SB 835 SStB II LAIBACH 1 WRB 2A n2 1846 – SB 836SB 854–857 SStB II VORDERNBERG 5 WRB 2A n2 1844 – SB 858 SStB II LEOBEN 1 WRB 2B n2 1845 1854 aus 2A umgebaut SB 859–860 SStB II KINDBERG 2 WRB 2A n2 1845 – SB 861 SStB II MARBURG 1 WRB 2B n2 1845 1854 aus 2A umgebaut SB 862–864 SStB II MARIAZELL 3 WRB 2A n2 1845 – SB 865–873 SStB III ADMONT 9 WRB 2B n2 1845–1846 – SB 896 SStB NEUSTADT 1 Bécsdújhely BB n4t 1851 Semmeringbahnwettbewerbsmaschine SB 897 SStB BAVARIA 1 Maffei BB Cn2 1851 Semmeringbahnwettbewerbsmaschine SB 898 SStB SERAING 1 Cockerill BB n4t 1851 Semmeringbahnwettbewerbsmaschine SB 899 SStB VINDOBONA 1 WRB C2 n2et 1851 Semmeringbahnwettbewerbsmaschine

Számozási rendszer 1864-től Amikor a lombardiai-velencei vasúthálózat mozdonyai a Déli Vasúthoz kerültek, az 1861-ben bevezetett számozási rendszer rugalmatlansága nem tette lehetővé a mozdonyok besorolását, így került sor 1864-ben az SB második számozási rendszerének bevezetésére.

Ez alkalommal az egy hajtott tengelyű mozdonyok is besorolásra kerültek. Ők kapták az 1-3 sorozatszámokat. A két kapcsolt kerékpárúak a 4-19, a három a 20-32, a négy pedig a 32-35 sorozatokba kerültek.Továbbra is megmaradt az Engelrth mozdonyok elkülönített számozása.

A politikai események (Olasz királyság megalakulása és így a lombardiai-velencei hálózat elvesztése) következtében több sorozat megüresedett, így ezeket ismét fel lehetett tölteni. Mindemellett az új rendszer is igen rugalmatlan volt ha új sorozatot kellett beiktatni, ezért az SB betűkkel (pl. 32d sorozat) és esetenként számokkal is (pl: 32d1 sorozat)kiegészített sorozatjellel sorolt be új mozdonyokat.

1898-ban az SB átvette a kkStB számozási rendszerét anélkül, hogy saját korábbi számozási rendszerét megváltoztatta volna.

A Déli Vasút számozási rendszere 1864-től SB-Sorozat SB-Nr. Eredeti tulajdonos Első neveSzám Darabszám Gyártó Jelleg Gyártási év Megjegyzés 1 1–15 LVCI 1–50 15 Stephenson 1A1 n2 1857 1867-től SFAI 1 II 2–3 SB 2 StEG 1A n2t 1889 – 2 16–25 LVCI 155–164 10 Beyer-Peacock 1A1 n2 1857 1867 an SFAI, SFAI 81–90, RM 501–510, FS 1021–1024 3 26–37 LVStB TEODOLINA 12 Maffei 1A1 n2 1852–1853 1867-től SFAI, SFAI 6–17 3a 11–14 SB 4 Floridsdorf B n2t 1883–1884 – 3b 15–17 SB 3 StEG B n2t 1885 – 3b1 18–20 SB 3 StEG B n2t 1890–1892 – 3c 31–32 SB 2 StEG B n2t 1888 – 4 51–60 LVCI 51–60 10 Köchlin 1B n2 1857–1858 1867 an SFAI, SFAI 431–440, RA 211–220, FS 1197 4 II 51–64 SB 14 Floridsdorf B1 n2t 1880–1881 – 5 61–70 LVCI 79–90 10 Köchlin 1B n2 1857–1859 átszámozva 161–170-re 6 71–80 LVCI 91–100 10 Parent-Schaken 1B n2 1858 1867 an SFAI, SFAI 421–430, RA 201–210 7 81–83 LVF BACCHIGLIONE 3 Bécsújhely 1B n2 1847 1867 an SFAI, SFAI 351–353 8 84–86 LVStB TAGLIAMENTO 3 WRB 1B n2 1854 1867 an SFAI, SFAI 206–208 8 287–290 SStB SCHÖNBRUNN 4 WRB 1B n2 1854 – 9 87–88 LVStB BERGAMO 2 Werkstätte Verona 1B n2 1854 1867 an SFAI, SFAI 208–209, RM 2774–2775, FS 1811 9 210–217 SStBSB alt 2 FRANZDORF210–217 8 Esslingen B3 n2et 1857–1858 – 10 225–243 SStBSB alt 4 WOCHEIN225–243 18 WRB 2B n2 1853–1854 – 11 244–246, 250–251 SStBSB alt 5 WIESELBURG244–246, 250–251 5 WRB 2B n2 1846 1864 250–251 in 247–248 umgezeichnet 12 247–249 SStBSB alt 6 MEIDLING247–249 3 StEG 2B n2 1856 1864 247–248 in 250–251 umgezeichnet 13a 252–267 TiStBSB alt 7 AMRAS252–269 16 Bécsújhely 1B1 n2 1858 1882 264 in 1B1 n2t SB 13b umgebaut 13b 264, 268–269 TiStBSB alt 7 KLAUSEN264, 268–269 3 Bécsdújhely 1B1 n2t 1858 1861 268–269 aus 1B1 n2 SB 13 umgebaut 14 I 270, 273–274 SStBSB alt 8 BADEN270, 273–274 3 StEG 2B n2 1857 – 14 II 270–275 KFJOB 6 Bécsdújhely B n2t 1858 270 273-re átszámozva, 1879-ben négy mozdony SB 14b átépítve 15 276–281 SStBSB alt 9 STIXENSTEIN276–281 6 GMF 1B n2 1848–1852 – 16 282–286 WRBSB alt 10 ESTERHÁZ282–286 5 GMF 1B n2 1847–1851 – 16a 301 SB 1 Bécsdújhely 2B n2 1873 1873: Serie 11, 1875: Serie 20, 1878: Serie 17a, 1884: Serie 16a, Umzeichnung 201 16b 202–209 SB 8 Floridsdorf 2B n2 1885, 1888 – 17 291 SStBSB alt 12 GUTENBERG291 1 Sigl/Wien 1B n2 1857 – 17a 302–311 SB 10 Floridsdorf 2B n2 1882 – 17b 312–325, 328–332 SB 19 Floridsdorf 2B n2 1884, 1890 – 17c 326–327, 372–431 SB 62 Floridsdorf, Bécsdújhely, Budapest 2B n2 1885, 1891–1901 – 17d 351–354 SB 4 Floridsdorf 2B n2 1888–1889 – 18 467–539 KFJOBSB alt 13SB FÜRED500–504, 528–539467–499, 505–527 73 Bécsdújhely, Esslingen

StEG, Bécsdújhely, Floridsdorf || 1B n2 || 1859

1869–1873 || – 19 540–594 SB alt 14SB 540–557558–594 55 EsslingenStEG, Bécsdújhely 2B n2 1860–18611864–1873 – 20 101–110 LVCI 131–150 10 Schneider/Le Creusot C n2 1858 an SFAI 738–757, RA 3016–3035, FS 3953–3954 21 111–119 LVCI 111–119 9 Parent-Schaken C n2 1857, 1859 SFAI 718–727, später 782–791, RA 3036–3044, FS 3955 21 II 121–124 GKB KÖFLACH 4 StEG C n2 1862, 1868, 1871 22 120–129 LVCI 161–170 10 Cail C n2 1857 teilweise an SFAI 709–713, später 773–777, RA 3001–3005 23 I 130–133 LVF MARCO POLO 4 GMF C n2 1847 1867: SFAI 801 I–804 I 23 II 130–134 792–796 (829–833) 5 Bécsdújhely C n2 1859 1867:A velencei-déltiroli hálózatról mint 32sorozat 24 900–902(590–592) SStBSB alt 28 CHIESE900–902 3 GMF C2 n2et 1855 – 24 II 141–153 GKB WIES 13 StEG C n2 1872–1873 1923Jugoslawia-nak 25 593–600(601–608) TiStBSB alt 18 ACHENSEE593–600 8 Maffei C2 n2et 1856 – 26 627–632 SStBSB alt 20 SCHNEEBERG627–632 6 Cockerill C2 n2et 1857 1866–1875 átépítve C n2-re 27 633–658 SStBSB alt 21 CHIAPOVANO633–658 26 Bécsdújhely C2 n2et 1856–1857 1868–1884 átépítve C n2-re 28 659–666 SStBSB alt 22 NABRESINA659–666 8 Esslingen C2 n2et 1857 1869–1886 egy részük átépítve C n2-re 29 667–699, 712–883 SBSB alt 23 667–699, 712–798 205 StEG, Bécsdújhely, Esslingen C n2 1860–1872 SB 671 (F.Nr. 504/1860) 1864-től mint 29 sorozat, Nr. 671, Ma a GKB tulajdona és a világ legidősebb működő szerkocsis gőzmozdonya 30 700–707 SBSB alt 24 KULPA700–707 8 Esslingen C n2 1859 – 31 708–711 KFJOBSB alt 25 VESZPREM708–711 4 Bécsdújhely C n2 1859 – 32a 1501–1511 WPB 11 Floridsdorf C n2 1874 Eigentum der Wien–Pottendorfer Bahn 32b 1601–1610 SB 10 Floridsdorf, Bécsdújhely C n2 1878 – 32c 1611–1683 SB 73 StEG, Bécsdújhely, Floridsdorf, Budapest C n2 1884–1900 – 32d 1801–1822 SB 22 Floridsdorf, Bécsdújhely C n2t 1884–1906 – 32d1 1851–1852 SB 2 Krauss/Linz C n2t 1898 Eigentum der Lokalbahn Bozen–Kaltern 32f 1701–1727 SB 27 StEG, Bécsdújhely, Floridsdorf 2C n2 1896–1898 – 33 601–626(901–926) SStBSB alt 19 GRÜNSCHACHER601–626 26 Cockerill, Esslingen D n2 1853–1854 1861–1864 átépítve C2 n2et-ból. 34 927–936 SB 10 StEG D n2 1867 – 35a 937–991 SB 55 Bécsdújhely, StEG, Floridsdorf D n2 1871–1872 – 35b 992–1001 SB 10 Esslingen D n2 1872–1873 – 35c 1002–1011 SB 10 Bécsdújhely D n2 1872 – 35d 2012–2032 SB 21 Bécsdújhely D n2 1883–1897 –

SB mozdonyok a kkStB számozási rendszere szerint

1898-tól a Déli Vasút (SB) a Reihenschema der kkStB használta, valamennyi új beszerzésű mozdonyát számozására. Ez így volt abban az esetben is, ha a beszerzett mozdony már be volt sorolva a kkStB rendszerében, az SB újraszámozta őket. Néha előfordult, hogy változtatás nélkül átvette a kkStB besorolást (pl. az SB 629 sorozat).