thumb|right|300px|Kilencbábos teke
A teke golyókkal és bábukkal űzött sport, valamint játék. A játék lényege, hogy a tekebábukat a tekegolyók bizonyos mennyiségű gurításával el kell dönteni a pályán.
A tekejáték különböző változatai közül Magyarországon az aszfaltpályás (klasszikus) tekézést (ezt hívjuk egyszerűen tekesportnak), a kuglit (domború föld- vagy agyagpályán játszották, azonban mára „elhalt”), a lengőtekét (üdülőkben, vidéki játszótereken, kocsmaudvarokon található ma is) és a bowlingot játsszák.
A tekesportban két gurításfajta van: teli gurításnál minden gurítás 9 bábura történik (tehát minden egyes gurítás után mind a 9 bábut felállítják függetlenül attól, hogy mennyit sikerült eldönteni), tarolásnál viszont addig kell gurítani a bábukra, amíg mind a 9 bábu el nem dől, és csak ezután állítják fel a bábukat. A versenyeken meghatározott számú teli gurítás és tarolás van (vegyes gurítás). A verseny mindig teli gurítással kezdődik, melyet ugyanannyi számú tarolás követ.
A tekesportág versenyszámai a világversenyeken: férfi és női csapat (6 × 120 vegyes), napi egyéni (120 vegyes), (2013 óta) sprint (2 × 20 vegyes kieséses rendszerben), összetett egyéni (a napi egyéni és a legjobb sprinteredmény összeadva), illetve vegyes páros (30 vegyes).
A játéktér és alapadatai
A 28,5 m hosszú, többsávos (sávonként 1,7 m széles) pálya első 6,5 métere a játékostér, a pályatest felőli végén az 5,5 m hosszú és 35 cm széles gurítódeszkával. A következő 19,5 m hosszú – hazánkban általában kék színű – műanyag lemezekből összerakott pályatest a játéktér, melynek szélén helyezkedik el a golyóelvezető csatorna, melybe hibás gurításnál kerül a golyó (az 1950-es években épített pályákon még oldalfal van – ma már elektromos jelzővel a hibás gurítás jelzésére). A bábuállás 1,7 m széles, kb. 1,5 m hosszú, oldalfala 2 cm-es furnérlemez, alsó részén gumírozással. Az általában fehér műanyagból készült kilenc bábu magassága egyenként 40 cm, szélessége 11 cm, tömege körülbelül 1750-1800 gramm. Ezek 1 m átlóhosszúságú rombusz alakban helyezkednek el középen. Mögöttük van a golyó-visszavezető csatorna a hátsó gumifallal, amelyről nem pattanhat vissza a golyó a bábukhoz. A tekegolyó tetszőleges színű és mintázatú tömör műanyag, átmérője 16 cm, tömege 2,8-2,9 kg.
A kezdetektől a versenysportig A tekéhez hasonló játék már az ókori Egyiptomban is létezett. A legkorábbi, körülbelül 7 000 éves leletet egy piramis maradványai között találták. Az ókori görögök is ismerték a tekejátékot, de előfordult ez az elnevezés a pogány germánok egyik kődobó játékaként is. A játék egyre népszerűbb lett, s már Iulius Caesar korában eljutott a kikapcsolódás ezen formája Itáliába. (Az adriai tenger környéki országokban ebből alakult ki később a bocsa.) A kereskedők, iparosok, céhes legények vándorlásaik során eljuttatták Németalföldre, onnan Észak-Európába és Angliába is. Németalföldön különösen kedvelt játék lett.
Az első írásos forrás Hugo von Trimberg (1260–1309) thauerstadti igazgató tollából ered: „Der Renner” című, mintegy 27 000 strófás költeményéből kiderül, hogy a tekét nemcsak ismerték, hanem kedvelték is. A golyót ekkor még dobták, vagy gurították a bábuk felé. A szabályok nem voltak papírra vetve, ezért a játékosok kézzel-lábbal irányítva próbálták a golyó útját befolyásolni, a vereséget pedig nehezen viselték el. A játék kedvelői a nép és a katonák soraiból kerültek ki. Csak szabadban játszották: vásárok, búcsúk, lövészegyleti ünnepségek alkalmával. A pálya lehetett kerek vagy négyszögletes térség attól függően, hogy dobták, vagy gurították a golyót.
A XIV. században a német területeken megjelent a kocsmák mellett a kuglizás (a német kugel szóból ered, ami magyarul golyót jelent). A golyót eleinte domború, kemény földön gurították, később agyagréteggel vonták be a pályát. A pálya egyenetlenségét többféle módon próbálták jobbá tenni: homokkal, zúzott kővel, egyes kocsmákban agyaggal kevert állatvérrel törekedtek a golyó útjának akadálytalan célba érésére. A játékostér közepére tölgyfapalló került, a nyitott helyeket lugasokkal védték. A kezdetben nyitott pályákat idővel lefedték, az időjárás viszontagságai által okozott károkat ezáltal kiküszöbölve.
A német torna-apostol Guths-Muts 1796-ban már a sportszerű játékok közé sorolta a tekejátékot. A tekézés sportbeli fejlődése a modern sportélet kialakulásának korszakában, a XIX. század végén és a XX. század elején indult meg. Európában Németország volt az úttörő. 1885. június 7-én Drezdában alapították meg a német tekeegyesületek központi szövetségét, 227 tagegyesület csatlakozott a szervezethez. A szabályok azonban továbbra sem voltak teljesen egységesek, az asphalt verzió mellett Németországban, Dániában, Hollandiában a bohle, míg Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Németországban a schere változatot is játszották.
Észak-Európában, Németországban, Svájcban, valamint Kanadában mára jeges változata, a curling alakult ki.Magyar Curling Szövetség
Amerikába a kereskedők juttatták el ezt a játékot. Itt a XIX. századi szesz- és hazárdjáték tilalom alkalmával a tekézést is betiltották. Azonban az „élelmes” emberek megtalálták a „kiskaput”. A kilenc bábu helyett tízet állítottak és nem rombusz alakban – mint a tekében –, hanem háromszögben. A pálya is rövidebb, a bábuk valamivel kisebbek lettek. A golyó nagyobb lett és három lyukat fúrtak az ujjaknak, valamint a számolást is megváltoztatták. Így alakult ki a bowling, ami a teke kettes tarolásának felel meg.bowling.hu
1926. június 3-án Stockholmban nemzetközi tekemérkőzés volt, s ekkor 5 ország (Finnország, Németország, Hollandia, Svédország és az Amerikai Egyesült Államok) megalakítja az IBA-t, azaz az Internationale Bowling Association-t. Azonban a csapatok létszáma (3, 5, 6, 8, 10 fő) és a versenytáv is (100, 120, 200 teli) állandóan változott. A II. világháború alatt az IBA teljesen szétesett. A háború után nem volt semmiféle nemzetközi szövetség, Ausztria mégis meghirdette 1949-ben az Európai Bajnokságot, melyen hazánk is részt vett.
1952. január 27-én Hamburgban Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, az NSZK, Jugoszlávia, Svédország, Svájc és Luxemburg (amelyet Belgium képviselt) küldöttei elhatározták, hogy az IBA-t újra fel kell állítani. Ezen országok először csak európai szervezetre gondoltak. Az erős amerikai bowling hatására végül úgy döntöttek, hogy az új világméretű szervezet 2 részből áll: a tízbábus (Tenpin) bowlingból és a három kilencbábus (Ninepin) szekcióból: Asphalt, Bohle és Schere, melyben minden szekció megtartja a saját önállóságát. Az új szervezet neve a francia René Weiss javaslatára Fédération Internationale des Quilleurs (FIQ) lett. 1959-ben 17, 1969-ben 41, 1975-ben 52, 1981-ben 64, 1991-ben 79, 1995-ben 89, 2007-ben 134, 2010-ben 141 nemzeti szövetség volt tagja a szervezetnek.
1992-től a nemzetközi szövetség a francia FIQ mellett az angol nevet is használja: WNBA (World Ninepin Bowling Association). A három részes tagozódás megmarad – bohle, schere, de az asphalt szekció új neve Classic (NBC – Ninepin Bowling Classic).
A tekézés kezdetei Magyarországon Hazánkban már a középkorban használták a teke szót, így nevezték azt a kőgolyót, amelyet harci eszközként az ostromló vár faláról a támadó ellenségre gurítottak. Mivel a háborúban használták a tekét, szerepelt a harci gyakorlatok között is: lovagok, harcosok népszerű sportja lett a középkorban. Nehéz játék volt, mert rátermettséget, erős testi munkát, nagy figyelmet kívánt. A haditechnika fejlődésével nem igényeltek nagy fizikai kifejtést a harci gyakorlatok, így a harci játékok közül lassan eltűnt. Helyébe nálunk is a kuglizás jött.
A tatárjárás után az elnéptelenedett országba IV. Béla király által Erdélybe telepített szászok építettek először pályákat a parajdi sóbányákban termelt tükörsima sólemezek mozaikszerű összerakásával. Nagyszebenben megépültek az első tekepályák, ahol a város lakói összemérték tudásukat, ügyességüket. Ekkor még a két szélső bábu nélkül 7 fára, 3 × 3 dobásos tarolásból állt a verseny. A XIV. században egyre többen építettek kezdetleges kuglipályát. Mátyás király udvarában szintén kedvelt játék volt, noha csak néhány elemében hasonlított a mai tekéhez.
Egyes helyeken vagy betiltották a tekézést, vagy megszabták a pénzdíjak felső határát. Lipót császár rendelettel tiltotta meg a tekézést országaiban, így Magyarországon is, de, mint általában a népi játékok tilalma, nem bizonyult hatásosnak. Nálunk – a kocsmalátogatási tilalom fenntartásával – a református iskolákban a diákoknak engedélyezték a tekézést. Mátyus István orvos, az első magyar testnevelési szakíró a XVII. században a kedvelt népi játékok között említi a csűrök vagy más néven tekejátékot.
Az 1800 utáni években találkozunk a teke erdélyi bölcsőjében – Nagyszebenben – a „döngölt” pályákkal. Itt Fleischer Michel, a takács cég atyamestere és betűvető a Kigelbaum und Kigelräume című szász nyelvű brosúrájában leírja, hogy 1817-ben a várostáblán aranybetűvel kiírt Kigelmaister (tekebajnok) az évben a legtöbbet ütő Joan Konnert volt a Bayergassai Grosshausse-ból.
A fürdők bérlőinek megengedték, hogy a söntésben a sakkon kívül a tekejátékot is bevezessék. A kocsmárosok is egyre nagyobb érdeklődést tanúsítottak a tekézés iránt, s hogy a törzsvendégeket megtartsák, befedték a tekepályákat, így azokat télen is lehetett használni. Ezek a pályák még mindig házon kívül álltak. Ahol nem volt elég hely tekepálya építésére, ott honosodott meg a lengőteke.
Az aszfaltpályás tekézést, amely nálunk mint versenysport honosult meg, német munkások ismertették meg magyar társaikkal. Míg a népi „kuglizás” inkább a falvakban hódított magának teret, addig a tekesport a városi egyesületekben eresztett gyökeret. 1934. június 17-én a magyar tekézés képviselői (az Előre, a BSZKRT, a Nagytétényi Hungária és a Pesterzsébeti Petőfi) megalakítják a Keleti pályaudvarnál lévő Park szállóban a Magyar Tekézők Szövetségét (MATESZ), és egyben megalakul a Budapesti Tekézők Szövetsége is. Az országos szövetség első elnöke Somogyi Béla lett. A szabályokat az osztrákoktól vettük át. Ekkorra már kialakul (nagyjából) a bábuk formája, a golyó- és a pálya mérete. Budapesten csak egyetlen szabványos kettes versenypálya volt a Westend kávéház pincéjében. A szövetség megalakulása után rohamosan szaporodni kezdtek a pályák, ezzel együtt a csapatok is. Hamarosan a Park szálló szuterénjében, a MÁVAG, a BSZKRT sporttelepén, továbbá a Kőbányai Kaszinóban épült kettes versenypálya. Vidéken különösen a szegedi tekézőknél nyilvánult meg nagyobb aktivitás, akik a MATESZ megalakulása után két héttel létrehozták a Dél-magyarországi Alszövetséget.
A sportág magyarországi fejlődése A magyar szövetség 1935-ben csatlakozott az IBA-hoz. Az 1936-os berlini olimpia előtt, 1934-ben egy nemzetközi tornán a Radócz Mihály, Ray István, Hullám Lőrinc, Podzerka Dezső és Vecsernyés Ferenc összetételű férfi csapatunk – nagy meglepetésre – a 3. helyet szerezte meg. A csapatverseny során a 100 telit négy pályán dobta le valamennyi induló. Az egyéni versenyben 200 telit dobtak 8 pályán. A napi versenyeket 8–10 ezer ember szurkolta végig a Deutschlandhalle stadionjában épített 36 tekepályán, a döntőket 15–18 ezer néző szurkolta végig. A férfiak egyéni-, páros- és csapat-, a hölgyek egyéni- és csapatversenyt vívtak a végső győzelmekért a fa alapra öntött aszfalt pályákon. Az 1940-ben Helsinkibe tervezett olimpiára épített csarnokban a 16 pálya felett már elektromos kijelzők voltak, de a II. világháború miatt ezt az olimpiát már nem rendezték meg.