A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium a főváros egyik nagy múltú, híres középiskolája. Józsefvárosban, a Horánszky utca 11. szám alatt található.Oktatási nevelési intézmény Józsefváros honlapján

Története Az intézményt Pest szabad királyi város törvényhatósága alapította, s működését az 1871/1872-es tanévtől kezdte meg. Hivatalos elnevezése szerint az idők során volt alreáltanoda, főreáltanoda, főreáliskola, reálgimnázium, gimnázium és általános gimnázium is. Az iskola helye a magyar oktatás rendszerében alapításától mindmáig: középiskola, iskolatípusa 1871–1935 között reáliskola, 1935-től gimnázium.

Épülete 1873-1874-ben épült, tervezője Diescher József volt.https://pestbuda.hu/cikk/20191226_filepko_dominik_egy_meltatlanul_elfeledett_epitesz_nyomaban_145_eve_halt_meg_diescher_jozsef

Az intézményből vált ki 1907-ben a X. kerületi Állami Főgimnázium, a mai Szent László Gimnázium.

A gimnázium mai nevét fennállásának 50. évfordulóján, 1921-ben vette fel.

Ez volt az egykori Józsefvárosi Reálgimnázium, ahová A Pál utcai fiúk című regény vörösingesei is jártak.

2023. szeptember 1-én a gimnázium tanárai nyilatkozatot tettek közzé, amiben kijelentették, hogy „minden külső kényszer ellenére megőrizzük iskolánkat olyannak, amilyennek megismertük és megszerettük.

Híres diákjai A műszaki tudományok terén Jendrassik György Mihály Dénes Pfeifer Ignác Régi-Rerrich Béla Ulbrich Hugó

Az orvostudományban Hangody László Jendrassik Loránd Schaffer Károly

A szépirodalomban Gábor Andor Harsányi Kálmán Hidas Antal Karinthy Frigyes

Más művészetek terén

A sport terén

Híres tanárai

Jegyzetek

Források https://vmgsuli.hu/index.php?lang=en Kategória:Budapest középiskolái Kategória:Budapest VIII. kerületének oktatási intézményei Kategória:Az 1870-es években alapított oktatási intézmények