bélyegkép|300px|Színes gyapjúfonalak Ecuadorból A textilanyagok színtartóságán a színes textilanyag színének viselkedését kell érteni a különböző vegyi és mechanikai hatásokkal, továbbá a napfénnyel szemben. A színtartóságot alapvetően két szempont szerint lehet megítélni: egyrészt aszerint, hogy az anyag eredeti színe hogyan, milyen mértékben változik meg, másrészt abból a szempontból, hogy milyen mértékben színez el egy másik anyagot. Nyilvánvalóan az az előnyös, ha az anyag színe nem változik meg észrevehetően, és ha mosás vagy más kezelés során róla a színezékSzínezéken a textilipar azokat a vegyületeket érti, amelyek a szálasanyagokat teljes keresztmetszetükben átszínezik, azaz nem csak a felületükön tapadnak meg, mint a festékek. nem kerül át a vele érintkező másik anyagra.

A színes textiltermékek minőségét alapvetően befolyásolja azok színtartósága. Ez az egyik legfontosabb olyan tulajdonságuk, amelynek alapján a felhasználó megítéli a termék használhatóságát.

A színtartóság fizikai és kémiai alapjai A textilanyag színezését a színezőanyag (színezék) vizes oldatában végzik, amelyben a technológiától függően még egyéb adalékokat (segédanyagokat) is feloldanak. Az oldatban a színezék viszonylag kis koncentrációban van jelen, de a színezési folyamatban ez a szálasanyagon koncentrálódik. A színezékek a szálasanyaghoz különbözőképpen kötődhetnek:

Az ionos kötésű színezékek savas (anionos), illetve bázikus (kationos) jellegűek lehetnek. Ilyen kötés keletkezése során elsősorban a színezék és a szálasanyag ellentétes töltésű atomcsoportjai közötti kölcsönhatás játszik szerepet. A kovalens, vagyis kémiai kötésű vegyületekben nincsenek különálló ionok, hanem olyan elektronok biztosítják a molekula összetartását, amelyek egyidejűleg két atomhoz tartoznak. Így kötődnek a reaktív színezékek, amelyekben a reaktív csoport létesít kötést a szálasanyag hidroxilcsoportjaival. Nem kémiai reakcióban kötődik a színezékek nagy része, pl. a diszperziós színezékek. Ezeknél a színező fürdőben a diszpergált (eloszlatott) részecskék mellett csekély számban meglévő oldott részecskék folyamatosan hatolnak be a szálasanyag amorf részeibe és ott a van der Waals-erőkkel megkötődnek. A direkt színezékek nagy molekulájú, anionos vegyületek, amelyek a cellulóz alapú szálasanyagokat elektrolitot tartalmazó oldatban „közvetlenül” színezik (innen származik az elnevezésük is).

A színezékkötődés mértéke az adott színezék és a szál anyaga között végbemenő kémiai és fizikai folyamatoktól függ. Ez a magyarázata annak, hogy a színezési művelet lefolyása – mind a kémiai, mind a fizikai hatásokat illetően – alapvetően befolyásolja a színezés eredményét és annak minőségét.

Szoros összefüggés van a színezék kémiai szerkezete és színtartósága között. Még az azonos csoportba tartozó színezékek között is vannak kisebb-nagyobb különbségek, amik hatással vannak a színtartóságra. Emellett a színtartóság nem is minden esetben függ közvetlenül a színezéktől, hanem befolyásolja a színezék és a szálasanyag kölcsönhatása, az alkalmazott technológia, a színezék koncentrációja is. A fényállóság például nagyobb színezékkoncentráció (sötétebb szín) esetében jobb, a mosásállóság és a dörzsállóság pedig esetenként rosszabb lehet. A nedves színtartóságokat (mosásállóság, izzadságállóság) a színezékmolekula szerkezete mellett a mérete, valamint az határozza meg, hogy hány atomcsoportja biztosítja az oldhatóságát. Ezért utánkezelésekkel növelhetik a molekulák méretét, bár ez csak bizonyos határig lehetséges, mert a túlzott mennyiségű utánkezelő szer viszont a dörzsállóságot rontja. A fénnyel szembeni ellenálló képesség (fényállóság) mértéke azon múlik, hogy az ibolyántúli (UV) sugarak által okozott kémiai reakciók (oxidáció, redukció) milyen hatást gyakorolnak a színezékmolekulákra. A fényérzékeny anyagok fény hatására bekövetkező bomlását megfelelő adalékanyagokkal lehet fékezni vagy gátolni, ill. egyes fényérzékeny komponenseket azonos célú, de kémiailag módosított, kevésbé fényérzékeny anyagra lehet kicserélni.

A szálasanyag és a színezék kölcsönhatása mellett nagy jelentősége van a színezést megelőző műveleteknek, a színtartóságra gyakorolt hatásuknak is. A fonás ill. kelmeképzés során kenőanyagokat (olajat, paraffint, íranyagot) visznek fel a szálakra, amelyek gátolnák a színezék kötődését, ezért ezeket a színezés előtt el kell távolítani. Erre szolgál a színezést megelőző előkészítő műveletek során az írtelenítés, pamutanyagoknál a lúgos főzés, egyéb nyersanyag-összetételű anyagoknál a mosószeres mosás.

A jó színtartóság alapfeltételei A színezékgyárak a különböző nyersanyagú szálasanyagok széles skálájának színezésére több ezer különböző típusú színezéket fejlesztettek ki. Ezek előállításánál számos alapkövetelményt kell figyelembe venni, mint például a színezékkel elérhető színintenzitást, a vízoldhatóságot, a szálasanyaghoz való kötődést, az elérhető színtartóságot, azt a követelményt, hogy a színezék nem lehet egészségkárosító vagy mérgező, környezetbarátnak kell lennie stb. A sokféle színezék közül a felhasználónak azt kell kiválasztania, ami az adott textilanyag és annak felhasználása szempontjából optimális. Ha például fürdőruha anyagáról van szó, ott a vízállóság, a klóros vízzel szembeni ellenállás, a tengervízállóság és a fényállóság követelménye áll az első helyen, ha viszont alkalmi ruha anyagát készítik, akkor a dörzsállóság, a fényállóság, a mosás- vagy vegytisztítás-állóság lehet a legfontosabb.

A gyakorlatban mindig ismerni kell, hogy melyik típusú színezéktől mi várható el a színezékkötődés mértékét és ezzel összefüggésben a színtartóságot illetően. Emellett azonban rendkívül nagy fontossága van annak is, hogy azokat a technológiai folyamatokat, amelyek a színezéknek a szálasanyagon való megkötését biztosítják, maradéktalanul betartsák. Mivel a színezéknek időre van szüksége ahhoz, hogy a megkötést előidéző kémiai reakciók tökéletesen lejátszódjanak, az előírt technológiai idők betartása nagyon lényeges. Ugyanilyen fontos a folyamatokhoz szükséges hőmérséklet, a felmelegítés sebességének, a megfelelő hőmérsékleten való tartás idejének, illetve a lehűtés optimális sebességének a biztosítása, valamint a színezék megkötését biztosító reakcióhoz előírt adalékanyagok pontos adagolása. A színezéshez megfelelő minőségű (lágyított, meghatározott fémiontól mentes, közel semleges pH-értékű) vizet kell használni. Ha a színezés végén nem hatékony az öblítés, akkor a meg nem kötött színezék megmarad a szálak felületén és ez az összes színtartósági értéket hátrányosan befolyásolja.

A jó színtartóság elérésének előfeltételei tehát

a kelme megfelelő előkészítése (a színezést megelőző technológiai műveletek helyes végrehajtása), a követelményeknek megfelelő színezéktípus kiválasztása és az adott szálasanyagnak és színezéknek megfelelő, előírt technológia maradéktalan betartása, beleértve az öblítéseket is.

A színezéseknek különböző hatásokkal szemben kell ellenállónak lennie. Ezek a hatások bekövetkezhetnek a textilanyag előállítása során és a későbbi felhasználás során egyaránt.

A színtartóság vizsgálata A színtartóság kifejezésére meghatározható mérőszámok általában erősen függnek a vizsgálat lefolytatásának körülményeitől és az alkalmazott eszközöktől, ezért ezeket nemzetközi (általában ISO, az Európai Unió által elfogadott szabvány esetében EN ISO, Magyarországon is elfogadott nemzetközi szabvány esetében MSZ EN ISO) vagy nemzeti (pl. az USA-ban az AATCC) szabványokban rögzítik. Emellett egyes megrendelők speciális körülményeket illetve követelményeket is előírhatnak.

A vizsgálatok során a színtartóságnak kétféle fajtáját értékelik:

a szín megváltozásának (fakulásának) mértékét, valamint azt, hogy a kísérő textilanyagot milyen mértékben színezi el („fogja meg”) a kezelés során.

bélyegkép|350px| Szürke skála a színváltozás és a lefogás értékeléséhez

A változásokat általában 1-től 5-ig terjedő skálán lehet értékelni, ahol 5-ös a legjobb (nincs fakulás ill. elszíneződés) és 1-es a legrosszabb eredmény (legnagyobb mértékű fakulás illetve nagyon erős elszíneződés a másik anyagon). Kivételt a fényállóság jelent, ahol 8-as jelenti a legjobb eredményt. Az értékeléshez úgynevezett szürke skálát használnak. A színváltozás értékeléséhez használt skálán az öt fokozatnak megfelelően öt olyan ablak van, amelyen az egyik mintafél mindig azonos szürke színminta, a másik a vonatkozó fakulási mértéket kifejező világosabb szürke. A lefogás értékeléséhez egy másik szürke skála tartozik: ennél az öt fokozatnak megfelelő öt ablakban a fele mindig fehér, a másik fele a fokozatnak megfelelő, egyre sötétebb árnyalatú szürke. Ez utóbbi értékelésnél a vizsgált anyaghoz tartozó kísérőszövet elszíneződését hasonlítják a skála fokozataihoz. Mindkét esetben használják a közbenső fokozatok jelölését is, eszerint pl. „3-4” azt jelenti, hogy a változás a 3-asnál jobb, de a 4-esnél rosszabb fokozatúnak minősíthető. A fényállóság vizsgálatához hasonló elven alapuló 8 fokozatú kék skálát használnak. Az értékelés kétségtelenül némileg szubjektív, és mindegyik esetben meglehetősen nagy gyakorlatot igényel.

A másik anyag elszíneződése („lefogás”) oly módon vizsgálható, hogy a vizsgált színes textilanyagból kivágott mintadarab két oldalára egy-egy fehér színű, de más-más anyagú kelmedarabot varrnak. A kísérő kelmék nyersanyagát a szabványok rögzítik. Az egyik kísérő kelme nyersanyaga mindig a vizsgálandó próbadarabéval azonos, a másik pedig általában ahhoz képest eltérő tulajdonságú anyag. Ha például pamutkelme mosással szembeni színtartóságát vizsgálják, akkor ennek egyik oldalára ugyancsak pamutból készült fehérített kelmét, másik oldalára pedig ugyancsak fehér gyapjú- vagy viszkózkelmét kell varrni. Ha poliészterkelmét vizsgálnak, akkor az egyik oldalra poliészter-, a másik oldalra gyapjú-, pamut-, vagy viszkózkelmét varrnak. A kísérőszövet nyersanyagának kiválasztása attól függ, hogy milyen mosószerrel és milyen hőmérsékleten végzik a vizsgálatot, a szabvány ezt pontosan előírja. Ha szálkeverékből készült a termék, akkor a lefogás értékét a kísérőszövet anyagaira vonatkozólag külön-külön kell megadni (pl. „pamutra x, gyapjúra y”). Az értékelést törtszám formájában adják meg: pl. „3/4-5/2” azt jelenti, hogy a fakulás 3-as (közepes), a lefogás pedig a vizsgált kelmével azonos anyagú kísérőszövetre 4-es és 5-ös közé esik (elég jó), az ellentétes tulajdonságú kísérőszövetre pedig 2-es (gyenge).

A lefogás vizsgálatára elterjedt olyan speciális tesztszövet használata, amely hat különböző nyersanyagú csíkból áll. Ezeken megmutatkozik, hogy a színezék lefogása a különböző anyagokon milyen mértékű.

A fentebb említettek csupán kis részét jelentik a színtartósági vizsgálatok sokaságának. Mintegy 70 nemzetközi szabvány vonatkozik a különféle színtartóságok vizsgálatára, amelyek az MSZ EN 20105, illetve az MSZ EN ISO 105 sorozatba tartoznak.

Itt meg kell azonban jegyezni, hogy a szabványok alkalmazása csak akkor kötelező, ha ezt jogszabály írja elő. Minthogy azonban a szabványok tudományos eredményeken és gyakorlati tapasztalatokon alapulnak és a nemzetközi szabványokat széles körű nemzetközi teszteléseket követően adják ki, célszerű, ha ezek alkalmazását – és köztük a textilanyagok színtartósági vizsgálataira vonatkozókat is – a szállítási szerződésekben, pályázati kiírásokban előírják. A nagy áruházláncok esetében ez általános gyakorlat is beszállítóikkal szemben.

A leggyakrabban alkalmazott színtartósági vizsgálatok:

Nedves színtartóságok