Molnár-Sáska Ildikó (Budapest, 1977. február 16. –) magyar bajnok labdarúgó, jobbhátvéd, kétszeres magyar bajnok futsaljátékos. Jelenleg a TFSE futsaljátékosa. A budapesti Szent István Gimnázium matematika-, fizika-, informatikatanára.
Pályafutása Tagja volt 2001–02-ben az MTK NB II-es bajnokcsapatának. Az élvonalban 2003–04-ben ezüstérmes, a következő idényben bajnok lett az együttessel. 2005-ben a magyar kupát is megnyerte a csapattal. 2005 nyarán a Ferencvároshoz igazolt, ahol csak a Fradi első hivatalos mérkőzésen lépett pályára. Azóta a futsalbajnokságban szerepel, ahol két bajnoki címet ért el az Univerzum NFC színeiben. 2010-től a Galaxis NFE, majd 2013-tól a BME Futsal Club játékosa.
2013. október 13-án az Astra–BME-Galaxis futsal bajnoki mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett. A találkozó vége előtt 3 perccel Bernáth Csilla (Astra) vállal az arcának ütközött, melynek következtében Molnár-Sáska Ildikó a földre esett. Az ütközés következtében arc- és orrcsonttörést szenvedett.Öt fémlappal rakták rendbe a futsalos arcátEgy hónapra eltiltották az arctörő futsalnőt
Sikerei, díjai Labdarúgás Magyar bajnokság bajnok: 2004–05 2.: 2003–04 Magyar kupa győztes: 2005 NB II bajnok: 2001–02 Futsal Magyar bajnokság bajnok: 2005-06, 2007-08 2.: 2006-07, 2008-09 3.: 2004-05 NB II bajnok: 2009-10
Jegyzetek
Források
Zsiga László: Ők 929-en. FTC Labdarúgó Zrt, Budapest. 150. o.
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar női labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az MTK női labdarúgói Kategória:A Ferencváros női labdarúgói