Vukovich Gabriella (Budapest, 1954. november 25. –) magyar jogász, demográfus, 2010 és 2023 között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke. Édesapja Vukovich György, aki 1990 és 1995 között volt a KSH elnöke.

Pályafutása Végzettségei 1976–1981 - jogi doktori diploma Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar 1984–1985 demográfus vizsga - KSH Népességtudományi Kutatóintézet 1997 Európai ügyek diplomája - Ecole Nationale d’Administration, Párizs, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumával együttműködve

Idegennyelv-ismerete: angol, francia, német.

Munkahelyei 1983-tól 1988-ig a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének tudományos munkatárs volt. 1988-tól egy éven át Genfben az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának demográfus szakértőjeként dolgozott. 1990-től 1994-ig KSH Népesedési főosztályának Népmozgalmi osztályán osztályát vezette. 1994–1995 között az ENSZ Titkárságán, New Yorkban népesedés- és fejlődésszakértő. 1996-tól ismét a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott, a Népszámlálási főosztály főosztályvezetőjeként 1998-ig. 1998–2004 között a KSH elnökhelyettese. Ezután 2010-ig a DEMO-STAT Társadalomtudományi, Demográfiai Szakértő Iroda vezetője volt. 2010. június 11-től hat évre a Központi Statisztikai Hivatal elnökévé nevezték ki, melyet 2016. június 11-i hatállyal, újabb 6 éves időtartamra meghosszabbítottak.

Fontosabb szakmai tisztségei, címei Bizottságokban 1996–1998 A 2000 körül tartott népszámlálások nemzetközi ajánlásait kidolgozó közös ENSZ és Európai Unió szakmai bizottságok, munkacsoportok tagja 1996–2002 Az Európai Tanács Népesedési Bizottságának, valamint az etnikai kisebbségek helyzetével, a demográfiai öregedéssel, az időskorúak helyzetével foglalkozó szakmai albizottságainak tagja 1998 Az ENSZ Európai Népesedési Konferenciájának elnöke 1998–2004 Az ENSZ „Generations and Gender” (Generációk és társadalmi nemek) kutatási programja irányító testületének tagja 1999 Az ENSZ Közgyűlés 21. rendkívüli ülésszakának alelnöke és rapportőre, New York Az ENSZ Népesedés és Fejlődés Bizottság alelnöke, New York 2002–2003 Az Eurostat (az Európai Unió statisztikai hivatala) „Az európai társadalomstatisztika jövője” című Task Force tagja a csatlakozó országok képviselőjeként 2003–2004 A Siena Group on Social Statistics (a társadalomstatisztika fejlesztésére az ENSZ égisze alatt létrehozott szakmai csoport) irányító testületének tagja 2004 A Európai Népesedési Fórum Tanácsadó Testületének tagja 2004-2009 A Budapesti Műszaki Egyetem társadalomstatisztika és demográfia oktatója 2011-től A Budapesti Gazdasági Főiskola Tanácsadó Testületének tagja 2012-től Az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöke 2013-tól Címzetes egyetemi tanár (Miskolci Egyetem) 2014-től az ENSZ Statisztikai Bizottságának alelnöke, ügyvezető elnöke 2014 Nyugat-magyarországi Egyetemért Emlékérem (Pro Universitate Hungariae Occidentalis) kitüntetés 2015-től az ENSZ 2015 – 2030 közötti Fenntartható Fejlődési Céljainak monitorozására alakult partnerségi, koordinációs és fejlesztési stratégiai csoportjának társelnöke 2015 Tiszteletbeli doktori „Doctor honoris causa” cím (Miskolci Egyetem) Folyóiratoknál 1994–2000 A Statistical Journal című folyóirat (ENSZ Európai Gazdasági Bizottság) szerkesztő bizottságának tagja 1998–2004 A Statisztikai Szemle című folyóirat szerkesztő bizottságának tagja Társaságban A Magyar Statisztikai Társaság választmányának tagja és a társaság Társadalomstatisztikai Szakosztálya elnökségének tagja volt.

Művei A népesedéspolitika tartalma, jellege, céljai, eszközei, hatékonysága. Nyugat-európai tapasztalatok; KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Bp., 1983 (Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének kutatási jelentései) Hablicsek László–Monigl István–Vukovich Gabriella: A magyarországi népességfejlődés keretei és jövőbeni lehetséges irányai, 1880-2050; KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Bp., 1985 (Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének kutatási jelentései) Oktatás, szabályozás, szelektivitás; közrem. Kovács János, Malatinszky Istvánné, Gidai Erzsébet, Vukovich Gabriella; MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Bp., 1987 (Tanulmányok a gazdaság irányításáról és szervezetéről) Czibulka Zoltán – Vukovich Gabriella: Mikrocenzus, 1996 - Főbb eredmények (Budapest, Központi Statisztikai Hivatal)Adatok a Mikrocenzus, 1996 kötetrőlA Mikrocenzus 1996 (worldcat.org) Bod Péter Ákos–Mellár Tamás–Vukovich Gabriella: Fehér könyv. Magyarország állapotáról; Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, Bp., 2006

Tanulmányai Főbb népesedési folyamatok (2002) Népesedési folyamataink uniós összehasonlításban (2004)Kolosi Tamás–Tóth István György–Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2004 - TÁRKI, Budapest, 121–136. oldal Az elvált apák helyzetének néhány aspektusa (2006) Flexicurity: rugalmasság és biztonság a munkaerőpiacon - Nonprofit Monitor, 2009, 2. szám, 18-37. oldal (echosurvey.hu)

Díjai

A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje (2023)

Jegyzetek

Források

Dr. Vukovich Gabriella Tanulmányok (premier.mtv.hu) Curriculum Vitae - Dr. Gabriella Vukovich (Eurostat) Vukovich Gabriella műveinek listája A KSH elnökének közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek

További információk InfoRádió - Aréna - Vukovich Gabriella, 1. rész (2013. március 28.) „A 2011. évi népszámlálás végleges adatai” címmel 2013. március 28-án a KSH sajtótájékoztatót tartott Vukovich Gabriella előadása: Az előzetes adatoknak is robusztusnak kell lenniük (2012. május 15-én az Állami Számvevőszék „Államadósság és Gazdasági Növekedés" című konferenciáján) Vukovich Gabriella, a KSH elnöke - a teljes interjú (MR1, Történet hangszerelve, 2010. július 4.) Vukovich Gabriella váltja a lemondott Belyó Pált a KSH élén (2010. június 11.) Vukovich Gabriella (csaladhalo.hu) Cikkek - róla - a HVG-ben Polgárok a hitelplafon fölött - nyilatkozat és fénykép (Népszabadság, 2005. december 2.) Az Idősügyi Tanács tagja (fénykép)

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar demográfusok Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar statisztikusok Kategória:Magyar nők Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei