Guttman Mihály (Petrozsény, 1926. július 21. – 2013. május 20.) zenetanár, karnagy, zenepedagógus, az erdélyi magyar kórusmozgalom kiemelkedő egyénisége.

Élete Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd az aradi katolikus gimnáziumban fejezte be. Kolozsvárott végezte el a konzervatóriumot, emellett a Bolyai Tudományegyetem geológia-csillagászattan szakán is diplomát szerzett.

1950-58 között a kolozsvári zeneiskola intézményalapító igazgatója volt, 1959-75 között a Kolozsvári Állami Filharmónia művészeti titkári teendőit látta el. 1986-os nyugdíjazásáig kamarazenét tanított a zeneiskolában, kórust és zenekart vezetett, sokszor vezényelte a Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarát. A kommunista diktatúra 1989-es bukása után újraalapította a Romániai Magyar Dalosszövetséget, amelynek haláláig tiszteletbeli elnöke volt. Munkásságát számos romániai és magyarországi kitüntetéssel ismerték el. 2008-ban hiánypótló kiadványt adott ki Romániai magyar zeneszerzők címmel.

Források Elhunyt Guttman Mihály Gyászjelentés, Szabadság, 2013. május 21. Online hozzáférés Kőrössy Andrea: „Zenei anyanyelvünk a népdaléneklés” – beszélgetés Guttmann Mihály karvezetővel, Krónika, 2011. november 25. Online hozzáférés

Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar karnagyok Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:Kolozsváriak Kategória:Petrozsényiek