Gróf Teleki Ádám (Kolozsvár, 1900. november 24. – Marosvásárhely, 1972. január 8.) erdélyi magyar agrármérnök, mezőgazdasági szakíró, szerkesztő; többszörös politikai elítélt, első alkalommal a Márton Áron-perben (1950) 15 év kényszermunkára ítélték.

Életútja, munkássága

Középiskolai tanulmányait Kolozsváron, a Református kollégiumban végezte, ugyanott, a Református Theologián szerzett lelkészi képesítést, majd a Mezőgazdasági Akadémián agrármérnöki diplomát. Marosújvári birtokán gazdálkodott. Az OMP jelöltjeként a román parlamentben képviselő volt. Megszervezte az Országos Magyar Ipartestületet, amelynek egy ideig elnöke. Ugyancsak vezető tisztségeket töltött be az Erdélyi református egyházkerületben, az EME és az EMKE keretében, 1938–40 között a Romániai Magyar Népközösségben.

Baráti szálak fűzték a kor számos erdélyi írójához, művészéhez (Kuncz Aladár, Krenner Miklós, Nagy Imre), akiket anyagiakkal is támogatott. A Hitelt létrehozó fiatal erdélyi értelmiségi csoporthoz tartozott, a folyóiratban tanulmánya is jelent meg. Emellett 1936–42 között az Erdélyi Gazda főszerkesztője; itt közölte gazdasági cikkeit, az Ellenzékben pedig néhány vezércikket. Török Bálinttal társszerkesztőként jegyezte 1938–40 között az Erdélyi Gazda Naptárát és 1937-ben a Gazdák zsebnaptárát.

1945 után, mivel birtokait kisajátították, Marosvásárhelyen élt. 1950-ben letartóztatták és a Márton Áron-perben hazaárulás vádjával 15 év kényszermunkára ítélték. Egyéni kegyelemmel 1956-ban szabadult. 1961-ben újra letartóztatták és „irredenta lázítás, valamint tiltott könyvek tartása” vádjával ítélték el. Ekkor az 1964-es kegyelmi törvény alapján szabadult.

Lakatos István kolozsvári szociáldemokrata politikus visszaemlékezésehttps://adatbank.ro/html/alcim_dok705.doc. nyomán a Márton Áron-perben a következőket válaszolta Teleki Ádám az ellene felhozott koholt vádakra:

Jegyzetek

Források

További információk Ötven éve tartóztatták le Márton Áront. Székelyföld, 1996/6. 41–76. Bárdi Nándor: A romániai magyarság kisebbségpolitikai stratégiái a két világháború között. Regio, 1997/2. Pál-Antal Sándor: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Marosvásárhely, 2006. 168–169.

Kategória:Magyar agrármérnökök Kategória:Romániai magyar parlamenti képviselők Kategória:Kolozsváriak Kategória:Romániai magyar mérnökök Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek Kategória:A kommunizmus üldözöttjei Romániában Kategória:Magyar politikai foglyok Romániában Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek