A 2003-as Fiatal Táncosok Eurovíziója volt a tizedik Fiatal Táncosok Eurovíziója, melyet Hollandia fővárosában, Amszterdamban rendeztek meg. A pontos helyszín a Stadsschouwburg volt. Az elődöntőre 2003. június 29-én, a döntőre 2003. július 4-én került sor. Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellenben itt nem az előző évi győztes rendez, hanem pályázni kell a rendezés jogára. A 2001-es verseny a lengyel David és Marcin Kupiński győzelmével zárult, akik „Brothers” című táncukat adták elő az Egyesült Királyság fővárosában, Londonban.

A helyszín és a verseny A verseny pontos helyszíne a holland fővárosban, Amszterdamban található Stadsschouwburg volt.

230px|link=bélyegkép|right|270px|A verseny helyszíne, a Stadsschouwburg

A 2003-as évre új szavazási rendszert dolgoztak ki. Az öttagú szakmai zsűri a döntőben két kategóriában díjazta a versenyzőket: klasszikus tánc és modern tánc kategóriában két győztest hirdettek ki. Egy fiatalokból álló zsűri a zsűri választása kategóriában pedig különdíjat ítélt oda egy ország versenyzőjének.

A résztvevők Örményország a harmadik ország lett Kanada és Bulgária után, mely debütálásakor nem volt tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának. (A szervezethez 2005-ben csatlakozott.) Rajta kívül Románia is ebben az évben küldte első indulóját.

Visszalépett azonban a versenytől Ausztria, Írország és Németország. Így összesen tizenhét ország vett részt.

A szakmai zsűri tíz országot juttatott tovább a döntőbe, így hét ország esett ki az első fordulóban.

Zsűri Ebben az évben először a szakmai zsűri mellett egy fiatal táncosokból álló zsűri is pontozta a versenyzőket.

Szakmai zsűri Vlagyimir Vasziljev (Zsűrielnök) Susanne Linke Paola Cantalupo Derrick Brown Liz Imperio

Fiatalokból álló zsűri Alexander de Bruijn Daisy Massing Carola Westdijk Eva von G. Siakola J.

Elődöntő Az elődöntőt 2003. június 29-én rendezték meg tizenhét ország részvételével. Az öttagú szakmai zsűri szavazatai alapján 10 ország jutott tovább a döntőbe.

# Ország Táncos Tánc Koreográfus Helyezés Pontszám Belgium Sébastien Tassin Ciprus Natalía Kríku Csehország Monika Hejduková és Viktor Konvalinka „The Twilight of Innocence” Kodel és Vágnerová 5. 764 Egyesült Királyság Kate Lyons „The Find” Észtország Marija Szeleckaja „Swan Lake” M. Petipa 7. 750 Finnország Tiina Myllymäki „Paquita” Makarova és M. Petipa 6. 751 Görögország Elenina Nikoláu „Paquita” M. Petipa 10. 641 Hollandia Joeri Dubbe „Perfect Skin” E. Wubbe 9. 668 Lengyelország Jakub Gręda Lettország Linda Siliņa „La Primavera” I. Lapsina 8. 720 Norvégia Caroline Roca Örményország Avetik Karapetjan Románia Ovidiu Matei Iancu „Swan Lake” M. Petipa 3. 835 Svájc Sarah-Jane Brodbeck „Don Quixote” M. Petipa 4. 784 Svédország Kristina Oom és Sebastian Michanek „Light Beings” Mats Ek 2. 866 Szlovénia Anže Škrube Ukrajna Zserlin Ndugyi „Le Corsaire” M. Petipa 1. 885

Döntő A döntőt 2003. július 4-én rendezték meg tíz ország részvételével. A végső döntést az öttagú szakmai zsűri hozta meg.

# Ország Táncos Tánc Koreográfus Helyezés Pontszám 01 Finnország Tiina Myllymäki „Paquita” Makarova és M. Petipa 9. 745 02 Románia Ovidiu Matei Iancu „Swan Lake” M. Petipa 3. 891 03 Csehország Monika Hejduková és Viktor Konvalinka „The Twilight of Innocence” Kodel és Vágnerová 4. 856 04 Lettország Linda Siliņa „La Primavera” I. Lapsina 8. 777 05 Görögország Elenina Nikoláu „Paquita” M. Petipa 10. 716 06 Észtország Marija Szeleckaja „Swan Lake” M. Petipa 5. 800 07 Ukrajna Zserlin Ndugyi „Le Corsaire” M. Petipa 1. 938 08 Svédország Kristina Oom és Sebastian Michanek „Light Beings” Mats Ek 2. 907 09 Svájc Sarah-Jane Brodbeck „Don Quixote” M. Petipa 6. 793 10 Hollandia Joeri Dubbe „Perfect Skin” E. Wubbe 7. 781

Díjazottak Klasszikus tánc: Ukrajna – Zserlin Ndugyi Modern tánc: Svédország – Kristina Oom és Sebastian Michanek

A zsűri különdíját a cseh Monika Hejduková és Viktor Konvalinka nyerte el.

Közvetítő országok – TVP 2 (élőben)

Zene

Térkép 600px|középre|bélyegkép|

Források 2003-as verseny adatlapja a youngdancers.tv-n

További információk Fiatal Táncosok Eurovíziója – Hivatalos honlap

2003 Eurovizio