Eperjessy Kálmán (Erzsébetváros, 1893. február 11. – Szeged/Budapest, 1976. november 15.Gyászjelentése) magyar történész, levéltáros, főiskolai tanár.
Életpályája Szülei Eperjesi Ferenc (1863–1912)Édesapja gyászjelentése és erzsébetvárosi Papp Rebeka.Névpont.hu Édesapja székely, édesanyja örmény származású volt. 1911-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-latin szakán végezte el; 1920-ban diplomázott Eötvös-kollégistaként. A latin mellett tudott németül, románul, szerbül, franciául és olaszul. 1914–1918 között az első világháborúban szolgált katonaként; 1915-ben kadét volt Budapesten és Piliscsabán, 1916-ban Volhiniában szolgált, 1918-ban Budapestre tért vissza. 1920-ban a makói állami gimnázium tanára lett; két éven át József Attila osztályfőnöke volt. 1922-ben doktorált. 1927–1928 között a bécsi levéltár kutatója volt. 1928–1958 között a Szegedi Tanárképző Főiskola történelemtanára, 1945–1949 között a főiskola igazgatója is volt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a főiskola forradalmi bizottság elnöke volt. 1957-ben nyugdíjba vonult.
Tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak, az Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottságnak, a Dugonics Társaságnak, a Dél-alföldi Történelmi Társulatnak.
Magánélete 1920. március 25-én házasságot kötött Bittó Ilonával (1900–1955). Két gyermekük született; Nóra (1921–1964) és Dr. Eperjessy Géza (1926–1998) makói történelemtanár.
Szerkesztései A Csanádvármegyei Könyvtár szerkesztője (I.–XLIV. kötet, 1925–1948)
Művei A bökényi őstelepről. (A Makói Állami Reálgimnázium Értesítője (1925)) Kopáncs-pusztai éremlelet (1926) A Maros szabályozása Makónál (1927) Kézirati térképek Magyarországról a bécsi levéltárakban (1928) A bécsi Hadilevéltár magyar vonatkozású térképei (1929) Politikai és gazdasági elemek a Maros folyó történetében (1933) Történelemtudomány és történelemtanítás (1934) Várostörténet az utcanevekben (1937) Településtörténetünk időszerű kérdései (1938) A magyar falu településtörténete (1940) A Délvidék magyarsága (1942) Az alföldi város (1945) Csongrád megye helytörténeti kutatásának feladatai. Útmutató a megye helytörténeti kutatásához (1955) A helynév a várostörténetben (1956) Találkozásom Móra Ferenccel, a régésszel (1957) A magyar falu története (1965) Csanád megye az első katonai felvétel (1782-1785) idején (1971) Városaink múltja és jelene (1971) József Attila makói diákévei (1975) Írások a régi Makóról (1984) Politikai és gazdasági elemek a Maros folyó történetében (1993)
Kitüntetései Ezüst katonai Érdemérem Bronz katonai Érdemérem Ezüst Vitézségi Érem II. osztálya Károly Csapatkereszt Szocialista Munkáért (1955)
Emlékezete 2014. december 19-én Makón, a Csanád Vezér tér 6. alatt emléktáblát avattak tiszteletére.Forgó Géza - Mendei Árpád: Emlékjelen és emléktáblák Makón. Makó, 2019.
Jegyzetek
Források [ Magyar életrajzi lexikon] Eperjessy Kálmán Makó Híradó Névpont.hu
Kategória:Eötvös-kollégisták Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar levéltárosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szegediek Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek Kategória:Makóiak Kategória:Erzsébetvárosiak