Sven Bender (Rosenheim, 1989. április 27. –) német labdarúgó, az 1860 München, a Borussia Dortmund és Bayer Leverkusen, valamint a német válogatott korábbi védekező középpályása – hátvédje. Ikertestvére Lars Bender szintén labdarúgó, akivel 2017 és 2021 között csapattársak voltak a Leverkusenben. A Borussia Dortmund játékosaként ként alkalommal nyert német bajnokságot és német kupát, valamint német szuperkupát. A 2016-os riói olimpián ezüstérmet szerzett a német válogatottal.

Klubkarrierje

Bender Rosenheim-ben született, Bajorországban. 2006-ban került fel a TSV 1860 München nagy csapatához, ahol 2009-ig játszott. 2009-ben a német élvonalban szereplő Borussia Dortmund csapatához szerződött, mellyel 2013-ig kötött szerződést. 2013-ban a szerződését 2017-ig hosszabbította meg a klub.

Bayer Leverkusen

A sérülésekkel hátráltatott 2016-17-es idény során Bender mindössze hatszor léphetett pályára a Bundesligában a Dortmund színeiben. 2017 nyarán a rivális Bayer Leverkusen együtteséhez szerződött, amikor is a két klub tulajdonképp "védőt cserélt". Az Ömer Toprak helyére érkező Bendert a klubváltásban ikertestvére is motiválta, hiszen Lars már 2009 óta a Gyógyszergyáriakat erősítette. A 28 éves Sven rögtön a kezdőcsapatban kapott szerepet a fiatal tehetség Jonathan Tah oldalán – a védelem tengelyében. Első gólját új csapatában októberben, a Mönchengladbach ellen szerezte. A német kupában egészen az elődöntőig jutott a Bayerrel, ahol is a Bayern München állta útjukat.

A következő szezon során is alapembernek számított, segítségével a szezon utolsó fordulójában a csapat elcsípte a Bajnokok ligája indulást érő negyedik helyet. Az emlékezetes idényt futó, Kai Havertz nevével fémjelzett csapattal ugyan kiesett a BL csoportköréből, de az Európa-ligában egészen a negyeddöntőig jutott, ahol az Inter állította meg őket. Novemberben Bender megszerezte pályafutása első és egyetlen nemzetközi gólját, amikor a Lokomotiv Moszkva hálójába talált be. A remek európai szerepléssel párhuzamosan a Bayerrel bejutott a német kupa fináléjába, ahol ugyan gólt is szerzett, de végül alulmaradtak a rekordbajnok Bayern Münchennel szemben.

Utolsó idényében a Gyógyszergyáriak meglepően jó formában kezdték az évet, decemberben még a tabellát is vezették, majd ugyanilyen váratlanul összeomlottak az idény felénél. A térdsérülés miatt közel egy tucat mérkőzést kihagyni kényszerülő, ekkor már 31 éves Sven, testvérével Lars-szal együtt december végén jelentette be visszavonulását a profi futballtól. Utolsó mérkőzésén, a szezon zárófordulójában ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot. A 89. percben testvére váltotta a pályán.

Válogatott Ő is tagja volt annak az U19-es válogatottnak, akik megnyerték a 2008-as U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságot. 2011 márciusában debütált az Ausztrál labdarúgó-válogatott ellen a felnőtt válogatottban. Ikertestvérével, Lars-szal együtt tagja volt annak az olimpiai válogatottnak, mely 2016-ban ezüstérmet szerzett a Riói olimpián. Sven minden mérkőzésen kezdett, a büntetőrúgásokkal elvesztett döntőt is végigjátszotta.

Statisztika 2021. május 22.

Klub teljesítményeBajnokságKupaIncludes DFB-Pokal and Német labdarúgó-szuperkupaNemzetköziIncludes UEFA-bajnokok ligája and Európa-ligaÖsszesenSzezonKlubBajnokságMérkőzésGólokMérkőzésGólokMérkőzésGólokMérkőzésGólok2006–071860 MünchenBundesliga 213000——1302007–0827130——3012008–0925010——260Összesen65140——6912009–10Borussia DortmundBundesliga19000——1902010–1131110703902011–1224130403112012–13201001103112013–1419120502612014–1520050603102015–16190501103502016–1760101080Összesen158418046022142017–18Bayer LeverkusenBundesliga29250——3122018–1927020303202019–2033251914742020–211801010200Összesen10741311311306Karrier összesen330937159142611

Sikerei, díjai 350 px|bélyegkép|jobbra|Sven (6) és testvére Lars (8) Neymart szerelik az olimpiai döntőn (2016) Válogatott U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság (1): győztes, 2008 2016. évi nyári olimpiai játékok (1): ezüstérmes, 2016 Klub TSV 1860 München U17-es Német Bajnokság (1): győztes, 2006 Borussia Dortmund Bundesliga (2): bajnok, 2010–11, 2011–12 Német kupa (2): győztes, 2011–12, 2016–17 Német szuperkupa (2): győztes, 2013-14, 2014-15

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Rosenheimiek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A TSV 1860 München II labdarúgói Kategória:A TSV 1860 München labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund II labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:Német olimpiai ezüstérmesek Kategória:A 2016. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Ikrek Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók