Nagy Miklós (Szombathely, 1924. június 27. – Budapest, 2002. április 13.) magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár.

Életpályája Szülei Nagy Kálmán és Geltch Gabriella voltak. 1942-ben érettségizett. 1942–1947 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–latin szakos hallgatója volt, mint Eötvös-kollégista. 1947–1949 között az Országos Széchényi Könyvtár gyakornoka volt. 1949–1984 között az ELTE-n magyar irodalomtörténetet oktatott. 1962-től Jókai Mór összes művei kritikai kiadásának sorozatszerkesztője volt. 1965-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja. 1984–1987 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem docense, 1987–1994 között a XIX. századi magyar irodalom tanszék egyetemi tanára, tanszékvezetője volt. 1994-ben nyugdíjba vonult.

Magánélete 1952-ben házasságot kötött Döbrentey Évával. Egy lányuk született: Magdolna (1954).

Művei Szöveggyűjtemény a XIX. sz. második felének irodalmából (szerkesztette Bóka Lászlóval és Németh G. Bélával, 1961) Jókai. A regényíró útja 1868-ig (monográfia, 1968) Kemény Zsigmond (kismonográfia, 1972) Jókai Mór alkotásai és vallomásai tükrében (kismonográfia, 1975) Virrasztók (tanulmányok, cikkek, 1987) A magyar irodalom története 1849-1905-ig IV. (szerkesztette, 1995) Klió és más múzsák (1997) Jókai Mór; Korona, Bp., 1999 (Klasszikusaink) Imre László–Nagy Miklós–S. Varga Pál: A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2005

Díjai, kitüntetései Az irodalomtudományok kandidátusa (1964) Toldy Ferenc-díj (1984) Wessely László-díj (1992) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994) Komlós Aladár-díj (1994) Forintos-díj (1998) Oltványi-díj (2001)

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 Hermann Péter: Ki Kicsoda 2002 CD-ROM, Biogróf Kiadó

További információk [ Kortárs magyar írók]

Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Eötvös-kollégisták Kategória:Szombathelyiek Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Toldy Ferenc-díjasok Kategória:Wessely László-díjasok Kategória:Hieronymus-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei