Péntek Imre (eredeti neve: Molnár Imre) (Lenti, 1942. február 27. ) magyar költő, kritikus, újságíró.

Életpályája Szülei: Molnár István és Bálint Ilona. 1961-1966 között az ELTE BTK magyar-filozófia szakos hallgatója volt. 1966-1969 között tanított. Ekkor csatlakozott a Kilencek társaságához. 1969-ben szerepelt az Elérhetetlen föld című antológiában. 1969-1973 között a miskolci Napjaink munkatársa. 1974-1975 között Veszprémben népművelő. 1975-1977 között a veszprémi Napló újságírója. 1978-1979 között a Fejér Megyei Hírlap munkatársa, 1985-1995 között főmunkatársa. 1979-1983 között a szombathelyi Életünk publicistája volt. 1983-1985 között a keszthelyi Balaton Múzeumban dolgozott. 1990-től az Árgus című folyóirat felelős szerkesztője. A Pannon Tükör című kulturális folyóiratnak 2003-tól 2016-ig főszerkesztője. 2017 januárjától a Dunai Limes című kulturális folyóirat főmunkatársa. Az utóbbi években képzőművészettel is foglalkozik, tárlatszemléi megjelentek: Új Művészet, Magyar Iparművészet, Hitel, Kortárs, Életünk, Vár, Vár Ucca Műhely, Jelenkor, Pannon Tükör, Búvópatak, Agria.

Tizenhét év óta szerzője Az év versei című antológiának (Magyar Napló Kiadó).

A századelő költészete című antológiában két verssel szerepel.

2012-től a balatonfüredi Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny zsűritagja.

2015 óta a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja.

2003-2023 között Zalaegerszegen élt.

2023-tól Székesfehérváron lakik.

Kezdetben József Attila groteszk-filozofikus versei hatnak rá, a későbbiekben az avantgárd stílus is megérintette. Szabad és rímes verseket egyaránt ír, a mesés-szürreális motívumok jellemzik újabb szövegeit. Verseken kívül tanulmányokat, kritikákat publikál.

Művei Éjféli pályaudvar (versek, 1974) Édesség anti-reklám (versek, 1979) Lemondóka (versek, 1984) Holt verseny (válogatott és új versek, 1992) Kényszer & képzetek. Válogatott versek (1995) Vi(g)aszkereskedés. Válogatott és még újabb versek; Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2002 Félrebeszéd; Pannon Írók Társasága, Zalaegerszeg, 2009 (Pannon tükör könyvek) "Dalba fog az ember...". Utassy József költő élete versekben-képekben; szerk. Péntek Imre, vál. Utassyné Horváth Erzsébet; Pannon Írók Társasága, Zalaegerszeg, 2011 (Pannon tükör könyvek) Hajtűkanyar. Versek, 2002-2012; Magyar Napló, Bp. , 2012 Utassy József emlékkönyv; szerk. Péntek Imre, Horváth Erzsébet; Magyar Napló–Pannon Írók Társasága, Bp. –Zalaegerszeg, 2013 (Pannon tükör könyvek) Az asztal megterül. Válogatás a 20 éves Pannon Tükör közleményeiből, 2015; összeáll, szerk. Péntek Imre; Pannon Írók Társasága, Zalaegerszeg, 2015 Emlékpróba; Magyar Napló, Bp. , 2015 Vizuális kalandozások. Tárlatszemlék, portrék, elméleti írások; Művészetek Háza, Veszprém, 2017 (Vár Ucca Műhely Könyvek) A szavak vándorköszörűse. A 75 éves Péntek Imre köszöntése. szerk. Zsille Gábor. Orpheusz Kiadó. 2017 Németh János keramikusművész. Monográfia (Szerzők: Péntek Imre és Feledy Balázs) MMA Kiadó, 2019 Noé bárkája – Péntek Imre versei Németh János kerámiáira, Kelemen Gyula megzenésítésében. (CD melléklettel) Magyar Napló Kiadó, Bp. , 2019 Megviselt papírmúzeum; Művészetek Háza, Veszprém, 2020 (Vár ucca műhely könyvek) Csipetnyi ég; Magyar Napló, Bp., 2020 (Az év legjobb könyve - Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozat díja) Lírai kaleidoszkóp, Tanulmányok, esszék, kritikák 2021 (Széphalom Könyvműhely - Bp.) Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozat nívó díja Elpergő évek 2022 (Vár Ucca Könyvműhely - Veszprém) Viaszrózsák egy szerelemre - Drámák 2025 (Vár Ucca Könyvműhely - Veszprém

Fontosabb szerkesztései az Árgus Kiadónál Léka Géza-Pálinkás István: mécsek (versek) 1989 Pálinkás István: Követ hoztam (versek) 1991 Léka Géza: Amíg a szó megtalál (versek) 1991 Hell István: Élve fogó csapda (versek) 1992 Kálnay Adél: Szindbád ismét elindul (novellák) (A Széphalom Könyvműhellyel közös kiadás) 1995 Németh J. Attila: szabadgyalog (versek) 1995 Kemény Dezső: Ne nézz hátra! 1995 L. Simon László: (visszavonhatatlanul...) (versek) 1996 Schwalm László képzőművészeti album 1996 Áron Nagy Lajos képzőművészeti album 1997 Sobor Antal: Esztendők (naplójegyzetek 1991-1995) A Vörösmarty Társasággal közös kiadás. 1997 Szopori Nagy Lajos: Kánon az erdőn. Válogatás az utolsó negyedszázad finn lírájából. A Vörösmarty Társasággal közös kiadás. 1999 Szegedi Kovács György: Kis tüzek (versek) A Vörösmarty Társasággal közös kiadás. 1999 Helyszínlelés (Antológia harminc Fejér megyében élő költő, író műveiből) A Vörösmarty Társasággal közös kiadás. 1999 Vasy Géza: A nemzet rebellise. Írások Csoóri Sándorról. A Vörösmarty Társasággal közös kiadás. 2000 László Zsolt: Vándorfüzés (versek) A Vörösmarty Társasággal közös kiadás. 2000 Major-Zala Lajos: Hogy hívnak Ember? (új versek) közös kiadás a zürichi SMIKK-kel. 2000 Bory Jenő képzőművészeti album. 2001 Sobor Antal: Esztendők (Naplójegyzetek 1996-2000) 2002 Rajnai László: Kodolányi János (esszé) 2002 Makkai Ádám: Úristen! Engedj meghalni! – Petőfi Sándor pokoljárása és megidvezülése. (Közös kiadás a C. E. T. Belvárosi Kiadóval) 2003 Kabdebó Tamás: A hallottakról jót vagy semmi (12 irodalmi esszé) 2003 Sobor Antal: Papírrepülő (válogatott novellák) 2003 György Oszkár összegyűjtött versei I. kötet 2003

További szerkesztések Németh János képzőművészeti album. Vitrin Művészeti Kiadó. 2010 Szatmári Gizella. Fény és árnyék. Zala György pályája és művészete. Vitrin Művészeti Kiadó. 2014 Németh János kiállítási katalógus. Vitrin Művészeti Kiadó. 2016 Kabdebó Tamás: Ír szerelem. Novellák, történetek. Magyar Napló Kiadó, 2018 Reményért remegve - Mai költők, örök háborúk (antológia). Vár Ucca Műhely Veszprém, 2026

FILM Csontos János-Szabó Mihály: Írókorzó – Péntek Imre, NKA. 2017

KÖNYV Elérhetetlen föld, Írószövetség, Budapest, 1969 Elérhetetlen föld II., Magvető Kiadó, Budapest, 1982 Vasy Géza: A Kilencek; Az Elérhetetlen föld alkotói, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2002 Csontos János: Írókorzó, NKA 2017 Bakonyi István: Péntek Imre költői útja. Élő irodalom sorozat. Coldwell Kiadó 2018 Elérhetetlen föld (hasonmás kiadás az Elérhetetlen föld kiadásának 50. évfordulójára) Széphalom Könyvműhely, 2019 Vasy Géza: Fölrepültek rajban; Magyar Napló, 2021

CD Személyeskedés. Péntek Imre versei az Énekmondó Együttes megzenésítésében és előadásában. Kele-Mind Bt. 2012

Díjai, kitüntetései Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1974) Radnóti-díj (1975) József Attila-díj (1994) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (Polgári Tagozat) (1995) Székesfehérvárért díj (1998) Penna Regia (2001) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007) Bertha Bulcsu-emlékdíj (2009) Bethlen Gábor-díj (2009) Pro urbe Zalaegerszeg (2011) Az Év Legjobb Könyve, Csipetnyi ég c. kötet – Magyar Művészeti Akadémia (2020) Könyv Nívódíj, Lírai kaleidoszkóp c. kötet - Magyar Művészeti Akadémia (2021) Magyarország Babérkoszorúja díj (2022) Vajda János-díj (2026)

Jegyzetek

Források

Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999

További információk Életrajza Lenti honlapján Magyar Napló [ Kortárs magyar írók] Bakonyi István: Péntek Imre költői útja; Coldwell Art Bt., Bp., 2018 (Élő irodalom)

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar kritikusok Kategória:Magyar újságírók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Radnóti-díjasok Kategória:Bertha Bulcsu-emlékdíjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Kilencek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok