Békés István (Debrecen, 1900. augusztus 28. – Budapest, 1982. április 5.) magyar újságíró, író, műfordító, műkritikus, lapszerkesztő, művelődéstörténész, anekdotagyűjtő. Békés András rendező, valamint Rita és Itala színésznők apja. Álnevei: Ménes Lajos, Kara István.

Életpályája Békés (Fried) Lipót Lajos férfi divatáru-kereskedő és Mandel Margit fia. Tanulmányait a debreceni piarista gimnáziumban kezdte, majd a református gimnáziumban érettségizett, Bay Zoltánnal és Törő Imrével egy osztályban. Joghallgató, majd bölcsészhallgató volt, ám az egyetemet nem fejezte be. Debrecenben és Budapesten volt újságíró, Berlinben filmkritikus. Dramaturgként dolgozott a Star némafilmgyárban. A Tanácsköztársaság bukása után Szolnokon bebörtönözték. Az 1930-as években baloldali nézetei és cikkei miatt ismét elhallgattatták. 1946-ban megalapította és szerkesztette a Jövendőt, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság kiadásában megjelenő hetilapot. 1946 és 1949 között a Magyar Rádió színházkritikai rovatát szerkesztette. 1949 és 1951 között igazgatta a Vidám Színházat. Az 1950-es években ismét félreállították. 1962-ben megjelentette az új magyar anekdoták első és második kötetét és 1966-ban Magyar Ponyva Pitaval című könyvét, amelyben feldolgozta a magyar ponyvairodalom történetét a 18. század végétől a 20. század elejéig. Az egyik kitalálója és megalkotója volt a Szentendrei Teátrumnak, ahol fia, Békés András rendezett. Műfordítóként – többek között – Majakovszkij verseinek első magyar fordítását végezte el.

Főbb művei Békés István–Molnár Miklós: A kétfejű sas prímása. Budapest Irodalmi Intézet, Budapest, 1949. Hazádnak rendületlenül! A magyar nép aranykönyve. Tárcák, Budapest, 1955. Október magyar hősei. MSZT, Budapest, 1955. Petőfi nyomában. Budapest, 1959. Új magyar anekdotakincs a századfordulótól a felszabadulásig. Budapest, 1962. Legújabb magyar anekdotakincs. Budapest, 1966. Magyar ponyva Pitaval. A XVIII. század végétől a XX. század kezdetéig. Budapest, 1966. Napjaink szállóigéi. Budapest, 1968, 2. javított, bővített kiadás: Budapest, 1977. Szegény ember gazdag városban. Fejezetek Budapest művelődéstörténetéből 1867–1917 között. Budapest, 1973. Pest megyei barangolások. Bevezette Lőkös Zoltán. Budapest, 1975. A világ anekdotakincse. Budapest, 1975.

Magyar Rádió

Kemény Egon – Békés István: „Szabad szívek” (1960) Regényes daljáték 2 részben. Főszereplő: Sándor Judit/Bánki Zsuzsa, Bende Zsolt/Benkő Gyula, Zentay Anna, Horváth Tivadar, Fónay Márta, Agárdi Gábor, Suka Sándor

Miskolci Nemzeti Színház

Kemény Egon – Victorien Sardou – Békés István: „Párizsiak New Yorkban” zenés vígjáték. Bemutató: 1960. január 22. Miskolci Nemzeti Színház, Igazgató: Jákó Pál

Irodalom Bátkai Mihály: Szentendrei karrierek (Élet és Irodalom, 1972. 30. sz.) Szeberényi Lehel: Barangolni jó (Élet és Irodalom, 1976. 20. sz.) Rónai Mihály András: Békés István (Élet és Irodalom, 1982. ápr. 9.) Kabdebó Lóránt: A háborúnak vége lett (interjú, Bp., 1983)

Jegyzetek

Források

További információk

Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. Budapest, Tarsoly Kiadó, 2001 Kortárs magyar írók 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. Szerk. F. Almási Éva. Budapest, Enciklopédia Kiadó, 1997, 2000 Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. Budapest, Magyar Nemzeti Filmarchivum, 2005

Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994

Színházi kislexikon. Főszerk. Hont Ferenc, szerk. Staud Géza. Budapest, Gondolat, 1969

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar művelődéstörténészek Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Színigazgatók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek