Baltazár Dezső (német nyelvű publikációiban: Desider Balthazar; Hajdúböszörmény, 1871. november 15. – Debrecen, 1936. augusztus 25.) jogász, református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke 1911-től haláláig.
Életútja A család ötödik, legifjabb gyermekeként nevelkedett. Édesapja az a Baltazár János hajdúkerületi mérnök volt, aki több jeles középületünk tervezőjeként is jegyezte nevét. Édesanyja Ceglédy Mária, aki féltő gondoskodással nevelte gyermekeit. Az ifjú Baltazár előbb Böszörményben, majd Debrecenben tanult. Teológiai tanulmányai után Tisza Lajos nevelője volt, közben jogi doktorátust szerzett.
1898-tól a kultuszminisztérium munkatársa volt, 1900-tól lelkészként szolgált Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben. A parókiákban megtapasztalhatta mindazt, amire mindig is rendkívül fogékony volt. Az elesettek, a rászorulók segítése, a közösségek szervezése. Munkájában is nyomon követjük domináns vonásait. Az általa szervezett Református Lelkészegyesület – melynek 1907-től elnöke – sokat tett a református lelkészi karért. 1911-ben a Tiszántúli református egyházkerület püspökévé választották.
Aktív közreműködője a Tisza István Tudományegyetem (ma Kossuth Lajos Tudomány Egyetem) megalapításának. Nevéhez köthető a Kálvineumok létrehozása, a református papi és tanítói árvák számára, így hajdúböszörményi Kálvineum is. 1914-ben a főrendiház (1927-től felsőház) tagja lett, 1917-ben a református zsinat, majd 1918-ban a konvent elnöke lett, ugyanakkor számos református intézményben vezető szerepet játszott.
A Horthy-rendszer társadalmi, politikai életében liberális, míg teológiában ortodox álláspontot képviselt. Következetesen kiállt az antiszemitizmus ellen, 1923-ban az Erzsébetvárosi Demokrata Kör vacsorájára volt hivatalos Stern Samuval együtt, ahonnan elkésett, így túlélte az ellenük forralt merényletet.Matkó László: Él Molé Rahamin..., 59 old. 1924–1925-ben gyűjtőúton járt az Amerikai Egyesült Államokban a debreceni kollégium érdekében. Rengeteg cikke és tanulmánya jelent meg.
Baltazár Dezsőt 1936. augusztus 29-én temették, temetésén személyesen megjelent Stern Samu udvari tanácsos, az Országos Izraelita Iroda vezetője és dr. Schlesinger Sámuel főrabbi, a debreceni izraelita hitközség küldöttségével. Élete utolsó pillanatáig alkotott. Családja (hat szerető gyermeke és U. Szabó Izabella nevű felesége) körében 1936. augusztus 15-én rosszul lett, s tíz napra rá bevégezte földi pályafutását.Hajdúböszörmény Városi útikalauz
Egyik unokája Vásáry Tamás karmester, a Nemzet Művésze díj kitüntetettje.
Főbb művei Igazság és erő, kegyelem és megújulás. Baltazár Dezső (1871–1936) elnöki megnyitó beszéde; Országos Református Lelkész-Egyesület, Budapest, 1917 A háború az evangelium világításában, 1918 A próbáltatások idejéből, 1920 Az én hitvallásom, 1920 Elég nékem az Isten kegyelme, 1-2., 1923-1936
Emlékezete Hajdúböszörményben a református általános iskolát és a város déli főútját, Debrecenben teret, a Debreceni Református Kollégiumban termet neveztek el róla.
Jegyzetek
További információk Czeglédy Emánuel: Dr. Baltazár Dezső református püspök életrajza; Városi Ny., Debrecen, 1931 Erdős József: Baltazár Dezső, a tanítvány; Városi Ny., Debrecen, 1936 Dezső Gyula: Baltazár Dezső. 1871–1936; Hírlapkiadó Ny., Kecskemét, 1937 (Az Egyetemes Református Jogakadémia tudományos értekezéseinek tára) Baltazár Dezső püspök élete és munkássága; dokumentumok, könyvek, családi emlékezések alapján szerk. Leel-Őssy Lóránt; szerzői, Esztergom, 2000 Szabó Zoltán: A díszpolgár püspök. Dr. Baltazár Dezső hajdúböszörményi munkássága; Uropath Bt., Debrecen, 2006 Baráth Béla Levente: "Földbegyökerezés és égbe fogózás...". A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében, 1911–1920; Hernád, Sárospatak, 2014 (Nemzet, egyház, művelődés)
Kategória:Magyar református püspökök Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Magyar egyházi személyek a politikában Kategória:Országgyűlési képviselők (1926–1931) Kategória:Magyar jogászok Kategória:Hajdúböszörményiek Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:1871-ben született személyek Kategória:1936-ban elhunyt személyek