Boda László (Drégelypalánk, 1929. november 23. – 2014. augusztus 12. előttElhunyt Boda László. Ppke.hu. 2014. augusztus 12.) magyar teológus, író, egyetemi tanár, filozófiai eredetkutató.

Életpályája Szülei: Boda Antal és Csókás Anna voltak. 1940–1944 között az Ipolysági gimnáziumban tanult. 1945-ben Balassagyarmaton, 1946–1948 között Esztergomban volt középiskolás. 1948–1951 között a Pázmány Péter Egyetem teológia szakán, 1951–1954 között pedig a Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója volt. 1953-ban pappá szentelték. 1954–1955 között az esztergom-belvárosi plébánián volt káplán. 1955–1973 között az Esztergomi Érseki Főiskola filozófiatanára volt. 1973 óta a budapesti Hittudományi Akadémia erkölcsteológia tanszékvezető egyetemi tanára, 1979–1980 között dékánja. 1988-ban a Tilburgi Egyetem teológiai fakultásának meghívására hollandiai tanulmányutat tett. 1996 óta a történelem eredetkutatásának filozófiájával foglalkozik. 2001-ben nyugdíjba vonult.

Szakterülete az erkölcsteológia, a filozófia és az etika.

2014. augusztus 12-én otthonában hunyt el.

Művei Belső színjáték. Dante Isteni színjátéka nyomán; szerzői, Bp., 1986 A keresztény nagykorúság erkölcsteológiája. Az erkölcsi élet alapkérdései (1986) Utad az esküvőig. Hatodik parancs: Ne paráználkodj! (1990) Emberré lenni vagy birtokolni? A tulajdonnal, a személyi kibontakozással és a nemiséggel kapcsolatos keresztény felelősség. Erkölcsteológia IV. (1991) Adjátok meg Istennek, ami Istené. A keresztény vallásosság. Erkölcsteológia III.; Szt. József, Budapest, 1992 Katolikus egyház és honvédelem (1992) A keresztény erkölcs alapkérdései (1992) Isten országa közöttünk. Hitben, reményben, szeretetben. Erkölcsteológia II. (1993) Inkulturáció, egyház, Európa. Az evangélium és a kultúrák átültetése (1994) Fiatalok keresztútja; Szt. József, Budapest, 1995 A makkabeusi kortól Heródesig qumráni közjátékkal. A Krisztus előtti két évszázad történelmi rejtvényeinek megfejtési kísérlete (1996) A Torinói Lepel életre keltésének kísérlete. Beszámoló a lepel-arcnak és a testnek "restauráló-rekonstruáló" jellegű kutatásáról (1998) Nyugtalan a mi szívünk. Szent Ágoston megtérésének drámája a Vallomások alapján; Accordia, Budapest, 1999 Természetjog, erkölcs, humánum. A jogbölcseleti etika látóhatára (2001) Avarok és székelyek. A történelmi fehér foltok filozófiai kutatásának tükrében (2004) Utad az esküvőig. Nemiség a szeretetben; tan. Nemes György; Don Bosco, Budapest, 2004 A Sátán. A nagy Kísértő a teológia, az élet és az irodalom szembesítésében; Szt. István Társulat, Budapest, 2006 A magyar eredetkutatás és nyelvünk pere. Filozófiai alapvonások; Kráter, Pomáz, 2008 A programozott evolúció. Az ember megjelenéséig; L'Harmattan, Bp., 2008 Viselkedjünk! Illemtani útmutatások nem csak fiataloknak, Szt. Maximilian, Bp., 2008 Programozott evolúció és teremtés 2. Az ember származása és kiemelt szerepe a világban. Hit és tudomány; L'Harmattan, Bp., 2009 Az ugorok. Miért nem finnugor a magyar nyelv?; Szófia, Bp., 2010 Hitünk önvédelme. Mai kérdések, mai válaszok; Szt. István Társulat, Bp., 2013 Avar honfoglalás, magyar bejövetel"; Szófia, Bp., 2013 Kimondatlan jelenlét. Válogatott versek, esszék''; Szt. István Társulat, Bp., 2014

Díjai, kitüntetései A teológia doktora (1955) Leopold Kunschak-díj (2003) Gyulai Pál-díj (2008) Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012)

Jegyzetek

Források

További információk Ki kicsoda

Kategória:Magyar teológusok Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1929-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek