A 2013–2014-es angol labdarúgó-ligakupa, vagy más néven Capital One Cup az Angol Ligakupa 54. szezonja; egy kieséses rendszerű kiírás Anglia és Wales 92 profi labdarúgócsapata számára. A győztes a 2014–2015-ös Európa-liga harmadik selejtezőkörében indulhat, ha nem került be egyik európai kupasorozatba sem. A címvédő a Swansea City, akik a 2012–13-as szezonban történetük során először hódították el a kupát.
Első kör Az első kört 2013. június 17-én 10:30-kor (CEST) sorsolták ki, 70 csapat 35 mérkőzést játszott augusztus elején.
Második kör A második kört 2013. augusztus 8-án 14:30-kor (CEST) sorsolták ki. Az első körből továbbjutó 35 csapathoz csatlakoztak azok a Premier League-es csapatok, melyek előző szezonbeli eredményeik alapján nem indultak az európai kupasorozatokban és nem estek ki alacsonyabb osztályba valamint a másodosztályból feljutó csapatok. A második körben szállt be a Premier League tavalyi szezonjában 19. helyen záró csapat, a Reading. A 18. helyen kieső Wigan a harmadik körben csatlakozik, mivel megnyerték az FA-kupát. A mérkőzéseket augusztus 27-én és 28-án játszották.
Harmadik kör A harmadik kört 2013. augusztus 28-án sorsolták ki. A második körből továbbjutó 25 csapathoz csatlakoztak azok a Premier League-es csapatok, melyek előző szezonbeli eredményeik alapján indultak az európai kupasorozatokban (Manchester United, Manchester City, Chelsea, Arsenal, Tottenham Hotspur, Swansea City, Wigan Athletic). A mérkőzéseket szeptember 24-én és 25-én játszották.
Negyedik kör A negyedik kört 2013. szeptember 25-én sorsolták ki. A mérkőzéseket október 29-én és 30-án játszották. A Sunderland–Southampton mérkőzést elhalasztották és november 6-án játsszák.
Negyeddöntők Az ötödik kört 2013. szeptember 30-án sorsolták ki. A mérkőzéseket december 17-én és 18-án játszották.
Elődöntők Az elődöntőt 2013. december 18-án sorsolták ki. Az első mérkőzéseket január 7-én és 8-án, a visszavágókat január 21-én és 22-én játsszák. 1. mérkőzés
2. mérkőzés
Döntő
2013–2014-es angol labdarúgó-ligakupaManchester City3. cím
További információk A Capital One Cup hivatalos weboldala
Jegyzetek
Kategória:Football League Cup Angolligakupa Angolligakupa