Kert Attila (Pécs, 1970. október 29. –) magyar újságíró, hírszerkesztő és médiamenedzser, jelenleg a Euronews magyar irodájának vezetője. Több évtizedes pályafutása során dolgozott újságíróként, riporterként és vezetőként, rádióban, televízióban és online szerkesztőségben; kereskedelmi és közszolgálati, valamint magyar és nemzetközi médiavállalatnál. A Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a TV2, és az ATV munkatársa volt. 2013 óta az Euronews budapesti szerkesztőségének vezetőjeként tevékenykedik.

Életrajza A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1989-ben. Az újságírás iránt már diákként kezdett érdeklődni, első publikációi is ekkoriban jelentek meg, többek között a Dunántúli Napló hasábjain. Az érettségit követően, 1990 és 1996 között tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, ahol jogászdiplomát szerzett. Egyetemi tanulmányai alatt a Helyzet című dél-dunántúli, független hetilapban rendszeresen jelentek meg cikkei, ugyanakkor rádiótudósítóként is tevékenykedett.

Felesége Boros Krisztina. Hobbija a rockzene, a fotózás, és az irodalom, emellett rendszeresen sportol, a maratoni távot eddig 8 alkalommal teljesítette (pb: 3:19).

Munkássága Médiapályafutását a Magyar Rádiónál kezdte, ahol 1992-től 1997-ig között a Krónika és a Kossuth Rádió más műsorainak (Kossuth Klub, 16 óra, Ráadás, Szemle, Mérleg) munkatársaként dolgozott tudósítóként, riporterként, szerkesztőként és műsorvezetőként; valamint a lapszemlét szerkesztette. 1995 és 1997 között a Calypso Rádió műsorvezetője is volt. Ezzel párhuzamosan 1994-től a Magyar Televízió A Hét című közéleti műsora számára készített riportokat. 1997-ben szerződött az ekkor indult kereskedelmi csatornához, és a Tények című hírműsor riportere és szerkesztője lett a TV2-nél. Később ugyanitt a műsor főszerkesztője (1999-2002 között), majd a csatorna hírfőszerkesztője (2002-2005) lett. 2005-ben a Mutató című műsor főszerkesztője volt.

2006 elején rövid ideig működött az ATV híradójának főszerkesztőjeként részt vett a csatorna hírműsorainak megújításában, majd ugyanazon év júniusában a Magyar Televízió hírigazgatójává nevezték ki. Olyan műsorok tartoztak az irányítása alá, mint a Híradó, Az Este, a Szólás Szabadsága, a Panoráma, a Kékfény és a Szempont. Ebben az időszakban átszervezte a csatorna hírstruktúráját, irányította az említett műsorok megújulását, valamint létrehozta a brüsszeli és New York-i tudósítói posztot. A tisztséget 2009 januárjáig töltötte be. Ezt követően tartalomfejlesztési menedzserként és kommunikációs igazgatóként dolgozott a közmédiánál, majd az MTV szervezeti átalakítása következtében elbocsátották az intézménytől. 2011 októberétől 2013 januárjáig külsősként dolgozott az MTV-n sugárzott DTK – D. Tóth Kriszta Show című szórakoztató műsorban kreatív producereként.

2013 februárjában nevezték ki az Euronews magyar szerkesztőségének vezetőjévé. A pozícióra egy nemzetközi fejvadászcég közreműködésével választották ki számos jelölt közül. A csatorna 2013 májusban indította el magyar nyelvű adását, majd még ugyanazon év novemberben budapesti irodát nyitott. Irányítása alatt megvalósult a csatorna teljes körű technológiaváltása. Kert Attila jelenleg is a magyar szerkesztőség vezetőjeként dolgozik.

Ezenfelül oktatóként tevékenykedik a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskola, korábban médiaismeretet tanított az SZTE Gazdaságtudományi Karán. Több publikációja jelent meg az Ellensúly című folyóiratban, gyakran nyilatkozik a médiával kapcsolatban, továbbá a Substack nevű platformon publikál, főleg nemzetközi politikával, rock-zenével és médiával kapcsolatos kérdésekről.

Díjak, elismerések 2023-ban Várady Ferenc-díjjal, Pécs város sajtódíjával tüntették ki.

Külső források

Szinten túl - Krug Emília: "Sose bocsátom meg, hogy tönkretették a Tények brandjét!" - beszélgetés Kert Attilával. Erdélyi Angelika: Olaj a tűzre? In: Médiakutató; Budapest (Spring 2008): 1-12. Jankovics Zsanett : A személyek jelentősége a politikában. In: Médiakutató, 9 (1-4), 33-45. Tóth Olivér, Bicsérdi-Fülöp Ádám:  „Az Euronewsból nem lesz sem Origo, sem Index, sem Tények” (interjú) Kreatív, 2022. február 09. 09:12. Thüringer Barbara: Az Euronews nem akar forradalmat csinálni (interjú). Index, 2013.06.18.

Jegyzetek

Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Pécsiek