Valentino Mazzola (Cassano d’Adda, 1919. január 26. – Superga, 1949. május 4.) olasz válogatott labdarúgó, a Venezia és a Torino játékosa. Sokan a labdarúgás történetének egyik legjobb tízes posztján szereplő játékosának tartják,Sappino, 820. oldal mások szerint a valaha volt legnagyobb olasz labdarúgó.Sappino, 347–348. oldalFoot, 159–160. oldal
Karrierje nagy részében a Torino FC Grande Torino elnevezésű generációjának tagja, melynek később csapatkapitánya is volt, ezt a csapatot tartják a negyvenes évek legerősebb csapatának a világon.Sconcerti, 75. oldal A Grande Torino, többek között Mazzolával a csapatban, egymás után ötször nyert bajnokságot, ezt rajtuk kívül csak a Juventus és az Internazionale tudta megismételni, előbbi egy bő évtizeddel korábban, utóbbi közel hatvan évvel később.
A válogatottban nem sokat szerepelt, rövid élete miatt mindössze tizenkét mérkőzés adatott neki, ezeken négy gólt szerzett. Teljes pályafutása során balösszekötőként játszott, karrierje utolsó éveiben Európa egyik legjobb játékosaként tartották számon.
Harmincévesen, a teljes Grande Torino életét követelő Superga-tragédiában vesztette életét. Fiai, Sandro és Ferruccio ugyancsak labdarúgók lettek.
Élete, családja Cassano d’Adda városában született, a Ricetto negyedben. Családja átlagos húszas évekbeli olasz család: apja, Alessandro a torinói ATM cégnél volt munkás, 1940-ben egy balesetben halt meg, elütötte egy teherautó. Anyja, Leonina Ratti, négy fiútestvére pedig Piero, Silvio, Carlo és Stefano. 1929-ben a nagy gazdasági világválság őket sem kímélte, az apát elküldték munkahelyéről, így a fiatal Valentinónak is dolgoznia kellett, hogy segítse családját. Előbb egy péknél, majd a Cassano d’Adda-i szövőgyárban inaskodott.Valentino Mazzola naplójából.
1929-ben, tízéves korában találkozott először egyik későbbi nagy ellenfelével, a nála négy évvel fiatalabb Andrea Bonomival, akit az Adda folyó vizéből mentett ki. Bonomi később az AC Milan legendás játékosa és csapatkapitánya lett. A Juventus-drukker Mazzola a „Tulen” becenevet kapta, ez a piemonti megfelelője az olasz „tola” szónak, amelyhez magyarul a „bádogdoboz” jelentés áll a legközelebb. Ezt a némileg fura becenevet akkor kapta, amikor a szövőüzemben dolgozott, és folyton bádogdobozokat rugdosott, gyakran a teljes útvonalon otthona és a gyár között. Amikor a település egyik csapatában, a Tresoldiban (Három garas) játszott, játéktudására felfigyelt az Alfa Romeo aresei gyárának egyik helyi munkatársa, akinek révén játszhatott a cég csapatában, ezzel együtt autószerelői állást is kapott az Alfánál.
1939-ben a királyi haditengerészetnél szolgált néhány hónapig a Confienza nevű torpedórombolón, így életének ez a szakasza Velencéhez és annak kikötőjéhez kötötte. Itt végezte el az általános iskolát, esti tagozaton.Akkoriban a mai olasz oktatási rendszertől eltérő, inkább a magyarhoz hasonlító szisztéma volt (Gentile-reform).
Ismerősei szerint Mazzola visszafogott, szűkszavú ember volt. 1942. március 15-én nősült meg először, Emilia Ranaldit vette el. Tőle két gyermeke született, később mindkettejükből – apjukhoz hasonlóan – labdarúgó lett: Sandro 1942-ben és Ferruccio három évvel később. Sandro futott be nagyobb karriert, az Interben és a válogatottban is számos hazai és nemzetközi sikert ért el, míg Ferruccio – aki a Torino elnöke, Ferruccio Novo után kapta a nevét – inkább kisebb csapatokban játszott. Fennmaradt adatok szerint Mazzola lakhelye a Torricelli utca 66. alatti kis lakás volt. A második világháborúban közvetlenül nem vett részt, a hátországban dolgozott a Lingotto és a FIAT munkásaként. Annak ellenére, hogy elismert labdarúgóként rendkívül jól keresett, a korszakban nem meglepő módon, kortársaihoz hasonlóan mással is foglalkozott, vagyis tulajdonképpen nem volt a szó szoros értelmében profi, avagy hivatásos labdarúgó. A sport melletti kevés szabadidejében sportszerüzletet működtetett, többek között saját készítésű termékekkel is.
Mazzola saját magát is magányosként, visszafogottként jellemezte. Életében a futball volt a legfontosabb, ez életvitelén is látszott, ugyanis a sportot minden más fölé helyezte, akár a társadalmi élete kárára is. Maximális szórakozása néhány tekemérkőzés volt, ezen kívül már szinte túlzó módon a labdarúgás volt az előtérben minden előtt. Élete percre pontosan meg volt szervezve, végül ez a túlzott fegyelem vezetett a válásához első feleségétől.Stella A válást 1946 őszén mondták ki, második feleségét, az akkor mindössze 19 éves Giuseppina Cutronét 1949. április 20-án, Bécsben vette el. 1949. május 4-én, a Superga-tragédiában vesztette életét, amikor a csapat Portugáliába tartó repülőgépe a rossz időjárási körülmények miatt a Superga-dóm tornyának csapódott. A fedélzeten tartózkodó összes ember meghalt. Saját halálát rendkívüli módon megérezte, ugyanis úgy vélte, hogy vagy háború, vagy szerencsétlenség miatt fog meghalni.Naplójából kiderül, hogy apja eltűnése után beteges halálfélelme lett: úgy vélte, hogy hozzá hasonlóan erőszakos halált fog halni. További érdekes egybeesés, hogy nagyon félt a repüléstől, és végül ez okozta a halálát.
A házasságaival kapcsolatos kétes ügyek Válását első feleségével egy romániai bíróság mondta ki, mivel Olaszországban akkoriban a válás még nem volt engedélyezett.Az 1940-es években számos olasz fordult a romániai Ilfov megye bíróságához a válásával kapcsolatban. Egy 1880-as egyezség értelmében Románia azonnal eljuttatta az olasz külügyminisztériumhoz a válásról szóló ítéleteket, az kommunikálta ezeket az állam felé, amely a regisztráció során érvénytelenítette a felek házasságát. A válás hivatalos indoka a nő által elkövetett több erőszakos cselekmény volt, vagyis hogy verte a férjét. A válást végül a Cassano d’Adda-i városházán véglegesítették. Mazzola ezt követően már 1948 februárjában megpróbált összeházasodni Giuseppina Cutronéval. Ezt a tervét az első felesége megtámadta, és kérte a romániai ítélet érvénytelenítését. A hosszas huzavona végén mintegy ötmillió lírát volt kénytelen fizetni, részben a milánói, részben a torinói bíróságnak, mivel előbbi a romániai rendelet érvénytelenítésére, utóbbi pedig a második házasság elfogadására hajlott.
Immár hivatalosan is egyedülállóként, a torinói városházán próbálta elérni, hogy végre feleségül vehesse Cutronét. Ezt elsőre az állam képviselője megvétózta, Ranaldi kérésére. Ezt követően a másodfokú bírósághoz fordult, ahol ismét neki adtak igazat, ám ezzel egy időben egy másik milánói bíróság újfent érvénytelennek nyilvánította a román rendelkezést, vagyis Mazzola családi állapota szerintük még mindig házas volt. Az ügy hivatalosan csak márciusban zárult le, ekkor nősülhetett meg másodszor.
A botrány véglegesen 1949. július 22-én, vagyis nyolcvankilenc nappal Mazzola halála után zárult le, ekkor mondta ki a goriai bíróság, hogy Mazzolának volt igaza korábbi feleségével szemben. Házasságát Giuseppina Cutronéval visszamenőleg április huszadikával regisztrálták.
További botrányok Emilia Ranalditól való válása után mindketten szerették volna megkapni a két gyermek felett a felügyeleti jogot. Ezzel szemben mindkettejükhöz egy-egy gyerek került a válás után: Mazzolával maradt a nagyobbik fiú, Sandro, míg Ranaldihoz Ferruccio került.Mazzola, 7–8. oldal Sandro felett, apja halála után, mindkét nő szerette volna megkapni a felügyeleti jogot, azonban néhány napig a család régi ismerőséhez, Bruno Gandinihez, egy Borgo San Martinó-i gyártulajdonoshoz került. Amikor Ranaldi Torinóba ment, hogy magával vigye Sandro Mazzolát, elhunyt férje kérésére a második feleség, Cutrone elrejtette a fiút. Ranaldi néhány nap múlva egy milánói ügyvéd és egy csendőr segítségével kiderítette a fiú tartózkodási helyét, és magával vitte Cassano d’Adda-i lakhelyére.
Még Mazzola holtteste is vita tárgyát képezte a két nő között. Ranaldi, valamint Silvio, Mazzola testvére és a távolabbi rokonok azt szerették volna, hogy a temetés Cassano d’Addában legyen, míg a másik három testvér, Cutrone és Mazzola anyja Torinóban temették volna el. A kérdést végül Mazzola édesanyja döntötte el, aki elmondta, hogy fiától azt az utasítást kapta, hogy esetleges halála után Torinóban legyen a temetés.
A huszonkétmillió líra értékű örökség háromfelé oszlott: egyharmadát a második feleség, Giuseppina Cutrone kapta, míg a maradék kétharmad a két fiú, Sandro és Ferruccio birtokába került.
Játékstílusa, fizikai adottságai Kortársai elmondása szerint Mazzola a pályán igazi vezéregyéniség volt, erős felépítéssel, mégis átlagon felüli sebességgel, így ha a helyzet úgy hozta, gyorsaságát kamatoztatta, más szituációkban pedig állóképességét;Barba, 116. oldal egyszerre rendelkezett egy sprinter gyorsaságával és egy hosszútávfutó kitartásával. A legendás edző, Enzo Bearzot fizikai tulajdonságai miatt a korszak egyik legnagyobb sztárjához, Alfredo Di Stéfanóhoz hasonlította, csekélyebb játékintelligenciával. Azok szerint, akik látták őt játszani, minden idők legkomplettebb olasz futballistája volt.Garanzini, 61. oldalSappino, 2048. oldal
Gyakorlatilag a pálya bármely pontján használható volt: számtalan alkalommal ő akadályozta meg pontos becsúszásaival az ellenfelet a gólszerzésben, lehetett rá számítani a támadásépítésben és az irányítói szerepkörben is, legtöbbször azonban ő maga volt a támadások utolsó embere. Pályafutását szélsőként fejezte be, leggyakrabban azonban balösszekötőként játszatták, de volt támadó középpályás, vagy ahogy akkoriban a magyar sportnyelv hívta, irányító és előretolt ék is. Alkalmanként feltűnt védőként és visszavont csatárként is, de volt olyan mérkőzés, amikor a kapuba is be kellett állnia. Megtörtént vele az is, hogy egy mérkőzésen számos poszton is feltűnt a 90 perc során. A meccset eredeti posztján, balösszekötőként kezdte, majd fedezetként játszott, aztán hátrakerült a védősorba, hogy végül a támadások befejezésében kelljen szerepet vállalnia.
Erős testfelépítésű lévén, nehezen lehetett elnyomni a test-test elleni csatákban. Ez az előnye főleg a rossz minőségű, adott esetben rendkívül mély talajon érvényesült, amikor a csapattársai és az ellenfelek is nehezen találták az extrém körülményekre a megoldást. A legkisebb helyeken is minden nehézség nélkül átjutott, köszönhetően váratlan megoldásainak. Legnagyobb erényeként a kétlábasságot és a kiváló lövőerőt tartották számon, aminek nagy hasznát vette a büntetők elvégzésekor.Ghirelli, 184. oldal Sauro Tomà, a Superga-tragédia egyetlen túlélője szerint Mazzola lövéseinek különlegessége abban állt, hogy „képes volt teli rüszttel megrúgni a labdát”, miközben a Juventus akkori legnagyobb sztárjáról, Giampiero Bonipertiről úgy vélekedett, hogy „olyan jól rúg mindkét lábbal, hogy nem lehet eldönteni, hogy az ballal vagy jobbal történt”.
Igen nagy fantáziával bírt, jól cselezett. Alacsony termete ellenére is sokszor jött ki győztesen fejpárbajokból, köszönhetően bravúros emelkedésének.
Karrierje A kezdetek Annak ellenére, hogy már nagyon fiatalon munkát kellett vállalnia, nem adta fel a labdarúgást sem, bár eleinte csak a környék mezein tudott játszani. Itt fedezte fel őt a Cassano d’Adda-i csapat, a Tresoldi egyik tagja, és hívta őt a csapathoz játszani. 1934-ben került az ifjúsági csapatba, majd innen kezdte végigjárni a különböző korosztályos csapatokat. Később rövid ideig játszott a város egy másik negyedének a csapatában, a Fara d’Addában is, majd visszatért a Tresoldihoz. Eleinte fedezetként számítottak rá, bár már akkor feltűnt sokoldalúsága, már pályája kezdetén sok más poszton is játszott. Első felnőtt meccseit az 1935–36-os szezonban játszotta, majd a következő idényben már az első csapat tagja volt.
1938-ban már a harmadosztályban szereplő Alfa Romeo csapatának tagja volt. Ekkor környékezte meg először őt igazán nagy csapat: a Milan szerette volna szerződtetni. Sokáig hezitált egy esetleges váltással kapcsolatban, ám végül elmondása szerint a magasabb fizetés ellenére sem szerződött Milánóba, mert biztosabbnak érezte, hogy a futball mellett van egy fix munkahelye is.