Charlotte Bühler (született: Malachowski) (Berlin, 1893. december 20. – Stuttgart, 1974. február 3.) német–osztrák–amerikai pszichológus, a német fejlődéslélektan egyik kiemelkedő alakja.
Életpályája
Charlotte Bühlert több szempontból is jelentős hatást gyakorolt a pszichológia történetére. Egy olyan időszakban, ami a világháború következtében számtalan kihívással volt terhelt, amikor nőként kevéssé lehetett érvényesülni, Charlotte Bühler megelőzte a korát, amikor humanisztikus pszichológusként, holisztikus szemlélettel közelített az ember megismeréséhez, az élethosszig tartó fejlődés elkötelezett híve volt, tehetségével és munkásságával nagyban hozzájárult a fejlődéslélektan, a személyiség-lélektan, a kísérleti- és a klinikai pszichológia fejlődéséhez. Az alábbiakban élete főbb „csomópontjainak” áttekintésével igyekszünk munkásságának és személyiségének hátterét bemutatni.
Családja, tanulmányai (1893–1922)
Charlotte Bertha Malachowski 1893. december 20-án látta meg a napvilágot, Berlinben, az építészmérnök Hermann Malachowski és Rose Kristeller Malachowski idősebb gyermekeként. Tehetős, művelt családból származott, lengyel-zsidó gyökerei ellenére, az antiszemtitizmus elől menekülő felsőbb osztálybeli családok szokásához hasonlóan, protestáns nevelést kapott. Édesanyja magasan képzett asszony volt, de nőként- neme miatt- nem tudott érvényesülni, saját beteljesítetlen vágyait lányára vetítette és nagyban támogatta továbbtanulását (Bürman és Herwartz-Emden, 1993). Eleinte énekesi pályára szánta, ezért a fiatal Charlotte egyetemi tanulmányai mellett magánórákra járt zenéből, latinból és görögből is. A család külföldi utazásai szintén nagy hatást gyakoroltak Charlotte érésére (Bühler, 1972). A szülők végül elfogadták, hogy Charlotte arra fejlődhessen tovább, amerre kívánja. A kitűnő kulturális és intellektuális otthoni légkör ellenére Charlotte szüleivel való kapcsolata távolságtartó volt, azonban öccsével meleg, közeli viszonyt ápolt.
Általános- és középiskolai tanulmányait Charlott freiburgi és berlini magániskolákban végezte. 1913-ban orvostudományt, filozófiát és pszichológiát kezdett hallgatni a Freiburgi Egyetemen. 1914 tavaszán Kielben folytatta tanulmányait a Pszichológia Intézetben és a Tanítóképzőben. Kielben szerelembe esett egy geográfussal, Heinz Horstmannal, akivel el is jegyezték egymást. Azonban az első világháború kitörése következtében a férfit az orosz frontra küldték, ahonnan mentálisan instabil állapotban érkezett vissza. Charlotte tradicionális női szereppel ellentétes ambícióit észrevéve, fel is bontotta az eljegyzésüket. Bühler így ír később ekkori érzéseiről: „nemcsak az első szerelmem elvesztését érzetem, hanem elutasítást női mivoltomban is” (Bühler, 1972, 16. o.). Charlotte 1914-15-ben Berlinben fejezte be tanulmányait Carl Stumpf irányítása alatt, aki úttörő személyiség volt a kísérleti pszichológia történetében.
Charlotte visszautasította Stumpf megtisztelő ajánlatát, hogy nála írja disszertációját és az asszisztense legyen, ugyanis inkább a kognitív pszichológia vonzotta, mint az érzelmek tanulmányozása. Felismerve a fiatal hölgy szokatlan érdeklődését és céltudatosságát, Stumpf meleg ajánlólevelet írt Oswald Külpe professzornak, aki a gondolati folyamatok tanulmányozásának vezető kutatója volt, müncheni laboratóriuma a legelőrehaladottabb volt Európában. A 22 éves Charlotte így 1915-ben, anyja kíséretében, Münchenbe érkezett. Külpe saját laboratóriumot adott neki és lenyűgözte a fiatal hölgyet figyelmességével, kísérleteivel és személyiségével egyaránt. Így derült égből villámcsapásként érte Charlotte-ot a mindössze 53 éves professzor 1915-ben, kórházi fertőzés miatt bekövetkezett halála.
Külpe pozícióját vezető asszisztense, a frontról hazatérő Karl Bühler (1879-1963) vette át, aki korának egyik vezető tudósa volt. A Würtzburgi Iskola tanításai alapján, más kísérleti pszichológusokkal együtt, megkérdőjelezte a pozitivizmus alaptételeit (Ash, 1995). Charlotte disszertációjának témája, a „gondolkodásbeli folyamatok” miatt került közelebb Karl munkásságához és a Würtzburgi Iskola tanításához. Charlotte visszaemlékezéseiben furcsának tartotta, hogy Karl napi rendszerességgel látogatta őt kísérleti laboratóriumában, bár elismerte, hogy kutatásaik „nem voltak teljesen eltérőek” (Bühler, 1972, 18. o.). Más források szerint azonban Charlotte volt, aki elcsábította a férfit, pedig annak komoly párkapcsolata volt (Bürmann és Herwartz-Emden, 1993, 207. o.; Bühring, 2007, 197. o.). Karl és Charlotte Bühler végül 1916 áprilisában, Berlinben, összeházasodott.
Házasságuk első néhány éve a családi élet és a karrierjük párhuzamos futása miatt, nem volt zökkenőmentes. Charlotte-nak nehéz volt a családi életét és a tudományos munkáit összeegyeztetni, ráadásul a professzorfeleségek elutasították, amiért diákként a tanárával házasodott össze. Mindeközben 1917. február 23-án megszületett lányuk, Ingeborg. Charlotte még ugyanebben az évben befejezte disszertációját a gondolatok és a mondatok felépítéséről. Karl unszolására 1918-ban megjelentette első könyvét is, mely egy roppant eredeti és maradandó mű a mesék gondolatokra, vágyakra, emptátiára gyakorolt hatásáról a gyermekek életében (Bühler, 1918).
A pár 1918 októberében, Karl álláslehetősége révén, Drezdába költözött. 1919 júniusában megszületett második gyermekük, Rolf Dietrich. Charlotte 1920-ban habilitált, és az első női magántanárrá vált (Bühler, 1972). Állami felkérésre a fiatal bűnözőket tanulmányozta statisztikai módszerekkel, utána belefogott a felnőttek mentális életének naplók alapján való tanulmányozásába. Ez kezdetben a saját és három másik neki adományozott napló vizsgálatával indult, melyről egy sikeres könyvet is kiadott „A fiatalok mentális élete” címmel (Bühler, 1922), ami megalapozta helyét az igazán jelentős pszichológusok között. A projekt később kibővült: 1929-re 79 újabb naplót kapott, 1934-re a Bécsi Intézeten keresztül pedig újabb 98 adományozott könyvecskéhez jutott hozzá (Bühring, 2007). Ebben a munkában egyaránt megcsillant Charlotte írói tehetsége és pszichológiai képességei, amikor arra a kérdésre kereste a választ, hogy „hogyan kellene az emberi éltet megfelelően élni” (Bühler, 1972, 22-23. o.). Charlott váratlanul nagy sikert aratott, de elégedetlen volt magával, mondván, hogy a könyv nem éri el a saját maga számára kitűzött elméleti színvonalat. Ugyanakkor az életrajzok tanulmányozása, mint kutatási módszer, a mai napig Charlotte Bühler egyik legjelentősebb hozzájárulása a kísérleti pszichológiához.
Charlotte jól érezte magát Drezdában, de Karl korlátolt lehetőségekre hivatkozva szívesen elfogadott egy megtisztelő felkérést, melynek következtében a pár 1922-ben Bécsbe költözött.
A bécsi évek (1922–1938)
Nem sokkal Bécsbe érkezésük után Charlotte elnyert egy 10 hónapos Rockefeller ösztöndíjat az Amerikai Egyesült Államokba, melyet némi szorongással és komoly személyes árat fizetve elfogadott (Bühler, 1972). Az Amerikában töltött idő alatt megismerkedett a kor vezető pszichológusaival, többek közt Edward Lee Thorndike-kal és Arnold Gestellel. A John Watson vezette behaviorista irányzat kísérleti módszerei megerősítették Charlotte-ot a direkt megfigyelés, mint kísérleti módszer iránti saját elkötelezettségében. Kevésbé tetszett neki a reflexeken és a kondicionáláson való hangsúly, így a gyerekek szociális viselkedését tette meg későbbi kutatása tárgyául (Bühler és Hetzer, 1929). „Úgy gondoltam, ha az emberi élet elejét tanulmányozom, jobb bepillantást nyerhetek az életcélok fejlődésének folyamatába” (Bühler, 1972, 26. oldal). Annak ellenére, hogy eleinte a gyermekkori fejlődés volt a fő kutatási területe, Charlotte ezt a periódust csak egy szakasznak tartotta az egész életen át tartó fejlődésben.
Charlotte 1924-ben tért vissza Bécsbe, ahol férje az egyetemen a pszichológia részleg vezetője volt. A Rockefeller Alapítvány támogatásából megalapították a Pszichológia Intézetet, mely az európai pszichológiai kutatások epicentruma lett. Charlotte lett a három részleg közül a Gyermekpszichológiai és Fejlődéslélektani Részleg vezetője, ahol 1926-tól Hildegard Hetzer is segítette a munkáját. Számos később híressé vált pszichológus fordult meg az intézetben, mint például Réné Spitz. A korban egészen egyedülálló módon, a Charlotte Bühler vezette intézet gyümölcsöző kapcsolatot ápolt külföldi szervekkel is. Charlotte „egzakt, minden percre kiterjedő megfigyelésre” utasította beosztottjait. (Ash, 1987, 150. o.). A gyermekek teljes és folyamatos megfigyelése, a fizikai jellemzők dokumentálása, az obszerváló személy üvegfal mögé rejtése mind innovatív kutatási eszköznek számítottak. Ezekkel az eredményekkel a Bécsi Pszichológia Intézet a Rockefeller által támogatottak közül a legeredményesebbé nőtte ki magát. Boldog és produktív periódus volt Charlotte életében a Bécsben töltött idő, sokat publikált. Az intézettel kapcsolatos adminisztrációt Karl Bühler szinte teljes egészében feleségére hagyta, aki meglehetősen jó érzékkel működtette a folyamatokat (Lazarsfeld, 1969), ezzel átlag feletti tudományos menedzseri készségekről téve tanúbizonyságot.
1930-ban megjelent Charlotte Bühler „Az élet első éve” című könyve. Az ebben leírt kísérletben a Charlotte által vezetett főleg nőkből álló kutatócsoport, kvantitatív és kvalitatív módszerekre támaszkodva vizsgált egy 29 kisgyermekből álló mintát, 1926-os év folyamán, 24 órán keresztül, 8 órás beosztásban. Ebben a nagyszabású munkában a kutatók a viselkedés sokkal szélesebb spektrumát vizsgálták, mint a gestaltpszichológia, vagy a behaviorizmus képviselői. A műben Charlotte kritizálta Freud, Koffka és Behtyerev bizonyos nézeteit és azt állította, hogy a pozitív és negatív cselekvési repertoár az élet kezdeti szakaszától fogva fellelhető az élőlényekben.
Könyve sikeres volt, de Charlotte még mindig elégedetlen volt az elméleti keretek minőségével, melyeket csak a „Gyermek- és fiatalkor” című könyvében látott jól kifejtettnek (Bühler, 1972). Ebben felvázolta alapvetően egészséges emberekre vonatkozó ötlépcsős életszakasz elméletét, melynek elemei:
A gyermekkor funkcionális szakasza, A fiatalkor, melyben célok kitűzésével határozzuk meg magunkat, Egyre érettebb viselkedés, produktív munkavégzés, Új kihívások és intellektuális kapcsolatok keresése, eredmények, Visszatekintés, következtetések levonása.
Charlotte Bühler tehát az életet, mint projektet látta, és a szelfet, mint egy faktort, ami megvédi a személyiség egészét a neurózis romboló hatásától (Derobertis, 2006). Ez a fejlődéslélektani modell jelentősen különbözik a szintén ekkortájt működő Piaget-étől és Krohl-étól, ráadásul túlmutat a humanisztikus pszichológia neves képviselőin is, tekintve, hogy se Horney, se Rogers, se Maslow nem alkottak ilyen koherens fejlődéslélektani modellt.
Az 1920-as évek végére a Charlotte Bühler vezette Fejlődéslélektani Intézet már egy olyan kutatási programot dolgozott ki, ami a gyerekeket 6 éves korukig vizsgálta. Szerették volna a témabeli kutatókat túlszárnyalni, és a gyermek „egészleges fejlődésére” helyezték a hangsúlyt (Bühler, 1935). Ezzel a projekttel többé-kevésbé egyidejűleg Charlotte és kollégái több évet töltöttek az életpályák tanulmányozásával, melyhez több száz egyéni és irodalmi élettörténetet dolgoztak fel (ld. feljebb), miközben arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen általános fejlődési szabályok alapján válik érettebbé az ember (Bühler, 1933). Az erről szóló könyv konklúziója szerint az egyéneket nem az ösztönök irányítják –mint a pszichoanalízis tanítása szerint-, hanem az egyén szelektív, sőt sokszor még szembe is száll saját „természetével”, miközben azt hiszi, hogy épp kiteljesíti önmagát. A művet Freud követői közül többen is támadták.