Kállai Gábor (Budapest, 1959. február 21. – 2021. december 31.) sakkozó, nemzetközi nagymester, sakkszakíró, FIDE-mesteredző. Édesapja: Kállai István író.

Sakk pályafutása 14 éves korától minden percét a sakkozás töltötte ki, Szabó László és Forintos Győző nagymesterek tanítványának vallotta magát. 1982-ben szerezte meg a nemzetközi mesteri, 1995-ben a nemzetközi nagymesteri címet. Mindezen időszakban Ribli Zoltán és Polgár Zsuzsa szekundánsaként is tevékenykedett. 2005-ben elsőként a magyar edzők közül szerezte meg a FIDE Senior Trainer (mesteredző) címet. Tucatnyi sakk-könyv szerzője, a Mindentudás Egyetemének sikeres előadója (2007) és több újság sakkrovatának vezetője volt. Kitűnő előadókészsége és humora miatt a televíziókban is gyakran szerepelt, ahol mindig óriási lelkesedéssel népszerűsítette a sakkot. 2006-tól a Sport TV Sakkk!-műsorának a házigazdája.

1991–1995 között a Magyar Sakkszövetség elnökségi tagja, 2001 és 2005 között szakmai igazgatója, majd 2006–2011 között PR igazgatója volt. 2014 elejétől az MTK újrainduló sakkszakosztályának elnöke, valamint a Bay Area Chess (Kalifornia) közhasznú szervezet igazgatótanácsának tagja. A Magyar Sakkozásért Alapítvány életre hívásának kezdeményezője, majd egyik alapító kurátora.{http://Magyar%20Sakkozásért%20Alapítvány http://www.msasakk.hu/sites/default/files/docs/MSA_KallaiGaborCV.pdf}

Legnagyobb egyéni sikere: Rapid világbajnokság VII. hely (Mazatlan, Mexikó), 1988. Élete legjelentősebb sikerét szövetségi kapitányként érte el, amikor 2002-ben a bledi sakkolimpián a dobogó második fokára vezette a magyar férfi válogatottat.{444.hu|https://444.hu/2022/01/01/meghalt-kallai-gabor}

Bajnokságot nyert az MTK-VM, a Miskolci SSC, a Bern és Strasbourg csapatával. Ez utóbbinak 15 évig volt éljátékosa.

Élő-pontszáma halálakor 2456 volt, ezzel a magyar ranglistán a 38. helyet foglalta el. Legmagasabb Élő-pontszáma 2555 volt 2001. júliusban és októberben.

Edzői, bírói tevékenysége Ribli Zoltán szekundánsa 1983–1986 Polgár Zsuzsa egyik edzője: 1980–1994 a Magyar Sakkszövetség szakmai igazgatója és a válogatott kapitánya: 2001–2005 a 2002-es Sakkolimpián ezüstérmes férfi válogatott kapitánya (Bled, Szlovénia) FIDE mesteredző (Senior Trainer) 2005-től; a FIDE ezt a címet 2005-ig 41 edzőnek adta meg 2006-tól 2011-ig a Magyar Sakkszövetség PR-igazgatója 1993-tól volt nemzetközi versenybíró

2021. december 31-én hunyt el. Halálát szívelégtelenség okozta.

Díjai, kitüntetései 2002: Az év szövetségi kapitánya 3. hely 2003: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje a sakkválogatott kapitányának, a magyar sakkválogatott tagjainak a XXXV. sakkolimpián nyújtott teljesítményükért.

Könyvei, előadásai, műsorai Szakíró, 8 könyve jelent meg több nyelven. A Megnyitások könyve c. műve (1997) az elmúlt 10 év egyik alapműve; angolul, németül, franciául, olaszul is megjelent, többször kiadták.

Zoltán Ribli–Gábor Kállai: Winning the Queen's Indian, London, Batsford, 1987, Kállai Gábor: Megnyitások könyve, Alfadat-Press, első kiadás 1990, 2003, Zoltán Ribli–Gábor Kállai: Winning with the English, H. Holt, New York, 1992, 1993, Gábor Kállai: Buch der Eröffnungen, Caissa Chess Books, 1996 (német nyelven) Gábor Kállai: Basic Chess Openings, 1997, Everyman Chess (angol nyelven), Gábor Kállai: More basic chess openings, Cadogan chess, London, 1997, János Szabolcsi-Gábor Kállai: 64 Tests für 64 Felder, Caissa Chess Books, 1997 Gábor Kállai: Traité Moderne des Ouvertures (A megnyitások modern kézikönyve II.) (francia nyelven), Caisse Chess Books, 1997 Honfi György–Kállai Gábor: Újra csillog az ezüst, Sakkolimpia Bled, 2002, Kállai Gábor: Sakk-kaleidoszkóp, Alfadat-Press, 2004, Kállai Gábor: Sakkpéntek, Alfadat-Press, 2006, Szabolcsi János–Kállai Gábor: 64 kockára 64 teszt, Alfadat-Press, 2008, Szabolcsi János–Kállai Gábor: Sakk ünnepnapokra és hétköznapokra, Alfadat-Press, 2008, Kállai Gábor: Sakksztorik, Alfadat-Press, 2011, 2005-től a Népszabadság sakkrovat-vezetője volt 2006-tól a kéthetente jelentkező SAKKK! műsor házigazdája (TV-műsor, SPORT1 TV) "Hol végződik a sakktábla" címmel előadást tartott a Mindentudás Egyetemén 2007. március 12-én

Jegyzetek

További információk Kállai Gábor - Mindentudás.hu FIDE nyilvántartó lap Willy Iclicki: FIDE Golden book 1924–2002. Euroadria, Slovenia, 2002, 82. o. Chess-db profile

Kategória:1959-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar sakkozók Kategória:Magyar sakkírók Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei