Sas Andor, született Spitzer Andor120799/903. sz. belügyminiszteri leirat. (Budapest, 1887. január 22. – Pozsony, 1962. augusztus 23.) történész, irodalomtörténész, tanár, egyetemi docens.
Élete Budapesten született Spitzer Lipót vasúti hivatalnok és Grünfeld Júlia (1862–1925) gyermekeként. Az egyetemet Budapesten végezte, ahol Babits Mihály, Juhász Gyula, Balázs Béla mellett tagja volt a Négyesy-szemináriumnak, majd Németországban tanult. A Hatvany család nevelője volt.
1919-ben a Tanácsköztársaság idején Budapesten főiskolai tanárrá nevezték ki, emiatt később nem kapott állami munkahelyet. Rövid ideig Bécsben élt, majd 1920-ban Csehszlovákiában telepedett le. Előbb Munkácson a kereskedelmi akadémián, majd 1932-től Pozsonyban volt tanítóképzői, 1939-től magyar gimnáziumi tanár. Tagja volt a Galilei Körnek, a Csehszlovák ĺrószövetségnek és egyik alapítója a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak. 1939–1945 között bujkálni kényszerült.
Az 1920–30-as években történeti tanulmányokat, gazdaságtörténeti dolgozatokat publikált. 1948 után elsősorban ismeretterjesztéssel foglalkozott. 1950-től haláláig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola, majd a Comenius Egyetem magyar tanszékének vezetője.
Cikkei az Athenaeumban, az Egyetemes Philologiai Közlönyben, a Huszadik Században, a Nyugatban, a Századunkban, a Magyar Figyelőben, a Magyar Újságban, 1948 után elsősorban az Új Szóban, a Fáklyában, a Szabad Földművesben és az Irodalmi Szemlében jelentek meg. Emlékét elsősorban tanítványai és pályatársai Turczel Lajos, Szalatnai Rezső és Szeberényi Zoltán ápolják.
Sírja a pozsonyi csalogányvölgyi temető XIV. parcellájában van.
Elismerései
Művei Hölderlin Frigyes; Franklin Ny., Bp., 1909 Szabadalmas Munkács város levéltára. 1376–1850. A régi városi archívum történetének, anyagának és csoportosítási rendjének ismertetése; Grünstein Ny., Munkács, 1927 Beregi szálfák útja Munkácstól Danzigig. A munkácsi uradalom exportvállalkozása a napoleoni háborúk idején 1796–1803; Grünstein Ny., Mukačevo-Munkács, 1928 Egy magyar nagybirtok történetéhez. A Schönborn-uralom a 18. században; Századunk, Bp., 1931 (A "Századunk" könyvtára) 1937 Riedl Szende hídverési kísérlete a cseh és magyar szellemiség között a Bach-korszak Prágájában 1854–1860 1953 Történelmi és irodalmi tanulmányok. Pozsony 1954 Balassi Bálint. Fáklya IV/12, 7-10. Magyar humoristák. Petőfi Sándor, Jókai Mór és mások vidám írásai. Gyűjtemény; sajtó alá rend., bev. Sas Andor; Csehszlovákiai Magyar Kiadó, Bratislava, 1955 Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. A munkácsi Schönborn-uradalom társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX. század első felében; Magyar Kiadó, Bratislava, 1955 A koronázó város. A bécsi kongresszustól a nagy márciusig. 1818–1848; Gondolat, Bp., 1973 1991 A szlovákiai zsidók üldözése (1939–1945); inː Irodalmi Szemle, 34/6, 565-576. A szlovákiai zsidók üldözése. 1939-1945; szöveggond., szerk. Csanda Gábor; Kalligram, Pozsony, 1993 Pozsony, az egykori koronázó város. A bécsi kongresszustól a nagy márciusig, 1815–1848; szöveggond., képvál., szerk. Kövesdi János; 2. bőv. kiad.; Pannónia, Pozsony, 1995 A pozsonyi zsidóság 18. és 19. századi jog- és gazdaságtörténetéhez. 2005, Fórum Társadalomtudományi Szemle 7/4, 269-284. T. G. Masaryk, Edvard Beneš és Kamil Krofta műveit fordította magyarra.
Jegyzetek
Források 1963 Irodalomtörténeti Közlemények 67/3 (Szalatnai Rezső) Párkány Antal 1975: Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben Életrajzi lexikon A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998 A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjteményének bibliográfiája (1918–2000) Bibliografia k dejinám Slovenska (Literatúra vydaná do roku 1965) A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944
Külső hivatkozások A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól Új Szó 2002. augusztus 23. Duba Gyula: Emlékezzünk régiekről (tanulmány Sas Andorról, Egri Viktorról és Csanda Sándorról). Irodalmi Szemle 2012
Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szegediek Kategória:Pozsonyiak Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek