Ifj. Megay László (Pécs, 1941. július 7. – Budapest, 1998. október 3.) József Attila-díjas (1995) magyar író, újságíró.
Életpályája Szülei Megay László (1907–1964) radiológus, egyetemi tanár és Koller Mária (1915–1978) voltak. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 1960–1970 között rézkarcnyomdászként dolgozott. 1970-ben a MÚOSZ Újságíró Iskolát is elvégezte. 1970–1971-ben a Képzőművészeti Lektorátus munkatársa volt. 1971–1981 között vidéki, üzemi lapoknál – a Tolna Megyei Népújság, a Kisalföld – volt újságíró. 1981–1989 között a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1989–1990-ben a Magyar Fórum, majd a Pesti Hírlap főmunkatársa lett. Később dolgozott az Üzlet című újságnál, majd a Magyar Televízióban.
Sírja a Farkasréti temetőben található.
Gyermekverseket, gyermekeknek szóló ismeretterjesztő műveket, drámákat, szociográfiákat, tárcákat írt.
Művei A foglyot etetni kell (ifjúsági regény, 1972) Varázsfüvek (ismeretterjesztő, 1972) Vásárban (verses képeskönyv, 1973) A nagyfülű krokodil (ifjúsági regény, 1975) Ezer mesterség (ismeretterjesztő, 1975) Könyves könyv (ismeretterjesztő, 1976) Hány perced van? (ismeretterjesztő, 1978) Három torony, egy város (ismeretterjesztő, 1980) Este a Kandúrnál (regény, 1984) A mindentudó himpellér (meseregény, 1986) Egy szomorú martalóc balfogásai (1989) Négy könnyű darab (színművek, 1997) Egy régi világban. Sorsképek; szerk. Koncz Mária; Manuscript Bt., Budapest, 2013
Díjai, elismerései A Művelődési Minisztérium Nívódíja (1974-1975) Gorkij-diploma Év Gyermekkönyve díj (1987) József Attila-díj (1995)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda 1998 CD-ROM, Biográf Kiadó, Budapest, 1997
További információk [ Kortárs magyar írók]
Kategória:Magyar írók Kategória:A Magyar Fórum vezetői, újságírói Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:1941-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Pécsi írók, költők Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Nemzet (1938–2018) vezetői, újságírói Kategória:A Pesti Hírlap (1990–1994) vezetői, újságírói