A Koncz Márton-díj honvédelmi miniszteri rendelettel 1996-ban alapított állami szakmai elismerés. 170px|A Koncz Márton-díj plakettjének előlapja 2013-ig170px|A Koncz Márton-díj plakettjének hátlapja 2013-igA Koncz Márton-díj plakettje 2013-ig

A díj odaítélése A Koncz Márton-díjat a honvédelmi miniszter a haza védelme érdekében a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatalnál, illetve 2012-től utódszervezeténél, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál kifejtett kiemelkedően eredményes felderítő tevékenység elismeréseként adományozza. Átadása november 11-én, a Felderítők Napján történik.

A díj átadására 2009-ig évente került sor, 2013 és 2018 között a Hajnik Pál-díjjal évente váltakozva, a páros években ítélték oda. 2019. óta ismét évente adományozható.

A díjazás 2009. és 2014. között szünetelt.

A díjazottak jogosultak a „Koncz Márton-díjas” cím használatára és az erre utaló miniatűr jelvény viselésére. (Ha a díj odaítélése és átadása közötti időben a kitüntetendő személy elhalálozik, a plakettet, az oklevelet és a díjjal járó pénzjutalmat házastársa vagy leszármazottja veheti át.)

A honvédelmi miniszter által alapítható és adományozható elismerésekről szóló mindenkori rendelet az összes díj éves kontingensét úgy határozza meg, hogy Koncz Márton-díjban alkalmanként gyakorlatilag 1-2 fő részesülhet.

A díjak leírása és viselése A díjakkal oklevél, plakett és anyagi elismerés jár. A pénzjutalom összege 2013-ig a Kossuth-díjjal járó pénzjutalom mindenkori összegének 20%-a volt, 2013-tól pedig a közszolgálati tisztviselőkre meghatározott illetményalap mindenkori összegének 13-szorosa. A plakett: 2012-ig kör alakú, rajta a névadó arcmása és neve, hátoldalán a Magyar Köztársaság címere és körben a honvédelmi miniszter felirat. Anyaga bronz, átmérője 100 mm (Ágh Fábián Sándor alkotása). 2013-tól álló ovális alakú, előlapján a névadó arcképe és neve. Anyaga bronz, mérete 100×70 mm. A kitűzője kerek vagy ovális, rajta a díjra jellemző ábrázolás, átmérője 20 mm.

A miniatűr jelvényt a szolgálati, köznapi és ünnepi öltözet esetén a zubbony jobb oldalán, a zsebtakaró felett kell viselni.

Díjazottak

Jegyzetek

Források 14/1996. (X. 18.) és 27/2002. (IV. 17.) HM rendeletek (hatályban 2013-ig)

Az MK KFH 2012. előtti honlapja Honvédelem Online

Kapcsolódó szócikkek Katonai Felderítő Hivatal Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Hajnik Pál-díj

Kategória:Magyar honvédelmi díjak