Gyermekek keresztes hadjárata

270px|thumb|Gustave Doré 19. századi romantikus ábrázolása a gyermekek keresztes hadjáratáról. A kép a legenda későbbi recepcióját szemlélteti, nem a 13. századi események hiteles ábrázolása.

Gyermekek keresztes hadjárata vagy latinul peregrinatio puerorum néven az 1212-ben a Francia Királyság területén és a Rajna vidékén kibontakozó népi vallásos mozgalmakat szokás említeni. A hagyományos elbeszélés szerint gyermekek tömegei indultak a Szentföld felszabadítására, de a modern kutatás ezt a képet jelentősen árnyalja. A résztvevők között valószínűleg valódi gyermekek és serdülők is voltak, de a forrásokban szereplő latin pueri nem feltétlenül kisgyermekeket jelentett: jelölhetett fiatalokat, alacsony társadalmi státuszúakat, szolgai vagy függő helyzetűeket, szegényeket és földnélküli embereket is.

A mozgalmak nem voltak pápai jóváhagyással meghirdetett, hivatalos keresztes hadjáratok. Egy hivatalos 13. századi keresztes hadjárat pápai felhíváshoz, fogadalomhoz, bűnbánati kerethez, kiváltságokhoz, a kereszt felvételéhez és szervezett katonai vállalkozáshoz kapcsolódott. Az 1212-es megmozdulások ezzel szemben nélkülözték a pápai meghirdetést, a főúri katonai vezetést és a hadjárati szervezetet. A közismert későbbi változat — több tízezer kisgyermek Marseille-be vonulása, a tenger csodás megnyílásának várása, hajókra szállás, hajótörés és rabszolgaságba hurcolás — részben későbbi krónikai legendásodásból, részben modern romantikus és valláskritikai feldolgozásokból alakult ki.

A kutatás mai állása szerint 1212-ben valóban történtek feltűnő francia és rajnai, illetve német–rajnai népi vallásos megmozdulások. Ezeket azonban nem lehet egyszerűen azonosítani a későbbi legendával. A rajnai mozgalom útja több forrás alapján jobban rekonstruálható: a Rajna-vidékről indulva az Alpokon át Genova, Pisa, Róma, illetve más itáliai városok felé haladt. A francia mozgalom esetében viszont a legkorábbi források nem igazolják biztosan a Marseille-ig tartó utat és a rabszolgaságba hurcolás történetét.

Elnevezése és a pueri értelmezése

A „gyermekek keresztes hadjárata” elnevezés a középkori latin forrásokban előforduló peregrinatio puerorum, iter puerorum és hasonló fordulatokra vezethető vissza. A peregrinatio jelenthetett zarándoklatot, idegenben való vallásos vándorlást, illetve a keresztes vállalkozások nyelvében a szent ügyért vállalt utat is. A pueri szó azonban különösen nehézzé teszi az események értelmezését. Elsődlegesen fiúkat vagy gyermekeket jelenthet, de középkori társadalmi kontextusban jelölhetett alacsony státuszú, függő helyzetű, szegény vagy fiatal embereket is.

A pueri kifejezést ezért nem lehet egyszerűen a mai „kisgyermek” szóval azonosítani. A modern gyermekkor-felfogás, amely a gyermeket a felnőttek világától élesen elválasztott, ártatlan és védendő személynek tekinti, nem ültethető át változtatás nélkül a 13. századra. A középkori társadalomban a gyermekkor, fiatalság, szolgai vagy gazdasági függőség és társadalmi alacsony státusz részben egymásba csúszó kategóriák voltak. Egyes források tényleges gyermekeket, serdülőket, lányokat, nőket, férfiakat, idősebbeket, pásztorokat és parasztokat is említenek, ami vegyes összetételű mozgalomra utal.

Peter Raedts értelmezését nem úgy kell érteni, hogy a résztvevők között ne lehettek volna tényleges gyermekek. Inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a pueri társadalmi és retorikai jelentései miatt a „kisgyermekek hadserege” típusú modern kép nem következik automatikusan a középkori forrásnyelvből. Gary Dickson később árnyalta Raedts álláspontját: szerinte a krónikások valóban hangsúlyozzák a résztvevők fiatalságát, de a mozgalom társadalmi összetétele ennél szélesebb volt.

Történeti háttér

A gyermekek keresztes hadjárataként ismert mozgalmak a IV. keresztes hadjárat és az V. keresztes hadjárat közötti időszakban jelentek meg. A Szentföld visszaszerzésének elmaradása és a IV. keresztes hadjárat Konstantinápoly elleni fordulata hozzájárult ahhoz a légkörhöz, amelyben a keresztes vállalkozások sikertelenségét sokan vallási vagy erkölcsi okokkal magyarázták. A IV. keresztes hadjárat eredetileg keleti hadjáratnak indult, de 1204-ben egy keresztény város, Konstantinápoly elfoglalásába és kifosztásába torkollott. Ez a fejlemény a 13. század eleji latin keresztény világban magyarázatokat, bűnbánati értelmezéseket és reformigényeket is erősíthetett.

III. Ince pápa a 13. század elején több keresztes vállalkozást támogatott vagy készített elő. Ezek közé tartozott a keleti hadjárat újjászervezésének terve, az albigensek elleni dél-franciaországi keresztes hadjárat, valamint az Ibériai-félszigeten zajló keresztény–muszlim küzdelmek egyházi támogatása. A La Navas de Tolosa-i csatában 1212 júliusában az ibériai keresztény uralkodók seregei arattak győzelmet az almohádok felett; ez nem pápai hadvezéri győzelem volt, hanem olyan katonai esemény, amelyet a pápaság vallási-politikai szempontból támogatott.

A korszak népi vallásosságát nem lehet kizárólag intézményi egyházi döntésekből levezetni. A „népi vallásos mozgalom” itt nem szervezetlen káoszt jelent, hanem olyan laikus vallási megmozdulást, amely nem pápai vagy főnemesi hadjáratszervezésből indult ki. Prédikációk, zarándoklatok, bűnbánati lelkesedés, társadalmi feszültségek és helyi vallási várakozások együtt alakították. A 12–13. századi Európában a népességnövekedés, a városiasodás, a földnélküli fiatalok és a városi szegények helyzete is hozzájárult ahhoz, hogy vallásos tömegmozgalmak bontakozzanak ki.

Az 1212-es mozgalmak nem voltak teljesen előzmény nélküliek. A szegények, fiatalok és laikusok vallásos mobilizációja már az első keresztes hadjárat népi mozgalmaiban is megjelent, például Remete Péter köré szerveződő csoportokban. Később az 1251-es és 1320-as pásztorkeresztes mozgalmak, a Pastoureaux-mozgalmak mutattak hasonló társadalmi és vallási vonásokat, bár ezek önálló, az 1212-es eseményektől elkülönítendő jelenségek voltak.

Források és forráskritika

A gyermekek keresztes hadjáratáról több tucat 13. századi forrás tesz említést, de ezek jelentős része rövid, töredékes, egymásnak ellentmondó vagy későbbi híreszteléseken alapul. Dana C. Munro klasszikus tanulmánya már 1914-ben hangsúlyozta, hogy a krónikások közül sokan csak néhány szót írtak az eseményről, mások pedig verses vagy népszerű énekekből származó motívumokat őrizhettek meg.

A források egyik fő problémája, hogy nem maradt fenn olyan beszámoló, amelyet biztosan a mozgalom résztvevője írt volna. Egyes krónikások láthatták az átvonuló csoportokat, mások a kezdetekről hallhattak, megint mások már legendás vagy moralizáló hagyományt rögzítettek. Ezért a történet egyes elemei nem azonos bizonyossági fokon állnak. A francia és a rajnai, illetve német–rajnai mozgalmat külön kell vizsgálni, és nem szabad automatikusan egyetlen egységes hadjáratként kezelni őket.

A legfontosabb korai források közé tartozik a Laonból származó névtelen krónika, a Chronicon universale anonymi Laudunensis, amely István cloyes-i pásztorfiú történetét őrizte meg. A rajnai mozgalom szempontjából kiemelkedő a Chronica Regia Coloniensis, vagyis a kölni királyi krónika, amely a mozgalom német területeken való feltűnéséről tudósít. A genovai események kapcsán Ogerius Panis genovai krónikája is fontos, mert közeli itáliai nézőpontból rögzíti a résztvevők városba érkezését.

A középkori krónikák nem modern riportok vagy levéltári jegyzőkönyvek voltak. A szerzők gyakran erkölcsi, vallási vagy társadalmi tanulságokat kerestek az eseményekben. Sheffler William MacLehose nyomán hangsúlyozza, hogy a források lényegében csak két alapvető pontban értenek egyet: gyermekeket vagy fiatalokat véltek érintettnek, és vallási motivációt tulajdonítottak a mozgalomnak. A részletek — a résztvevők életkora, társadalmi helyzete, útvonala, célja, vezetői és végső sorsa — erősen eltérnek.

Gary Dickson munkája azért fontos, mert egyszerre rekonstruálja az 1212-es eseményeket és követi végig azt, hogyan alakult a gyermekek keresztes hadjárata már a középkorban „mythistory”-vá, vagyis történeti eseményt és mitikus értelmezést összekapcsoló hagyománnyá. A kérdés ezért nem egyszerűen az, hogy „megtörtént-e” a gyermekek keresztes hadjárata, hanem az is, hogy milyen középkori és modern értelmezések alakították át a történeti magot.

Az 1212-es mozgalmak

A francia mozgalom

A francia mozgalom legismertebb alakja egy István nevű, Cloyes környékéről származó pásztorfiú volt. A Laonból származó krónikai hagyomány szerint István azt állította, hogy az Úr szegény zarándok alakjában jelent meg neki, kenyeret fogadott el tőle, majd levelet bízott rá, amelyet a francia királynak kellett átadnia.

A hagyomány szerint István Vendôme és Saint-Denis környékén vált ismertté, majd II. Fülöp Ágost francia király figyelmét kereste. A király nem támogatta a kezdeményezést, és a beszámolók szerint a résztvevőket hazatérésre szólították fel. Egyes források szerint a párizsi egyetem mestereinek tanácsát is kikérték. A történet e pontja fontos: a királyi döntés és az egyetemi mesterek tanácsa nem a mozgalom megszervezését, hanem inkább annak megállítását vagy hazafordítását jelzi.

A francia mozgalomról szóló legkorábbi források nem egységesek. Egyes beszámolók nagy tömegről, éneklő és keresztet viselő fiatalokról, körmenetszerű vonulásról, illetve arról tudósítanak, hogy a résztvevők „Istenhez” akartak menni. A források egy része nem mondja ki egyértelműen, hogy a mozgalom tényleges célja a Szentföldre jutás vagy katonai hadjárat lett volna.

A 30 000 fős létszámadatot egyes krónikák említik, de a középkori számadatokat a kutatás óvatosan kezeli. Ezek gyakran inkább a tömeg nagyságát érzékeltető retorikus adatok, nem modern értelemben vett pontos létszámbecslések. A francia csoport tényleges útvonala, nagysága és végső sorsa bizonytalanabb, mint a későbbi hagyomány alapján gondolni lehetne.

Munro szerint a legjobb francia források alapján inkább az valószínű, hogy a mozgalom Észak-Franciaországban bontakozott ki, jelentős feltűnést keltett, majd a királyi döntés, az egyetemi mesterek tanácsa és az ellátási nehézségek hatására szétszóródott vagy hazatért. Fontos forráskritikai érv, hogy a Loire-tól délre élő korai krónikások nem említik a francia csoport Marseille-be vonulását.

István alakját a szakirodalom általában a francia mozgalom központi figurájaként kezeli, de történeti személyiségének részletei bizonytalanok. A forrásokból nem rekonstruálható modern életrajz, és nem tudható pontosan, mennyi tartozik az eredeti karizmatikus vezetőhöz, illetve mennyi a későbbi elbeszélésekben kialakult legendás alakhoz.

A rajnai és német–rajnai mozgalom

A rajnai mozgalom vezetőjeként a források egy Miklós nevű kölni vagy Köln környéki fiút említenek. A mozgalom valószínűleg 1212 tavaszán vagy kora nyarán indult, és a Rajna vidékén, valamint a Német-római Birodalom nyugati területein vált ismertté. A résztvevők között a krónikák fiúkat, lányokat, nőket, férfiakat, szegényeket, pásztorokat és idősebbeket is említenek.

A rajnai csoportok útvonala több forrás alapján részben rekonstruálható. A résztvevők egy része Köln környékéről indult, a Rajna völgyén át dél felé haladt, majd az Alpokon átkelve Itáliába jutott. A források említik áthaladásukat Speyernél, Piacenzánál és Genovánál. Genovába 1212 augusztusának végén érkezhettek; több beszámoló szerint ott a tenger megnyílását várták, majd a csalódás után a mozgalom fokozatosan felbomlott.

A tenger megnyílásának várása a bibliai Vörös-tenger-motívumhoz kapcsolódott. A résztvevők és a krónikások képzeletében a Mózes vezette kivonulás előképe azt sugallhatta, hogy Isten csodás módon nyit utat a szent cél felé. Ezt a motívumot nem célszerű puszta babonaként kezelni: a középkori vallási képzeletben a bibliai előképek a jelen eseményeinek értelmezési keretét adták.