Az Aeroflot 593-as járata Moszkvából indult Hongkongba 63 utassal a fedélzetén 1994. március 23-án. A járatot az akkor újnak számító Airbus A310–300 teljesítette. A gép dugóhúzóba került és a földbe csapódott, amit senki nem élt túl.
A baleset Az út felénél a kapitány, Kudrinszkij beengedte gyermekeit a pilótafülkébe, mert azok nem tudtak aludni. Először a kislány ült a szarvkormány mögé, és apja csavart a robotpilóta beállításán, így a kislány úgy érezte, ő vezeti a gépet. Ezután a fiú következett. Ő is óvatosan elfordította a kormányt. Ezután a kapitány visszaállította az alap beállításokat. Beszélgetett lányával és a személyzettel, eközben a fiú ismét fordította a kormányt. Nem vették észre, hogy ezalatt a robotpilóta hangjelzés nélkül részlegesen kikapcsolt. Ez azt jelentette, hogy a pilóta kormányzott, de a többi vezérlés a robotpilótáé volt. A gép veszélyesen dülöngélt és dugóhúzóba került. A pilóták sikeresen kihúzták a gépet belőle, de már túl késő volt, a gép Szibériában egy dombnak csapódott. A balesetet senki sem élte túl.
A repülőgép A balesetet szenvedett repülőgép egy Airbus A310-304 volt, amit az Aeroflot 1992. december 11-én vett át. Két hajtóműve típusa General Electric CF6-80C2A2. Egyike volt az Aeroflot által vásárolt 5 db új repülőgépnek, amik a Távol-Keletet és Délkelet-Ázsiát szolgálták ki. Az Aeroflot pilótái magas szintű kiképzést kaptak a típusra, a legénységnek, amely a balesetet okozta, 900 órányi repülési tapasztalata volt a típusra.
A pilóták beszélgetése
Az időbélyegző másodperces felbontású, a rögzítés kezdete óta eltelt időt méri. A felvétel ciklikusan felülíródik, ekkor a számlálás is újraindul. 2258 Eldar (gyerek): Miért fordul el? 2259 Kudrinszkij kapitány: Magától fordult el? 2260 Eldar: Igen ... 2261 Kudrinszkij: Nem tudom, miért fordul. 2270 Makarov elsőtiszt: Srácok ... A gép túllépi a 45 fokos dőlésszöget. A gépen megnövekedett a gravitációs erő, ami megnehezítette Kudrinszkij visszaülését a kapitányi székébe. 2272 Kudrinszkij: Várj, tartsd a kormányt. 2275 Makarov: A sebesség ... 2276 Piszkarjov: A másik irányba! 2277 Kudrinszkij: A másik irányba, told balra! 2281 Piszkarjov: Balra! 2281 Kudrinszkij: Balra ... A másik irányba! 2282 Piszkarjov: Balra! 2284 Eldar: Én balra fordítom! 2284 Piszkarjov: jobbra! 2285 Kudrinszkij: Jobbra! Ekkor megszólal a magassági figyelmeztetés, valamint hogy a robotpilóta ki fog kapcsolni. A gép zuhanni kezd kb. 300 métert másodpercenként. 2291 Piszkarjov: Jobbra. Fordulj jobbra! Fordulj jobbra! 2297 Kudrinszkij: JOBBRA! 2298 Piszkarjov: Balra! Ott a földre! 2303 Kudrinszkij: Eldar, gyorsan szállj ki! Kifelé! Az elsőtiszt kihúzza a gépet a dugóhúzóból, de túl nagy felhajtóerővel. A repülőgép már szinte függőlegesen emelkedett, amit a gép már nem bírt ki. 2319 Kudrinszkij: Eldar, kifelé! Kifelé, Eldar, kifelé ... 2334 Piszkarjov: Teljes tolóerő! 2336 Kudrinszkij: Megvan. Teljes tolóerő! 2337 Piszkarjov: Maximális teljesítmény! 2338 Kudrinszkij: Megvan ... 2340 Piszkarjov: Maximális teljesítmény! 2346 Kudrinszkij: Adtam teljes tolóerőt, ráadtam 2348 Piszkarjov: Mi a sebességünk? 2350 Makarov (?): Nézd meg a bal oldalon! 2354 Kudrinszkij: ... Oké ... 2365 Piszkarjov: A sebesség nagyon magas 2367 Kudrinszkij: Magas, ugye? 2368 Piszkarjov: Igen. 2382 Piszkarjov: Óvatosan! 2393 Kudrinszkij: Sikerülni fog. Minden rendben ... Óvatosan [érthetetlen], óvatosan ... Húzd fel óvatosan! Ezen a ponton végül is sikerült kihozniuk egyenesbe a gépet, de a magasságuk teljesen elfogyott, és a földnek ütköztek. 2400 hangrögzítés vége.
A baleset után Az Aeroflot megváltoztatta a Moszkva - HongKong járatszámát SU212-re. Ma már Airbus A330-200-zal teljesítik a járatot. Továbbá 2001. szeptember 11. után a pilótafülkének az egész utazás alatt zárva kell maradnia, főleg senkit nem engedhetnek be a pilótaszékbe. A baleset fényt derített az Airbus A310-esek egyik hibájára, hogy a robotpilóta hangjelzés nélkül kapcsol ki; ma már minden Airbus-gépen a műszerfalon villogó lámpa és egy telefoncsörgésszerű hang figyelmeztet a kézi vezérlés bekapcsolódására.
Fordítás
Források A repülést bemutató számítógépes trükkfelvétel, és a CVR hanganyag angol felirattal http://www.airliners.net/search/photo.search?regsearch=F-OGQS
Kategória:Légi közlekedési balesetek és események Oroszországban Kategória:1994 a légi közlekedésben Kategória:Airbus repülőgépek balesetei és eseményei