A Budapest Honvéd FC 2013–2014-es szezonja sorozatban a tizedik, összességében pedig a 103. idénye volt a csapatnak a magyar első osztályban. A szezon 2013 júliusában kezdődött, és 2014. május 31-én ért véget. A Budapest Honvéd FC a hazai kiírások mellett az Európa-ligában is szerepelt, de hasonlóan a többi magyar labdarúgó csapathoz a nemzetközi porondon hamar befejezte a szereplést. A 2. selejtezőkörből már kiesett, mert az FK Vojvodina két győzelemmel jutott tovább.

A szezon mérkőzéseire maradt Marco Rossi az előző bajnoki idényben bronzérmet nyert csapat vezetőedzője, mivel a klub 2014. június 30-ig érvényes szerződést kötött vele. Az idény kezdetére több korábban meghatározó játékos vált meg a csapattól, helyettük fiatal saját nevelésű labdarúgókkal kötöttek szerződést, valamint külföldről három olasz és egy ghánai játékos érkezett. A bajnokságban két vereséggel kezdett a Honvéd és menet közben újabb igazolások történtek. A csapathoz igazolt nyolc év Angliai idegenlégióskodás után a Luton Town FC-től hazatérő Kovács János, a csatárhiányt pótlandó érkezett a Juventusnál nevelkedett Ayub Daud, a kolumbiai válogatott Edixon Perea, a panamai válogatott Aníbal Cesis Godoy és kölcsönbe kapták a Bologna FC játékosát Thomas Jobbot. A szezon közepére összeálló megerősített játékoskerettel több jelentős győzelmet begyűjtött a Honvéd, de a 17 fordulós őszi idény végére elszürkült a csapat, kiesett a magyar kupából és a ligakupában rendre olyan tartalékos csapat állt ki, mely ellen az alacsonyabb osztályú ellenfelek is győzni tudtak és a csoportkörben az utolsó helyen zárt.

A téli felkészítés során, próbált erősíteni a Honvéd és nemzetközi szinten is már bizonyított rutinosabb játékosokat igazoltak. A csatársorba érkezett az egyszeres olasz válogatott Emiliano Bonazzoli, a korábbi Arsenal játékos Arturo Lupoli és a védelem erősítésére a panamai, Ariano Navarro és az elefántcsontparti válogatott Abdul Kader Keïta. A csapat azonban sorra veszítette el mérkőzéseit és áprilisban Rossi vezetőedző beadta a lemondását. A helyére megbízással Simon Miklós pályadző lépett, akivel folytatódott a vereségsorozat, egyedül a szezonzáró mérkőzésen értek el meglepetést, amikor a főleg akadémista fiatalokkal kiálló csapat legyőzte a már bajnoknak tekinthető Debreceni VSC-t.

A bajnokságban végül a 9. helyen végzett a Budapest Honvéd FC és ezzel az eredménnyel, illetve a magyar kupaszerepléssel sem sikerült a nemzetközi kupákban indulási jogot szerezni.

Átigazolások A Budapest Honvéd az átigazolások során a fiatalítás útját követte és több a Honvéd-II MFA csapatában már a másodosztályban kipróbált tehetséges játékossal kötött szerződést. A máshonnan igazolt játékosok közül egyértelműen az olasz dominanciát erősítette Testardi, Mancini és Alcibiade leigazolása, valamint az Olaszországban nevelkedett Daud és Job érkezése. A távozók között volt több korábban meghatározó honvéd játékos (Ivancsics, Tchami) és a csatársor gólerős tagjai (Lanzafame, Martínez, Délczeg). Visszatért a korábbi U18-as és az U19-es válogatott játékos Czár Richárd, aki egy évig kölcsönben az osztrák másodosztályú First Vienna FC színeiben játszott és ott 18 találkozón lépett pályára. Rossi edző Czár játékára erre a szezonra nem tartott igényt, ezért kölcsönbe került egy évre Erdélyivel együtt, a másodosztályú Soproni VSE-hez. A BFC Siófok másodosztályba kiesett csapatát két honvéd játékos is megerősítette, hiszen leigazolták a korábban már kölcsönben játszó Novákot és kölcsönbe kapták a gólerős Vólentet.

A gyenge bajnoki rajtot követően a védelem erősítésére leigazolták az Angliából hazaérkező Kovácsot és szerződést hosszabbítottak 2015. június 30-ig a korábban szabadlistára tett Délczeggel, de végül a Paksi FC játékosa lett.

A gólerős csatárjáték erősítésére Fabio Cordella a Budapest Honvéd sportigazgatója egy interjúban azt nyilatkozta, hogy hamarosan új olasz csatár érkezhet a klubhoz, akinek Davide Lanzafame pótlása lesz a feladata. A csatárhiány pótlására leigazolta a klub a Juventusban nevelkedett 23 éves szomáliai Ayub Daudot, a panamai válogatott támadó középpályását Aníbal Cesis Godoyt és a Bologna FC játékosát Thomas Jobbot. Az átigazolások közül azonban külön említést érdemel a kolumbiai válogatott Edixon Perea 2015. június 30–ig történő szerződtetése, aki játéktudását tekintve akár a magyar élvonal meghatározó játékosa is lehet. A meghosszabbított őszi idény is igazolta, hogy további erősítés szükséges a csatársorban. Az igazolás nem maradt el és a téli átigazolási időszak egyik legnagyobbnak beharangozott igazolásaként olasz válogatott csatárral erősített a csapat, az idény végéig aláírt Emiliano Bonazzoli és érkezett még a korábbi Arsenal játékos Arturo Lupoli és a panamai, Ariano Navarro. A szezon végére is sikerült nagy sajtóvisszhangot kiváltó igazolást összehozni, hiszen a korábbi hetvenkétszeres elefántcsontparti válogatott játékos Abdul Kader Keïta került Kispestre.

+A Kispest játékos mozgásai a 2013–14-es szezonban. Név Nemzetiség Poszt Életkor Honnan Időpont Név Nemzetiség Poszt Életkor Hová Időpont Érkezett játékosok Távozott játékosok Emanuele Testardi olasz KCS 22 UC Sampdoria 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) (k.) (2014. 06. 30-ig) Davide Lanzafame olasz CS 26 Calcio Catania (bundázás miatt négy évre eltiltották) 2013. június 5. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Andrea Mancini olasz KP 20 Real Valladolid B 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Leandro Martínez argentin CS 23 Győri ETO FC 2013. június 16. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Raffaele Alcibiade olasz V 23 Juventus FC 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Claudiu Pascariu román V 24 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Nikola Pantović szerb CS 19 Honvéd-II MFA 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Marshal Johnson nigériai KP 26szabadlista 2013. július 1. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Szemerédi Norbert magyar K 19 Honvéd-II MFA 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Henry Odia nigériai KP 22 FC Dacia Chișinău 2013. július 1. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Botka Endre magyar KP 19 Honvéd-II MFA 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Mamadou Diakité mali-francia KP 28 F.C. Crotone 2013. július 1. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Bobál Dávid magyar V 17 Honvéd-II MFA 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Ivancsics Gellért magyar KP 26 Lombard Pápa 2013. július 11. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Kozma Richárd magyar CS 18 Honvéd-II MFA 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Hervé Tchami kameruni KP 25MKS Pogoń Szczecin 2013. július 11. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Emmanuel Mensah ghánai CS 19 United Soccer 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak)Czár Richárd magyar KP 20Soproni VSE (k.) (2014. 06. 30-ig) 2013. július 12. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Czár Richárd magyar KP 20 First Vienna 2013. június 26. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) (kv.) Novák Alexisz magyar V 25BFC Siófok 2013. július 1. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Prosser Dániel magyar CS 19 Honvéd-II MFA 2013. július 21. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Vólent Roland magyar CS 20BFC Siófok 2013. július 1. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak)(k.) Lőrinczy Attila magyar KP 19 Honvéd-II MFA 2013. július 11. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Nikola Pantović szerb CS 19Békéscsaba 1912 Előre 2013. július 30. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Kovács János magyar V 28Luton Town FC 2013. augusztus 21. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Erdélyi László magyar CS 20Soproni VSE (k.) (2014. 06. 30-ig) 2013. augusztus 2. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Ayub Daud szomáliai CS 23FC Chiasso 2013. augusztus 27. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Debreceni András magyar V 24Diósgyőri VTK2013. augusztus 27. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Aníbal Cesis Godoy panamai KP 23Chepo FC 2013. augusztus 27. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Souleymane Diaby elefántcsontparti CS 25szabadlista 2013. augusztus 29. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Thomas Job kameruni KP 29Bologna FC 1909 2013. szeptember 18. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) (k.) (2014. 06. 30-ig) Délczeg Gergely magyar CS 26Paksi FC2013. szeptember 1. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) (k.) Edixon Perea kolumbiai CS 29Deportivo Cali 2013. október 17. (18px|2013. évi nyári átigazolási időszak) Souleymane Tandia szenegáli V 27 szerződést bontott Emiliano Bonazzoli olasz CS 35Calcio Padova 2014. január 17. (18px|2014. évi téli átigazolási időszak) Sergiu Ionuţ Moga román V 22? 2013. december 3. (18px|2014. évi téli átigazolási időszak) Arturo Lupoli olasz CS 26AS Varese 2014. február 21. (18px|2014. évi téli átigazolási időszak) Emanuele Testardi olasz KCS 23UC Sampdoria 2013. december 14. (18px|2014. évi téli átigazolási időszak) (kv.) Ariano Navarro panamai V 23Chepo FC 2014. február 27. (18px|2014. évi téli átigazolási időszak) Daru Bence magyar Cs 28Honvéd-II MFA 2014. március 1. (18px|2014. évi téli átigazolási időszak) Kapacina Valér magyar KP 21Honvéd-II MFA 2014. március 1. (18px|2014. évi téli átigazolási időszak) Abdul Kader Keïta elefántcsontparti Cs 32Al Sadd SC 2014. április 25. (18px|2014. évi téli átigazolási időszak) Megjegyzés: (kv.) = kölcsönből vissza; (k.) = kölcsönbe

Játékoskeret bélyegkép|Marco Rossi, a Budapest Honvéd FC olasz vezetőedzője A hazai pályán elveszített Európa-liga 2. selejtezőkörös mérkőzés után a vezetőedző így nyilatkozott a keretről:

A játékoskeretnek a jövőre nézve nagy erőssége, hogy több hazai nevelésű fiatal játékos is szerepelt a csapatban. A Magyar Labdarúgó-szövetség ezt külön ösztönzte is, hiszen a televíziós közvetítési díjakból azok az egyesületek, akik 23 éven aluli magyar futballistáknak adnak játéklehetőséget, azok kaptak ezért plussz anyagi juttatást. A Honvéd az őszi szezonban ezen a téren az NB-1-es csapatok közül az előkelő harmadik helyen végzett. A szövetség kimutatása alapján 12 játékos 5994 játékpercet töltött a pályán, amiért 23 millió forintot kapott a klub.

A két előrehozott tavaszi mérkőzéssel együtt a 17. fordulóban zárták a csapatok az őszi idényt. A Honvéd vezetőedzője az idényt záró mérkőzésen a Lombard Pápa ellen idegenben elvesztett mérkőzés után így nyilatkozott a keretről:

A szezonban 31 játékos lépett pályára közülük a legtöbb időt a csapatkapitány Kemenes Szabolcs volt fenn, hiszen 29 mérkőzésen 2715 percet szerepelt. Őt követi a válogatottba is bekerült Vécsei Bálint, aki 28 mérkőzésen összesen 2508 percet töltött a pályán.

2014. június 1-i állapot szerinti keret. A vastagon szedett játékosok rendelkeznek felnőtt válogatott mérkőzéssel.

Szakmai stáb Beosztás Név Vezetőedző Marco Rossi (áprilisig) Pályaedző Simon Miklós (2014. áprilistól a szezon végéig megbízott vezetőedző) Kapusedző Tóth Iván Erőnléti edző Cosimo Inguscio Masszőr Lajtavári Buda Masszőr Lipcsei Gábor Szertáros Pandúr Róbert Orvos Dr. Szilas Ádám Orvos Dr. Toman József

Bajnokság

A Magyar Labdarúgó-szövetség június 21-én készítette el az első osztály 2013–14-es szezonjának párosításait. Ez alapján a Honvéd Kecskeméten kezdte az idényt július utolsó hétvégéjén és a szezonnyitó mérkőzésen 3-1-re kikapott. A folytatás sem volt túl rózsás, hiszen hazai pályán a Lombard Pápa egy szerencsés góllal győzött az emberhátrányban játszó Kispestiek ellen. A harmadik forduló hozta meg az első bajnoki pontot, amikor a Szusza Ferenc Stadionból sikerült egy pontot szerezni az 1 - 1 -re végződött Újpest FC elleni mérkőzésen. A negyedik fordulóban hazai pályán sikerült először győzelmet ünnepelni a Puskás Akadémia FC 3-0-s legyőzésével.