Fernando Alonso Díaz (, ; Oviedo, 1981. július 29. –) spanyol autóversenyző, a 2005-ös és a 2006-os év Formula–1-es világbajnoka, egyben az eddigi harmadik legfiatalabb (Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után) és egyetlen spanyol nemzetiségű Formula–1-es világbajnok. A 2018-as és a 2019-es Le Mans-i 24 órás verseny, valamint a 2019-es Daytonai 24 órás verseny győztese. Jelenleg az Aston Martin Formula–1-es csapatának pilótája.

Munkásosztálybeli családba született, és már hároméves kora óta gokartozott. A sikereket követően 17 évesen kapcsolódott be az autóversenyzésbe, ahol megnyerte az Euro Open by Nissan sorozatot 1999-ben, majd a következő évben negyedik lett a nemzetközi Formula-3000 bajnokságban. 2001-ben mutatkozott be a Formula–1-ben, akkor a Minardi csapat pilótájaként, majd a Renault istállóhoz szerződött, ahol első évében még csak tesztpilóta volt. A csapattal 2005-ben és 2006-ban két világbajnoki címet is szerzett, ő lett akkor a legfiatalabb pole-pozíciós, a legfiatalabb futamgyőztes, a legfiatalabb egyszeres és kétszeres világbajnok. Ezután a McLarenhez szerződött, ahol mindössze egyetlen ponttal bukta el a világbajnoki címet, és két évre visszament a Renault-hoz. 2010-től öt éven át a Ferrari versenyzője volt, ahol kétszer is szoros küzdelemben vesztette el a bajnokságot. Ezután még négy évet töltött el a McLaren csapatánál, amelynél a gyenge autó miatt esélye sem volt megismételni a korábbi sikereket. 2018-ban bejelentette visszavonulását, ám 2021-ben visszatért, ezúttal az Alpine csapatnál (mely a Renault sportmárkája). Két év után átszerződött az Aston Martinhoz.

Alonso a 2022-es szingapúri nagydíj óta a valaha legtöbb futamon induló versenyző lett. Első visszavonulásakor 32 futamgyőzelmet, 22 pole-pozíciót és 311 futamból 1899 pontot tudhatott magáénak. Ő az egyetlen spanyol Formula–1-es világbajnok. Egyéb sikerei közt említhető a 2001-es Race of Champions győzelem, illetve három verseny az Indianapolisi 500-on. Számtalan kitüntetés birtokosa, és kétszer került beiktatásra az FIA Hírességek Csarnokába. Van saját e-sport- és juniorkategóriás-versenycsapata, saját divatmárkája, emellett a UNICEF jószolgálati nagykövete.

Pályafutása

A Formula–1 előtt Alonso egy kétgyermekes családban született Spanyolország Asztúria tartományában. Édesanyja, Ana Díaz egy áruházban, édesapja, José Luis Alonso szerelőként egy robbanószergyárban dolgozott. Van egy nővére, Lorena, aki orvos. Gyakran becézik El Nanu-nak, amely a Nándi megfelelője asztúriai nyelven.

Fernando Alonso édesapja amatőr gokartversenyző is volt, aki szerette volna, ha gyermekei is osztoznak szenvedélyében. Épített egy kis, Formula–1-es autót formázó gokartot akkor nyolcéves lányának, aki azonban nem mutatott érdeklődést a sport iránt, a hároméves Fernandónak azonban megtetszett a gokartozás és ez meg is határozta a jövőjét. A családnak nem volt sok pénze, így Alonsónak meg kellett tanulnia slick gumikon vezetni esős időben, naponta kellett gyakorolnia, az édesanyja pedig saját kezűleg varrta a versenyzői overalljait. Apja egyszerre lett a szerelője, a tanácsadója, a menedzsere, és a könyvelője.

Első versenyét Pola de Lavianában nyerte, 1988-ban, és ebben, valamint a következő évben is nyert két területi bajnokságot. Innentől kezdve édesapja különböző spanyolországi gokartversenyekre nevezte be fiát, Alonso pedig általában sikeres is volt. Sikereire felfigyeltek, és Genís Marco személyében egy tehetős támogatót is szerzett, aminek hála már európai bajnokságokban is részt tudott venni. Nyert három spanyol gokart bajnokságot (1994, 1996, 1997), második helyezést szerzett a Gokart Európa-bajnokságon és 1996-ban megnyerte a Junior Gokart Világbajnokságot.

1999-ben kezdett el autókkal versenyezni a Formula Nissan Open sorozatban. Ekkor találkozott az egykori spanyol Formula–1-es versenyzővel, Adrián Camposszal, aki a menedzsere lett. Alonso megnyerte a bajnokságot, 2000-ben pedig a Formula–3000-ben folytatta pályafutását. Ebben a sorozatban egy futamot nyert (Spa-Francorchamps) és a bajnokság negyedik helyén végzett.

A Formula–1-ben

Minardi (2001) thumb|250px|balra|Alonso a Minardi volánja mögött Teljesítménye nyomán felfigyelt rá a Benetton csapatfőnöke, Flavio Briatore és menedzseri szerződést kötött vele 2000 decemberében. Miután egy évet a csapat teszt- és tartalékpilótájaként töltött, a 2001-es szezont – mindössze 19 évesen – a Minardi csapat versenyzőjeként kezdhette meg.

A Minardi a mezőny leggyengébb autója volt, és Alonso nem tudott vele pontot szerezni, de az edzéseken rendre csapattársa előtt végzett, többször erősebb autókat megelőzve. Debütáló évének legnagyobb eredménye, hogy Formula–1-es tapasztalatokra tehetett szert egy viszonylag nyomás nélküli környezetben. Az évet két tizedik hellyel zárta.thumb|300px|right|Alonso a 2004-es kanadai nagydíjon

Renault (2003–2006) 2002-ben menedzsere, Flavio Briatore úgy döntött, hogy a Renault-hoz szerződteti Alonsót mint tesztpilótát, azzal a céllal, hogy ismerkedjen meg a csapattal, és hogy felkészüljön egy jövőbeli, állandó versenyzői szerepkörre. Erre már a következő évben sor is került.

Az idény során az olasz Jarno Trulli lett a csapattársa. Alonso hamar bebizonyította tehetségét, ugyanis a maláj nagydíjon megszerezte az első rajtkockát, amivel ő lett a Formula–1-es történelem addigi legifjabb pole-pozíciósa – Rubens Barrichello rekordját döntve meg. Később a szezon során, a magyar nagydíjon pályafutása első futamgyőzelmét is megszerezte – ez szintén rekord volt, Bruce McLarentől vette át a legfiatalabb futamgyőztes címet. A szezon végén Alonso 55 pontjával és négy dobogós helyezésével hatodik lett a világbajnoki pontversenyben. A még jobb eredménytől csak autójának megbízhatatlansága fosztotta meg mind őt, mind Trullit.

A 2004-es szezonban nem nyert versenyt, bár szerzett négy dobogót és Franciaországban egy pole pozíciót – csapattársa, Jarno Trulli viszont győzött Monacóban. Az év második felében azonban Trulli eredményei egyre gyengébbek lettek, végül három futammal a szezon vége előtt el is bocsátották a csapattól, noha ekkor még kettejük közül ő rendelkezett több ponttal a világbajnoki pontversenyben. Alonso végül 59 ponttal a világbajnokság negyedik helyét szerezte meg.thumb|left|300px|Alonso az indianapolisi időmérőn, 2005-ben 2005-ben Alonso új csapattársat kapott Giancarlo Fisichella személyében, aki győzelemmel mutatkozott be a Renaultnál Ausztráliában, míg Alonso a harmadik helyen végzett. Ezt követően a spanyol három futamot nyert sorozatban (Malajzia, Bahrein, San Marino), s fölényes vezetést szerzett a világbajnoki pontversenyben. A szezon során még négy versenyt nyert, (Nürburgring, Magny-Cours, Hockenheim, Sanghaj) és Brazíliában bebiztosította a világbajnoki címet. Alonso 24 évesen és 59 naposan a Formula–1 addigi történetének legfiatalabb világbajnoka lett, az autója miatt szenvedő Michael Schumachert maga mögé utasítva, aki addig zsinórban öt, összesen hét világbajnoki címet szerzett.

A szezon során a McLaren-Mercedes versenyzője, Kimi Räikkönen került a legközelebb ahhoz, hogy veszélyeztesse Alonso elsőségét, ám a McLaren gyakori megbízhatósági problémái miatt sosem alakult ki igazán éles helyzet kettejük között sem a világbajnoki pontversenyben, sem pedig a versenypályán. A Renault-nak kedvezett az az új szabály is, hogy a futam közben nem lehetett kereket cserélni, és hogy a motoroknak két versenyhétvégét ki kellett bírniuk. Räikkönen két alkalommal is Alonso elől esett ki a versenyből (Nürburgring, Hockenheimring) és számos alkalommal kellett motorcsere miatt a mezőny közepéről indulnia. Alonso végül 21 ponttal verte meg Räikkönent a világbajnokságban (133 pont 112 pont ellenében). A Renault megszerezte a konstruktőri bajnoki címet is.

A 2005-ös szezont követően Alonso számos kitüntetésben részesült, különösen hazájában, ahol egy külön kifejezést is alkottak az ifjú Formula–1-es pilótát körülvevő rajongásra: "Alonsomania". A versenyző 2005 végén megkapta az „Asztúria Hercege-díjat”.thumb|right|300px|2006-ban, Indianapolisban2006-ban címvédőként maradt a Renault csapatánál. A szezon során nyert hét futamot (Szahír, Melbourne, Catalunya, Silverstone, Monaco, Montreal, Szuzuka) szerzett hét második helyet (Sepang, Imola, Nürburgring, Magny-Cours, Istanbul, Shanghaj, Interlagos), nem volt harmadik, negyedik, de kétszer volt ötödik (Indianapolis, Hockenheim). Ebben az idényben Michael Schumacher volt a kihívója, akivel nagyon szoros küzdelmet folytatott, különösen az idény második felétől. A szezon elején ugyanis Alonso dominált, kilenc versenyből hatot megnyert, és a többin sem lett rosszabb, mint második. Ám az FIA szabálytalannak minősítette a Renault által az autóikban használt ún. hangolt tömegcsillapítót, amely a felfüggesztésbe került beépítésre. Ezt ki kellett szerelniük, a Ferrari viszont nem állt le a fejlesztési versennyel, aminek az lett az eredménye, hogy az utolsó előtti, japán nagydíjra pontegyenlőséggel érkezett a két rivális versenyző. Mivel ezt a versenyt Alonso megnyerte, Schumacher pedig kiesett, a szezonzáró brazil nagydíjon elegendő lett volna csak egyetlen pontot gyűjtenie a bajnoki címhez. Végül második lett, és ennek köszönhetően megszerezte második világbajnoki címét.

A McLarennél, majd ismét a Renault-nál (2007–2009)

Alonso és a McLaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis titokban találkoztak a 2006-os japán versenyhétvége alatt. Dennis sikeresen meggyőzte őt, hogy legyen a csapatuk pilótája, és alá is írtak egy 2007-től kezdődő hároméves szerződést. Szponzorációs kötelezettségei miatt egészen 2006. december 31-ig a Renault pilótája maradt, még az idény végeztével is, de 2006. novemberében a csapat elengedte a McLarenhez egy tesztre. Abban az évben a McLaren MP4-22 egyértelműen a mezőny legjobb konstrukciója volt, és Alonso szállította is a jó eredményeket. A szezon során kétszer indult pole-pozícióból (Monaco, Monza) és négy verseny nyert (Sepang, Monaco, Nürburgring, Monza). Legfőbb riválisai a Ferrarihoz frissen átigazolt Kimi Raikkönen és saját csapattársa, az újonc Lewis Hamilton voltak.thumb|300px|Alonso 2007-ben a maláj nagydíjon

Alonsonak számos konfliktusa akadt csapatával és csapattársával. Ellenségeskedésüket jól példázza a magyar nagydíj időmérő edzése, ahol Alonso feltartotta a boxban Hamiltont, miután az nem teljesítette a csapatutasítást. Bár Alonso a kvalifikáció utolsó pillanataiban megfutotta a győztes időt, manőveréért öt helyes rajtrácsbüntetést kapott, míg Hamiltont nem büntették meg, így övé lett a pole-pozíció. A versenyt Hamilton nyerte, Alonso végül a negyedik helyre kapaszkodott fel, nagyot csatázva Nick Heidfelddel, akit azonban nem tudott megelőzni.

Az idény során a McLaren belekeveredett az utóbb csak kémbotrányként elhíresült ügybe, aminek köszönhetően rekordösszegű büntetést, és a bajnokságból való diszkvalifikálást kapott a csapat, versenyzői azonban megtarthatták pontjaikat. A szezonzáró brazil nagydíj előtt a két McLaren pilótán kívül még a Ferraris rivális Räikkönennek is volt esélye a világbajnoki címre, ám hét pontos hátránya volt. Végül Hamilton verseny eleji hibáinak és a csapattársa, Felipe Massa segítségének köszönhetően Räikkönen megszerezte a bajnoki címet, összetettben mindössze egy ponttal megelőzve a két McLaren versenyzőt. Alonso 109 pontot szerzett az idény során, ugyanannyit, mint csapattársa, de mivel Hamilton többször végzett második helyen, ezért ő szerezte meg a bajnokság második helyét, Alonso csak bronzérmes lett. A csapattal való rossz viszonyra hivatkozva idő előtt felbontotta a szerződését. A McLaren megakadályozta, hogy általuk lehetséges kihívóknak tartott csapatokhoz igazolhasson, így 1+1 éves szerződést írt alá a Renault csapattal, ahol az újonc Nelson Piquet Jr. lett a csapattársa.